Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Ne zárják be a győri egyetemet - összefogás a legnagyobb közösségi portálon

Tiltakozunk a kormány oktatási koncepciója és a győri SZE bezárása ellen! - olvasható a jelmondat azon az oldalon, aminek már több száz követője van.

Az oldalon olvasható az a következő bejegyzés is , amelyben dr. Szekeres Tamás úgy fogalmaz, az egyetem megszűnésével kapcsolatos valós veszély nem áll fenn.

˝Dr. Szekeres Tamás rektor nevében az alábbi üzenetet juttatom el a ˝Ne zárják be a győri egyetemet˝ Facebook oldal kezdeményezőihez, üzemeltetőihez illetve valamennyi kollégánkhoz, hallgatónkhoz, támogatónkhoz.

Kedves Tőletek hogy szíveteken viselitek az Egyetem jövőjét, az egyetem megszűnésével kapcsolatos valós veszély azonban nincs!

Az origo cikke nem a hivatalos kormányzati álláspontot tartalmazta. Jelenleg ez csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül. Ilyen tervekből, már jó pár született – nincs elfogadva, nincs kiemelt támogatottsága vagy bármi hasonló.

Az Egyetem jövője stabil alapokon nyugszik. A Széchenyi Egyetem eredményei, a minden képzési területünkre jellemző folyamatosan emelkedő jelentkezési számok (az utóbbi két évben 15-20%), a munkaerőpiacon elfogadott diplomái és az általuk kínált biztos elhelyezkedési lehetőségek, az Egyetem önkormányzati és gazdasági támogatottsága valószínűtlen forgatókönyvvé teszi a közzétett átalakítási elgondolást.

A szakminisztérium államtitkársága által készített munkaváltozat jellegű anyag nyilvánosságra hozása ugyanakkor alkalmas lehet arra, hogy megzavarja a felsőoktatásba jelentkezett fiatalok fejét és elhamarkodott lépésként arra ösztönözze őket, hogy akaratuk és szándékaik ellenére módosítsák a jelentkezésük sorrendjét.

Amint egy megalapozott, a kormány által is támogatott tervről értesülünk azonnal tájékoztatni fogunk Benneteket. Addig viszont biztosíthatunk Benneteket, hogy az Egyetem vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa az intézmény stabil és további fejlődést magában hordozó jövőjét, mely összefonódik Győr és a budapesti mellett Magyarország legerősebb gazdaságának fejlődésével is.

Ehhez szimpátianyilvánításotok további, komoly muníciót ad számunkra. Köszönjük eddigi és ez utáni támogató nyilatkozataitokat!˝

Szilasi Péter Tamás
Stratégiai és Fejlesztési Igazgató
Széchenyi István Egyetem, SZE-Győr

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. Cloeon_dipterum 2011. május 11. 04:20
    „moderálva>
    Senki sem akarja bezárni a győri egyetemet!”
  • 34. kisokoska 2011. május 09. 11:37
    „Szerintem addig kell tiltakozni míg áll a ház. Bontás után már nincs értelme. Érdekes módon a Corvin egyetem rektorának látogatása után( Hoffman Rózsánál járt) mégis marad az egyetem. Mikor Dr. Szekeres Tamás rektor Úr járt nála nem kapott ehhez hasonló megerősítést. Valószínű magas beosztásba helyezik, mint a szakszervezeti vezetőket akik hangoskodni próbálnak.”
  • 33. knifemaster 2011. május 07. 19:31
    „32. 1120 2011.05.07. 00:56
    Ezek szerint Te sok helyre jártál hogy fel tudod mérni ...:))”
  • 32. 1120 2011. május 07. 00:56
    „Kb. egy éve Győrbe érkezve láttam a büszke feliratot: "Győr-egyetemi város". Ugyan már... Sosem volt az és nem is lesz. A műszaki felsőoktatása ér valamit, meg a tanítóképzése... A többi mehet a levesbe!”
  • 31. Flúgatlan 2011. május 06. 13:33
    „"És végülis a sze-nek milyen komoly múltja van?Nem öregebb az intézmény 50 évesnél? "

    Nem hinném, hogy a múlt lenne a mérvadó. A lényeg: hogyan biztosítható, hogy az ország számára hasznos végzettségű diplomások hagyják el a felsőoktatást. A Széchenyi ebben elég jó. Egy alárendelt viszonyban ez is sérülne. (A SZE anyagilag stabil, az NYME-n vannak gondok. Egy egyesülés az NYME felelőtlen költekezéseinek fedezésére a SZE-től vonna el pénzeket, amit megsínylene a mérnökképzés, amiről pedig nyilvánvaló, hogy inkább fejleszteni és nem sorvasztani kell.)”
  • 30. Flúgatlan 2011. május 06. 11:50
    „"Flúgatlan: jó, ha tudod, az Apáczai a NYME része. A NYME-n 16000 hallgató van, a SZE-n kb 10000. Kisgömböc, mi? :)"

    Azt tudom, hogy az Apáczai a NYME része és velük együtt tényleg 16000 körüli az NYME.

