Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Orbán Viktortól kér segítséget a győri MSZP

Győr - Levélben hívja Győrbe Orbán Viktort, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnökét a Magyar Szocialista Párt győri szervezete, hogy fideszesek és MSZP-sek közösen beszéljenek a helyiadó-csökkentés lehetőségéről – jelentette be Neupor Zsolt, az MSZP városi elnöke hétfői sajtótájékoztatón. A Fidesz válaszolt.

A jobboldali politikustól az MSZP-sek azt kérik, vesse latba befolyását a városvezetésnél azért, hogy a kisalföldi megyeszékhelyen is megvalósulhasson a helyiadó-csökkentés. Elhangzott: a levelet a sajtótájékoztatót követően adják fel.

Neupor Zsolt magyarázatképpen elmondta: a győri közgyűlés pénzügyi bizottsága múlt csütörtöki ülésén nem támogatta az iparűzési adó kulcsának 2-ről 1,6 százalékra csökkentését célzó javaslatukat, így az indítvány nem kerül a képviselő-testület elé. A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy egy évvel ezelőtt hasonlóan járt ugyanilyen tartalmú indítványuk. A jobboldal – jegyezte meg – akkor arra hivatkozott, hogy a sok 2008-as fejlesztés miatt nincs meg a helyiadó-csökkentés fedezete. Idézte Kalmár Ákost, a pénzügyi bizottság fideszes elnökét, aki ezen beruházások sorában az újvárosi rehabilitációt, a Széchenyi tér felújítását, a Graboplast-körforgalmat és a marcalvárosi uszodát említette meg – ezekből azonban idén semmi sem valósult meg.

Neupor Zsolt a 2009-es győri fejlesztések összegét 5–6 milliárd forintra becsülte, amibe – a Széchenyi tér és a Barátság park rekonstrukcióját, az Új bácsai út építését, a lakóutcaprogramot, a strandfelújítást és a hulladékgazdálkodási programot számolta bele. Kijelentette: miután az önkormányzatnak hozzávetőlegesen 10 milliárd forint szabad pénze van, amiből 7,3 milliárdot tesz ki a betétállomány, Győrben – szemben az országos helyzettel – egyértelműen van fedezete az adócsökkentésnek.
Megjegyezte, hogy adócsökkentésről és kedvezmények biztosításáról szóló döntés született több megyei jogú városban, így például Zalaegerszegen, Békéscsabán, Egerben és Kaposváron. Neupor Zsolt úgy fogalmazott: azért fordulnak Orbán Viktorhoz, mert a városvezetés láthatóan tárgyalásképtelen ebben a témában. A győri önkormányzathoz az év végéig – elsősorban az Audi helyiadó-fizetővé válása miatt – a tavalyi mintegy 9 milliárd forinttal szemben Neupor Zsolt szerint 16 milliárd forint folyik be iparűzési adóból.

A Fidesz Győri Elnökségének közleménye

„Gyurcsány Ferenc tovább bünteti az önkormányzatokat!"

Neupor Zsolt és a győri szocialisták nem ismerik Gyurcsány Ferenc postacímét. Ajánlásokat tesznek a győri városvezetésnek, nyílt levelet fogalmaznak Orbán Viktornak, ahelyett, hogy saját pártelnök-miniszterelnöküknek írnának, hogy ne rontson tovább 2009-ben is az önkormányzatok helyzetén. Neupor Zsolt újra nagyfokú tájékozatlanságáról állít ki bizonyítványt, amikor azt mondja, a városnak jelenleg 10 milliárd forint „szabad felhasználású" pénzösszege van bankbetétekben, illetve készpénzben. Ez a pénz jelentős részben kötött felhasználású, nem szórható el felelőtlenül, ahogy azt Neupor Zsolt képzeli.

Neupor Zsolt és a győri szocialisták nem vesznek tudomást arról, hogy az önkormányzatok állami támogatása 2002 óta reálértéken folyamatosan csökken. Azt sem akarják látni, hogy ez az értékvesztés 2006 óta drasztikusan tovább növekszik, nem véletlen, hogy az önkormányzatok hitelfelvétellel és kötvénykibocsátással próbálják előteremteni a hiányzó forrásokat. A teljes önkormányzati szektort érintően jövőre 150 milliárd forintos elvonás körvonalazódik. Ez Gyurcsány Ferenc és kormányának újabb büntetése az önkormányzatok számára!

Neupor Zsolt és a győri szocialisták azzal bizonyítanák, hogy olcsó színjátékon kívül valóban tenni is akarnak a győriekért, ha saját kormányuknál elérnék, hogy az állandó megszorításokkal ne roppantsa teljesen össze az önkormányzati szférát. Hogy a csökkenő állami normatívákkal ne vonjanak el 2009-ben is Győrtől 400 millió forintot, s az adóerő-lefölözés címén ne essen el Győr jövőre is 2,3 milliárd forinttól.
Ha ezeket a pénzeket Győr visszakapja, van értelme tárgyalni az MSZP javaslatáról. Amennyiben nem, úgy Neupor Zsolt és a győri szocialisták csak azt bizonyítják, hogy képtelenek szót érteni saját pártelnök-miniszterelnökükkel, s meggyőzni őt arról, hogyan járulhat hozzá a kormány az önkormányzatok, így többek között a győriek egyre súlyosbodó terheinek az enyhítéséhez.
A Fidesz Győri Elnöksége

