Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Operettfesztivál – negyedszer

Győr - Negyedszer rendezik meg a látványos, szórakoztató Győri Operett Fesztivált. Tóthné Hajmási Izabella, az eseménynek helyet adó intézmény igazgatója elmondta, a megyei közgyűlés támogatásával ismét kellemes hétvégét ígérhetnek az operett műfaj szerelmeseinek.

Rendhagyó próbálkozás volt, amikor a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ színháztermébe operettfesztivált álmodtak a szakemberek. A kísérlet bevált, a nézők megszerették. Igény van a kikapcsoló, szórakoztató, ismert dallamokra.

A fesztivál az első év után szerves részévé vált a megye, a megyeszékhely kulturális kínálatának. Nem véletlen, hogy ma már külföldi honlapokon is hirdetik.

Ez azt mutatja, hogy a műfaj soha nem veszik el, és hogy a kelet-közép-európai régióban nagy hagyományai és nagy tisztelőtábora van.

A nyitó előadás a Cirkuszhercegnő lesz, mely felhőtlen szórakozást ígér.
A nyitó előadás a Cirkuszhercegnő lesz, mely felhőtlen szórakozást ígér.

A negyedik fesztivál programja érdekes és különleges. És ami a jegyek árát illeti, azok is nagyon barátságosak, hiszen a három nagy előadásra már kétezer-kétszáz forintért meg lehet őket váltani. (Az erkélyre szólnak, a földszintre háromszáz forinttal drágábbak.) Ez pedig töredéke annak, amit mondjuk a fővárosban kellene fizetni egy-egy ilyen produkcióra a belépésért.

Tóthné Hajmási Izabellától, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ igazgatójától megtudtuk, sok jó előadás közül válogathattak idénre.

Szombaton a Nebáncsvirágnak tapsolhat a közönség.
Szombaton a Nebáncsvirágnak tapsolhat a közönség.

A pénteki megnyitó után – melyet Kovács Béla, a megyei közgyűlés főjegyzője tart majd – a Cirkuszhercegnő előadása következik. Ez az operett is háromfelvonásos lesz, akárcsak a következő, a szombati, a Nebáncsvirág. Június 28-án a fesztivált reprezentatív gála zárja. A gála műsorában felcsendülnek Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Jacobi Viktor és Szirmai Albert legismertebb melódiái, természetesen táncosokkal, színpompás környezetben. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

`Palotaforradalom´ az új buszmenetrend miatt Ménfőcsanakon?

Győr-Ménfőcsanak - Az utóbbi napokban több zúgolódós megjegyzést is kaptunk Csanakról az új… Tovább olvasom