    Én kisgömböcnek az egykori Faipari vagy hogy hívták egyetemet neveztem, mert annak vezérletével egyre nagyobbra és nagyobbra hízott az NYME. Érdemes lenne kiszámolni: ha a SZE-t az NYME-be olvasztanák, Győrben, Sopronban, Óváron vagy Szombathelyen lenne több diák. Gyanítom (nincs módom utánajárni), hogy Győrben lenne a legtöbb. (SZE+Apáczai) Ráadásul a műszaki képzésben nem tervezik a létszámok visszafogását, és ez a SZE nagyobbik részt jelenti, így még nagyobb lehet a SZE súlya.

    Akkor meg a SZE-vel megnövelt NYME-nek miért is Sopronban lenne a központja? Mert olyan jó a közlekedés oda? Nem! Ott van sok olyan szak, amire szükség van a gazdaságnak? Nem annyira! Régebb óta fideszes a városvezetés? Ez már stimmel. Nem lehet minden integrációban a soproni központhoz csapni mindent, mert már nagyon aránytalan lesz az egész. Ám legyen egy nagy egyesülés, ha muszáj, de akkor azt tisztességesen át kell gondolni.

    Leginkább egy rendes, győri egyetem kellene a SZE+Apáczaiból. Ez nem kicsi valami lenne és az integráció nem csak duma volna, hanem városon belül tartalma is lenne.”
  • 29. anonimus 2011. május 06. 07:47
    „nem lesz bezárás, integrálódás lesz”
  • 28. galamblelkü 2011. május 06. 07:43
    „Az "Origo" 5 millát kapott Gyurcsánytól.Igyekszik megfelelni az elvárásoknak.Egyébként a 7 milliárdos EU-us támogatás után csak ugy lehetne bezárni ha visszafizetnék a pénzt.”
  • 27. Lobbo71 2011. május 06. 06:41
    „Flúgatlan: jó, ha tudod, az Apáczai a NYME része. A NYME-n 16000 hallgató van, a SZE-n kb 10000. Kisgömböc, mi? :)”
  • 26. Lobbo71 2011. május 06. 06:29
    „Mindenki egyetért abban, hogy kevesebb diplomás kell, de amikor az ő egyetemét akarják bezárni, akkor tiltakozik. Így sose lesz semmilyen előrelépés.”
  • 25. duc_de_Orbieu 2011. május 06. 00:00
    „Nem fogják beszervezni.Nem kell b.szarni Igaz mondjuk ezt mondta a papagáj is a macska szájában :D

    De mondjuk jó lenne, ha beleolvadna a sze az NYME-be. Ennek többek között a magyaróvári Kar lenne a legnagyobb haszonélvezője. Na ezt most bővebben kifejtem. Ugyanis, ahhoz győrbe kerüljön a központ, ahhoz szüksége lenne majd többek közt az óvári Kar támogatására is, mely akár a mérleg nyelvét is betöltheti. Mert amennyiben Sopron marad a központ, úgy a jövőben is mindig Sopron fogja adni a rektort. És ugye a központ osztja el a pénzeket. Ahogy történt, amikor az létrehozták az NYME-t. Ugyan az első rektort Óvár adta, de ez inkább amolyan gesztus akart lenni, ugyanis nem sokkal később Iváncsics prof (legyen könnyü számára a föld, ahogy Báder Tanár Úr és Czimber Prof-nak is- náluk emberségesebb Tanárt nem nagyon ismertem, a sze-n csak a Triesz és Pápai volt hozzájuk hasonlítható) meghalt, és azért is választották meg, mert tudták, hogy nagyon beteg. Azóta viszont a rektort mindig sopron adja.

