Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Óriási drogfogás Győrben: előzetesben a gyanúsítottak

Elrendelték a kábítószer kereskedelemmel gyanúsított két személy előzetes letartóztatását. Több mint 11 kiló drog volt náluk.



Hétfő
 
A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a kábítószer kereskedelemmel gyanúsított két személy előzetes letartóztatását - közölte dr. Máté Kinga bírósági szóvivő.
A bíróság megítélése szerint a gyanúsítottak, szabadlábon hagyásuk esetén a  meghallgatandó tanúk és az eljárás egyéb résztvevőinek befolyásolásával, valamint tárgyi bizonyítékok elrejtésével a nyomozati eljárást megnehezítenék, sikerét meghiúsítanák. Emellett a bűnismétlés kockázatával is számolni kell.

A határozatát az ügyész, a gyanúsítottak és védőik is tudomásul vették, így az jogerős. 

Vasárnap írtuk


A győri és a budapesti nyomozók összesen bruttó 11243,3 grammnyi "anyagot" foglaltak le

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának beosztottjai január 9-én 10 óra 30 perckor a 81-es számú főút egyik kamion parkolójában ellenőriztek egy Mercedes típusú járművet és a benne tartózkodókat - olvasható a Police.hu-n.

Több mint két kiló marihuánát rejtettek a Mercedesbe

A személygépkocsi vezetője és utasa a nyomozók kérdéseire többször zavartan, összefüggéstelenül felelt. A felderítők a két férfi ruházatát és a jármű utasterét átvizsgálták.

A jobb első ülésen helyet foglaló férfi ruházatából 1,5 millió forint készpénzt, illetve a kocsi hátsó ülésről egy papírtáskában, két csomagnyi többszörösen becsomagolt, zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.

Az intézkedés alá vontak a bruttó 2214.3 gramm marihuána eredetére vonatkozóan érdemleges választ adni nem tudott. A rendőrök a két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.

Óriási drogfogás Győrben: több mint 11 kg kábítószer került elő - fotók: Rendőrség


A budapesti lakásból még több kábítószer került elő

A győri nyomozók a budapesti gyanúsított házának kutatásáról határoztak, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai további bruttó 9029 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le.

Galéria kép



A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 40 éves budapesti lakos ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, a 38 éves győri lakos ellen kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A lefoglalt "anyag" hatóanyagtartalmát vegyészszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Galéria kép

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik három Tesco Győrben, egy Sopronban is bezár

Tizenhárom üzletet ítéltek bezárásra, több mint ötszáz munkavállaló állása szűnik meg február 4-től. Tovább olvasom