Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Nyuszik és traktorok a kilencedik Nyúli Húsvéton

Legnagyobb dobásnak 2011-ben is a traktorbemutató és a nyúlszépségverseny bizonyult a már hagyománynak számító nyúli rendezvényen. Kicsi és nagy egyaránt megtalálhatta a számára élvezetes programot, húsvét vasárnap a Győr melletti községben.

A nyúli rendezvényt 2011-ben is az elmaradhatatlan ˝FutaNyúl˝ futóversennyel indították, ahol minden résztvevőt pólóval jutalmaztak.

Napközben rotyogott a gulyásleves, főtt a tarhonya, csordogált a helyi bor, közben pedig változatos programokat kínáltak a helyieknek és a vendégeknek egyaránt.

A Nyúli Húsvét ismét teret adott az Oldtimer-traktor és Stabilmotor Találkozónak, melynek része volt a gépek bemutatója, a járművek felvonulása, a kaszkadőr show és természetesen bárki kipróbálhatta a járgányokat, amit a legkisebbek élveztek a legjobban.

Szintén akárki felülhetett arra az oldtimer buszra, ami körbe is járta a községet.

Az öreg traktorok sokakat lázba hoztak
Az öreg traktorok sokakat lázba hoztak

Estére már egy órás csúszásban voltak a fellépők a programban meghirdetett időpontokhoz képest, de az érdeklődőket ez nem zavarta, és önfeledten dúdolták az operett slágereket, majd a Megasztár 5. szériájában megismert Soho Music Band koncertjére ropták a színpad előtt.

A banda pillanatok alatt felpezsdítette a sátorban lévő közönség hangulatát

A ˝kisember˝ tervezett műsorai elmaradtak, mivel Pityut, a legkisebb embert sajnos pénteken kórházba szállították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyuszik a motoron Győrben az ETO Parknál - Galéria

Nyúl jelmezbe öltözött motorosok vonultak Győrben. Nézze meg galériánkat! Tovább olvasom