Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Nagyszentjánoson mindenki az árkokra figyel - fotó

Több, mint 24 órája ömlik a víz a Nagyszentjános nyugati részén kialakult több hektár kiterjedésű belvízi tóból a Zseb-érbe, amely a Cuha-Bakony-érbe torkollik.

A Katasztrófavédelem és a Vízügy által kiküldött szakértők egybehangzó állítása szerint ez az egyetlen megoldás, amin keresztül el lehet kezdeni Nagyszentjánoson a belvíz és a talajvíz csökkentését, ami mára a mélyen fekvő területeken gyakorlatilag a talaj szintjében összeér. A község területén a mélyebben fekvő területeken több, egyenként is többezer négyzetméter kiterjedésű spontán tó alakult ki, amely a nyár folyamán sem tűnt el, az utóbbi hetekben folyamatosan terjeszkedik, közvetlenül fenyegetve a lakóházakat, az iskolát és az óvodát.

A nyugati részek a következő hetekben - köszönhetően választások után rohammunkával kialakított és most megnyitott belvízi ároknak - tehermentesülhetnek az elárasztás alól, de a keletebbre fekvő mélypontok körül kialakult belvízi gócok csak további árkok kialakításával csapolhatók le. Ezek kialakítása az ott lakók szempontjából létkérdés, hogy házaik ne fagyjanak bele a belvízbe, hiszen ez egy olvadást követően beláthatatlan következményekkel járhat - tudatta a kisalfold-hu-val Friderics Cecília, Nagyszentjános polgármestere.

Nagyszentjánoson a lakóházak - a polgármesteri hivatal becslései szerint - 70%-ában a pincék vízzel teltek, sokan emiatt fűtési gondokkal küzdenek. Jelenleg a belvíz 30-40 lakóházat fenyeget közvetlenül. A hónapok óta vízben ázó házakban a lakosok életkörülményei romlottak, ezek a házak belül dohossá és penészesekké váltak. Több idős házaspárnak élete munkája megy tönkre - a régóta vízben álló házakban leomlott a vakolat, repedeznek a falak, és a padlózat állandóan nedves.

- Az új faluvezetés az első perctől kezdve kezeli a súlyos problémát és folyamatosan dolgozik a megoldáson: másfél hónap alatt megterveztette az belvíz elvezetés módját, tárgyalásokat kezdett és földhasználati szerződéseket kötött az érintett földtulajdonosokkal és földhasználókkal, ahol lehetett, társadalmi munkában, a lakosok bevonásával elvégezte a szükséges előkészítő munkákat - kitisztíttatta a Zseb-ért, hogy az be tudja fogadni a belvízi árok maximális vízszállítási kapacitását (napi 60 ezer m3!). A kivitelezés hetek óta folyik, mától a Győri Vízitársulat kotrógépe is mélyíti a Zseb-ér medrét. Földmérő mérnök méri a faluban a kritikus magassági pontokat, hogy a belső területekről a belvizet elvezető árkokat minél előbb meg tudják tervezni - tudtatta a kisalfold.hu-val Friderics Cecília, Nagyszentjános polgármestere.

- Ezúton szeretném a Katasztrófavédelem és a Vízügy szakaszmérnöksége szakembereinek hathatós segítségét megköszönni - tette hozzá a község vezetője.

aas
További képek: http://indafoto.hu/myacis/es_folyik_mar_a_viz 

Olvasóink írták

  • 5. Noszlopi 2010. december 06. 19:53
    „Vizügyesek Bakonyeret márrég kikelet volnamártakaritani,mert utoljára kb 40 éve volt mármost gondok vannak milesz még tavaszal és adig, vagy csak a dijak /adó/ beszedéséig jutnakel.”
  • 4. fióka 2010. december 06. 10:07
    „Hát a Bakonyérbe nyomhatják egy darabigmi is oda küldjük amíg lehet.”
  • 3. ortadon 2010. december 06. 09:56
    „Talán ha lenne gazdája a vízelvezető árkoknak...
    Talán ha a földéhes új termelők nem szántották volna be a földek közti árkokat...
    Talán ha a víz megtanulna fölfelé folyni...”
  • 2. peet2 2010. december 05. 18:02
    „Ha jól emlékszem Nagyszentjánosnak belvizei miatt voltak vitái az autopályával.
    AZ ebben a szomoru hogy azóta ezek szerint nem történt semmi.És persze
    felel0s sincs”
  • 1. Sikloernyos 2010. december 05. 12:32
    „Az a baj, hogy Magyarorszagon az eghajlatvaltozasnak koszonhetoen egyre csapadekosabb lesz az eghajlat, mar tobbet esik, mint Angliaban, az elmult egy evben csak 2 honap volt, amikor a csapadek nem haladta meg az atlagot, az oktober, es talan a marcius, vagy az aprilis.
    At kell gondolni az epiteszeti megoldasokat, a csapadekos eghajlatu orszagoktol (E-Olaszorszag, Hollandia, Anglia, vagy akar Kina...) tanulhatnank. A valyoghazak valszeg mennek a levesbe par even belul.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi betlehemes találkozó jövő hétvégén Győrött

Az adventi ünnepkör kiemelkedő eseményét, a betlehemezés hagyományát elevenítik fel játékukkal a… Tovább olvasom