Olvasóink írták

  • 11. .viki27. 2011. április 06. 13:35
    „Kedves Tamás!Ne feledd,hogy ki volt ellenzékben ezekben az időkben.Semmi nem volt jó nekik bármit akartak csinálni.
    Az a helyzet,az ellenzéknek mis az ország sorsával kellene foglalkozni, nem pedig a saját hatalomért mindenre képesen egymásnak ugrasztani embereket.Viktorhoz elmehetne tanulni Gyurcsány hazudozást ugyanis ő egyetemi szinten űzi!”
  • 10. TakácsTamás 2008. december 16. 12:22
    „Mit cáfoljak seggfej, a fidesznyikozásodat? Amúgy meg nyilván nem a nemzetközi gazdasági válságért felelős a fletó, hanem azért a válságért, amit itthon idézett elő a barma minisztereivel. A baj csak az, hogy miután ők úgy legyengítették a magyar gazdaságot, mint téged a gondolkodás, jött a gazdasági k.o., s most ennek köszönhetjük, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint a románok. Vagy szerinted azt nem Gyurcsányék idézték elő, hogy az uniós csatlakozó országok közül lecsúsztunk, és az euró bevezetéséről is csak álmodozhatunk? Vagy ennek is örülni kellene szerinted, buzimókus?”
  • 9. joco 2008. december 16. 08:29
    „tomikán: tudod az egész világon meglévő gazdasági válságot a magyar szocik- élükön a Gy.F. inditotta el. és probáld már meg csak egyszer cáfolni is azt amit irtam, de tudod ne "zsebhokizo" modszerrel.”
  • 8. soványlaci 2008. december 15. 22:05
    „Szakácsot nyugdíjba vonultatják a fityeszben.
    Javaslatai a politikai elhülyülés jele, hisz ezekről
    már közgyűlési döntés van, a színház esetében neupor előterjesztését
    szavazta le a fityesz.
    Látszik hogy nem él Győrben jó ideje, de legalább olvasna újságot”
  • 7. TakácsTamás 2008. december 15. 21:33
    „Jocó, olyan rossz ez a "fidesznyik" duma. Most, amikor a kedvenc kormányod eladósítja az országot és az IMF kezébe teszi le a sorsunkat, amikor képtelen a munkahelyek védelmére a válság közepén, amikor mindenki elégedetlen és a kedvenc pártot történelmi mélyponton rohad a béke segge alatt! Jocó, inkább húzódnál hátra, minthogy itt vered a nyálad, mert rohadtul nincs mire arcoskodnod, öreg!”
  • 6. Poncius 2008. december 15. 20:16
    „Zsóti először az alábbiakra kellene valami hihető dumát összerakni
    hogy valógh Jóska és Molnár Csabi ezeket miért utasította el.

    " Dr. Szakács Imre hétf?i módosító csomagja öt tételt tartalmazott.
    Pénzt, összesen 6,8 milliárd forintot kért az állami büdzséb?l a harmincéves
    Gy?ri Nemzeti Színházrekonstrukciójára, az egykor páratlan szépség? városi strand
    rendbetételére, a Szigetet Révfaluval összeköt? híd megépítésére, a Napóleon-ház felújítására és a m?jégpálya korszer?sítésére. A kormánypárti többség, köztük dr. Molnár
    Csaba és Balogh József gy?ri országgy?lési képvisel?k leszavazták
    a fideszes javaslatokat."

    Amit viszont sikerült támogatniuk mint győri képviselők:
    "A régióban elsőként Miskolc önkormányzata nyújtott be projektjavaslatot a "Belvárosi rehabilitáció I. ütemére" 5 milliárd 670 millió Ft beruházási költséggel, 4 milliárd 243 millió forint támogatási igénnyel. "
    Ehhez képest a mi Széchenyi terünkre ígért 900 millió mindössze alamizsna.
    Újváros rehabilitációjának állami támogatása pedig parkolópályára (soha napján megvalósul) helyezve.”
  • 5. law 2008. december 15. 18:57
    „DÖBBENET!!!
    Mi a cél?”
  • 4. joco 2008. december 15. 17:03
    „Hát érdekes. a fidesznyik pártolok - mivel nincs még eligazitás- nem is tudják, hogy ilyen esetekben hogyan is reagáljanak, na de hát ez nem egyedi. OV. 11X szoci program megszavazása után sem tudtak:"sem kőpni,semnyelni" hát fiuk lassu az info. áramlás,? tudjátok a +csuházobol nem lesz pap+”
  • 3. joco 2008. december 15. 15:59
    „"matriné" tudod volt és van egy olyan pártvezér és alakulata ki kétszer is leszavazta a 13.havi nyugdijat, és most? mit is csinál?probálkozik a nyugdijaok érdekében LÁZITANI. Tudod arrol a pártrol van szo ahol azt mondták- a parlamentben- hogy nehogy már az jövö ifjusága terhére adjanak-13.havi nyugdijat-a nyügdijasoknak.Tudod "matriné" ez nem szoszerint de elhangzott. (nem szoktam légböl kapott dolgokat idézni- föleg nem a fidesztől)”
  • 2. matriné 2008. december 15. 15:12
    „Most meglátszik milyen töketlenek az MSZP-s Gyurcsány szekér tolói! Még, azt is elnézték, hogy nyugdíjasaik nyugdíjaik egy részét lenyúlják a vezetésük tehetségtelensége miatt! Vagy belenéztek a tükörbe?”
  • 1. joco 2008. december 15. 14:05
    „Hát.... talán.... lesz is eredménye a"kérésnek".Talán itt az ideje az ÖSSZEFOGÁSNAK”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jegyvizsgálók fele sztrájkol Győrben

A győri MÁV-állomáson vasárnap este hat órakor a jegyvizsgálók fele sztrájkba lépett, de ez elég… Tovább olvasom