H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
Az a szomorú tény, hogy továbbra is csak beszélünk róla, és semmi nem történik. Azok akik tehetnének az ügy érdekében nem tesznek semmit! Kedves honfitársaim vegyük már észre hogy az Ország már nem a miénk! A zsidók felvásárolták egész Magyarországot, a cigányok rajtunk élősködnek. Ez az egész egy előre megírt forgatókönyv alapján történt (törénik). Magyarország már csak a mi térképünkön létezik, az igazi térképet mások rajzolják. Ezennel felkérek mindenkit, aki igaz, becsületes magyarnak érzi magát és a mindennapi betevőért a becsületes két kezével dolgozik meg, hogy CSELEKEDJEN VÉGRE! Nem akarom, hogy a gyermekem egy olyan országban nőljön fel, ahol Zsidó bérencek, és élősködő cigány csürhe banda fenyegeti életét. Az előttem hozzászólok vélemény nyilvánításából is egyértelműen kiderül. hogy MINDEN IGAZ MAGYAR VÁLTOZÁST AKAR! Egyre inkább radikalizálódik a becsületes átlagemberek gondolkodása. Néhány évvel ezelőtt ha elolvastam volna a mostani írásomat, tuti hogy lefasisztáztam volna… Tovább olvasom »
Egy kis vicc,vagy nem is az ??
A cigány, a zsidó és a magyar halász egy tónál és véletlenül együtt
fogják ki az aranyhalat. A három kívánságból mindenkire jut egy.
- Mi a kívánságod cigány? - kérdezi először az aranyhal.
-Igen szétszóródott a népünk, Európa szinte minden országában ott
vagyunk, de sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Azt kívánom,
népünk minden tagja Ismét egy országban, együtt éljen Ázsiában,
ahonnan jöttünk.
Az aranyhal teljesíti a kívánságot, s egy pillanat alatt az összes
cigány Ázsiába kerül egy saját országba.
- Hát te zsidó mit kívánsz? - kérdezi Ismét az aranyhal.
-Igen szétszóródott a népünk, a Föld szinte minden országában ott
vagyunk, de sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Azt kívánom,
népünk minden tagja Ismét egy országban, együtt éljen Izrael földjén,
ahonnan jöttünk.
Az aranyhal teljesíti a kívánságot, s egy pillanat alatt az összes
zsidó Izraelbe kerül.
- És neked mi a kívánságod magyar?-kérdezi végül az aranyhal.
-Nekem már… Tovább olvasom »
Sziasztok Magyarok- feherek ! Szerintem az egesz Magyar --Tarsadalom ruhelli a romakat !!!!! Utalatossak,eloskodoek,nagy- pofajuak,primitivek,hazugaok,lopnak,csalnak,olnek ! Tud valaki jot mondani rajuk !!?????????????? Az egesz vilagba szegyent hoznak a Magyarok fejere !!!!!!!!!!!!! Mar egy orszag sem fogadja be oket !!!!!! Vissza dobaltak oket mindenhonan .LASD : CANADA,USA,ANDLIA,IRORSZAG,SVEDORSZAG,FRANCIAORSZAG,AUSZTRIA,NEMET,HOLLANDIA,OLASZ ( OLAH NEPSEGET -ROMANOKAT KULDIK VISSZA AZ OLASZOK -GYILKOLTAK,RABOLTAK,HAZUDTAK A SAJAT HAZAJUK ELLEN !!!!!!!!!!! Egesz kelet-Europa utalja oket,Az osszes volt-SZOVJETUNIO UTODALLAMAI UTALJAK !!!!!!! Es nem tanulnak belole,hogy seholsem fogadjak be oket !!!!! EUROPA BEFOGADTA OKET 600 EVVEL EZELOTT OKET,DE SEHOL NEM AKARNAK BEILLESZKEDNI A TARSADALMI NORMAKBA !!!!!!! EZEKRE MEGY ELL A PENZUNK,ES MEG MEG IS TAMADNAK BENUNKET,OREGEKET,FIATALOKAT,BETEGEKET,KIVETEL NELKUL MINDENKIT !!!! MEDDIG TURJUK OKET !!!!!!!!!! KIKELL OKET NYIRNI… Tovább olvasom »
#20: Nem kell, hogy Izraelből irányítsák a szakpolitikánkat. Ahogy én szétnézek ebben az országban, szerintem magunktól is vagyunk ilyen ostobák. Az, hogy másokra fogjuk, csak okolódás és maszatolás. Szembe kell néznünk a problémánkkal, nekünk magunknak, és ha máshogy nem megy, akkor nem liberális eszközökkel kezelni a problémát. Mert az szerintem tiszta, hogy liberális eszközökkel nem megy.
szerintem zsuszika igazán kipróbálhatná amirő beszél .
mondjuk kicsit költözzön a kossuth utcára, vagy más hasonló helyre.
van belőle elég az országban. sajnos
Kedves "IR" !
Egye fene, az összeset! :) Akarunk mi ilyen rosszat ennek a Zsuzsi-
kának?! KB. 3-nap múlva valószínűleg a kardiológiai osztály intenzív
részelgén kezelnék heveny szívritmuszavarral! Vagy esetleg a győri
3-as pszihón kötne ki a zárt osztályon... Rosszabb esetben a bale-
seti sebészeten, mert meglincselték, mikor rá mert lépni az egyik
tyúkszemére véletlenül! Akarunk neki ilyen rosszat? Kérlek őszíntén
válaszolj! :)))))))
TBakancs!
Egyet? :-O
egy egész osztálynyit. úgy 20-30at
Vagy csak menjen be közéjük tanitani.
Hogy sok a cigánygyerek a suliban az nem azt jelenti hogy
szegregáció folyik, hanem hogy a magyarok vannak kisebbségben
az adott városrészben! Ez bizony tragikus!!! Telepítsük ki őket
onnan minél hamarabb, és akkor megszűnik ez a probléma! Üzenem
Ferge /kerge/ Zsuzsának, hogy fogadjon be magához egy purdét, és
majd akkor megtudja, /tudja ám ő.../ milyen hülyeségeket beszél!
Csak hát a pénz nagy úr... Undorító és szánalmas!
...APROPÓ, SÁTORVERÉS!?
Mit gondóltok, mi történt volna ha annak rendje módja szerint a rendörség felszedette volna sátrat?
SEMMI!
Ez a magyar tutyi-mutyiság.
Senki sem tudja, hogy mi a szabáj és a rendelet.
Ha az ugynevezett rendszerváltás elött féken tudták tartani öket, akkor most a nagy szabadságban miért nem megy?
Nem csak követleni kell, hanem elvégezni a munkát annak a rendje és módja szerint,
Itt vannak a felelösök és nem is kevesen, válcsátok le öket.
Mennyetek oda minden a rendörökhöz, hogy rendet követeltek.
http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/felszedtek_a_sineket_-_majdnem_kisiklott_a_vonat/2056956/
hirdetés