    És végülis a sze-nek milyen komoly múltja van?Nem öregebb az intézmény 50 évesnél? MIkor az Óvári Akadémiát megalapították 1818-ban, a sze helyén tán még csak marhát őriztek. Azaz az Óvári Kar vagy 4x öregebb. Az óvári Karból vált ki 1871-ben a bécsi BOKU, mellyel máig szoros kapcsolatban van.”
  • 24. Flúgatlan 2011. május 05. 22:50
    „Hogy kevesebb diplomás kell, az világos. De nem minden területen! A termelést segítő területeken még talán előrelépés is kellene, de az olyan mondvacsinált szakok, mint az andragógusképzés vagy az egyetemi szintű HR-szakembert képző önálló szakok baromságok. Ezek valami alapszak mellé szaktanfolyammal szerezhető tudást igényelnek.

    Lehet, hogy jogász és közgazdász diplomából is túl sok van, de ezek legalább olyan általános alapszakok, melyre sok mindent lehet alapozni.

    A Széchenyi pedig nagyrészt a tényleg szükséges mérnökképzésben erős és az igazán kamu szakból kevés van itt.

    Az meg miféle integráció lenne, amikor órákat kell utazni az egyes helyek közt? Egy egyetemi vezetőségi ülésre utazással együtt elmenne egy nap! Egy ilyen "integráció" csak a vezetést kapó rektor saját céljainak a másikra való ráerőltetéséhez vezetne, pl. hogy az anyagilag jól álló Széchenyi húzza ki a Nyugatmagyart a pénzügyi gondokból.

    Meg különben is: miféle kisgömböc az a Nyugatmagyar Egyetem? A kicsi faipari szépen a saját méretének többszörösét szedi maga alá! Nem ismerem a számokat, de szerintem a győri felsőoktatás (Széchenyi+Apáczai) együtt jó eséllyel sokkal nagyobb tömegű diákot jelent, mint akár a soproni, akár a szombathelyi vagy óvári. És Győr könnyebben elérhető helyen van. Akkor már miért nem lesz Győr a Nyugatmagyar Egyetem központja? Vagy esetleg egy Győri Egyetem a Széchenyiből meg az Apáczaiból? Ennek lenne értelme, ezek tényleg egy intézménnyé tudnának válni, de ez a száz km-es összevonósdi ökörség!”
  • 23. umberto 2011. május 05. 21:46
    „Mondjuk az tényleg egy érdekes kérdés, hogy miért kell egy ekkora országban 29 egyetem? Idén (már csak) 93 ezren tettek érettségit.

    Az újszülöttek száma tavaly kb. 60 ezer volt.

    Ebből kb. 40 ezer él majd olyan családban, ahol a tanulás felé orientálják a gyereket (szépen fogalmaztam, ugye?).

    Sima ügy, hogy már rövid távon sem kell ennyi diplomást gyártani.”
  • 22. makaay777 2011. május 05. 21:42
    „leszarom h hol tanult de nem fizetett érte...
    sok <moderálva> vikista meg lökheti h ez is kell a rendhez!!!”
  • 21. Hyppolit 2011. május 05. 21:37
    „Lobbo71!Teljesen egyet értek Veled, az én problémám az, hogy ennek a kategóriának sajnos sokszor a "szakmai" felkészültsége itt be is fejeződik.”
  • 20. Primax 2011. május 05. 21:30
    „16. makaay777 !
    Tévedsz :
    O. V. 1989 -1990-ig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Penbroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta.
    Méghogy Moszkva...:)”
  • 19. duhos2 2011. május 05. 21:26
    „Itt arcoskodjatok: http://www.facebook.com/orbanviktor”
  • 18. makaay777 2011. május 05. 21:18
    „apex
    jogos!”
  • 17. apex 2011. május 05. 21:06
    „Az olyan szakokat kell bezárni, pl. építészmérnöki, amelyekkel képtelenség legalább tíz évig a szakmában elhelyezkedni!”
  • 16. makaay777 2011. május 05. 20:44
    „a .... már ennek a Zorbánnak!!!
    mit képzel ez magáról?
    most fejezik majd be a hétmilliárdos!!!fejtesztést aztán kinyögik h integrálni meg hasonló? Hol itt spórolás?
    Ez .... könnnyen beszél mer ő az adófizetők pénzét tanulhatott moszkvába. És aki nem tudja majd megfizetni az esetleges magánegyetemi díjakat?
    szánalom <moderálva....>”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Centrope - Borkai Zsolt: erős térségre van szükség

˝Szeretnénk Európa térképén nemcsak fent lenni, de olyan erős Centrope-régiót alkotni, amelynek alapján a határon átnyúló lehetőségeinket folyamatosan ki tudjuk használni˝ - mondta Borkai Zsolt polgármester. Tovább olvasom