Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Nagymamák a hintán - játszótér nyugdíjasoknak Győrben

Győr - A gerincmasszírozás mellett hintázhatnak, de még síelhetnek is a nagymamák, nagypapák a Győrben kedden átadott idősek játszóparkjában. A mintegy 12 millió forintból megújított Eötvös ligetben elkészült létesítményhez hasonló csak négy van a világon.
Egyedülálló létesítményt, idősek játszóterét épített a város megbízásából a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Győrben, az Eötvös parkban. A fejlesztés része annak a szakmai programnak, melynek célja a lakóövezeti zöldfelület használóinak közérzetjavítása.

A program megvalósításának eredményeként a liget olyan közösségi hellyé alakult át, ahol az épített és a zöld környezet megjelenése találkozik napjaink legjellemzőbb szabadidő eltöltésének lehetőségeivel. A liget felújításakor Németh Zoltán alpolgármester ötlete volt az idősek játszóterének megépítése, ezzel a park észak-keleti része új funkciót kapott a szomszédos „Japán-kert" mellett. Található benne többek között helyben járó gép, amelyen gyalogolva a dombra feljutáshoz szükséges izmokat lehet karban tartani. Mellette a gerincdoktornak nevezett, a csigolyák „leporolására" alkalmas berendezés.

Avatás...

A végtagok specialistája a lábbal hajtható járópad és a taposó hinta is. Mindkét berendezésnek erőnlét szinten tartó és fejlesztő funkciója van. A taposó hinta páros eszköz, így egyszerre ketten is használhatják. Az idősek játszóterének szerves része a speciális rámpa, kötélháló, alacsony gerenda, függőhíd, nyújtó és a lépcsők. A végtagok finommozgását és a koncentrációt fejleszti a „közlekedő karika".

Önfeledten.

Az új létesítmény átadásakor fellépő Szigeti Márvány Dalkör nyugdíjasai is kipróbálták a korosztályuknak készített szerkezeteket, s nagy megelégedéssel szóltak azokról. Az avatásán elhangzott: Los Angeles, Berlin és Tokió mellett a világon a győri a negyedik ilyen létesítmény. A játszóteret Borkai Zsolt polgármester, Németh Zoltán alpolgármester és Kovács Barnabás, a Komszol ügyvezető igazgatója adták át, s maguk is kipróbálták az eszközöket.

További nyugdíjasok: katt! - Fotók: Bertleff András

Olvasóink írták

  • 19. Biababa16 2008. november 21. 22:40
    „de jo ez nagyon tetszik:) ide én is megyek:)”
  • 18. Judytka 2008. november 20. 10:55
    „Játszhat ott idős is,gyerek is...Engem egyik sem zavar!!Valószínű,én nem fogok,a gyerekkor már mögöttem,és még nem vagyok elég idős!(ebből adódik,hogy dolgozom,nincs ilyesmire időm..)Ha már megvan,használni kell,mielőtt megsemmisül(mint majdnem minden játszótér...)vandalizmusból... :(”
  • 17. hanika 2008. november 20. 05:50
    „Na ez jó ötlet volt, szólni kéne a szeszgyár lakótelep öregjeinek hogy mehetnek szórakozni.Akkor talán nem a gyerekek ellen forditanák felesleges idejüket a játszótér felállitása miatt.
    Vagy mivel mostmár nincs játszóterünk mehetünk oda mi is a gyerekkel.....
    Vicces....
    R. H.”
  • 16. utika 2008. november 19. 20:07
    „aki egész életében dolgozott annak nincs kedve játszadozni inkább pihen, aki meg nem dolgozott az meg........!!!!!!!és mi van a gyerekekkel akiknek erre tényleg szügségük lenne?? nem gondozószolgálat kellene??
    legyünk már "normálisak"!!!jahh és ki fizeti az adót amiből ez épült??? a nyugdíjasok vagy a szülők???
    KI SZAVAZTA EZT MEG??????”
  • 15. PrettyWoman 2008. november 19. 16:19
    „Jockey! Nálad a pont. Ugyanez jutott nekem is eszembe. Ja meg az, mikor kikapcsoltatták az isten barmai a zöld lámpa hangjelzőjét (az Árkádnál), mert nekik a géppuskaropogás jutott eszükbe róla. Az, hogy a vakok hogy jutnak át a zebrán zöld jelzéskor, persze nem érdekli őket.”
  • 14. blablabla... 2008. november 19. 15:16
    „Ekkora faszságot!”
  • 13. jockey 2008. november 19. 13:06
    „12.

    Nem érted a viccet?”
  • 12. 49. 2008. november 19. 12:44
    „Kedves 1-10 Hozzászólók!
    Visszaemlékszem gyermekkoromra, akkor az időseket azért is meg szólták, ha világos ruha volt rajtuk. Ez már lecsengett, jön helyette a játszótér, de ezen is hamarosan túljutunk. Minden csoda három napig tart.
    Az emlékek közt turkálva jutott eszembe, hogy nagyon sok kommunista szombatot kellett dolgozni hol egy játszótér, hol egy óvoda, és bölcsőde építése vagy felújítása miatt.
    Ezeket a létesítményeket a most harminc éves anyukák és apukák használták. Ne ezek az emberek vagy a gyermekeik sajnálják az idős emberektől ezt a játszóteret. Nekik nem kell semmit sem tenni azért, hogy egy ilyen létesítményt átadjanak. Mi, idősebb, de még nem öreg emberek pedig hadd legyünk újra gyerekek.”
  • 11. nemethgabi 2008. november 19. 12:35
    „Jó ötlet, végre valami új ötlet. Igen is lehetne használni gyereknek és idősnek is, csak egy kis kultúrált életvitelt, és szemléletet kell mellé tenni”
  • 10. -krisztina- 2008. november 19. 09:23
    „A gyerekemmel meg menjek át a város másik felére, ha játszóteret keresek... Nem baj, legalább addigra is elfárad, nem kell altatnom, ugye???”
  • 9. Judytka 2008. november 19. 08:38
    „Tökjó!!!!!!!!!!!!Csak nehogy valamelyik lehenebuckázzon,azt jöhet ész nélkül a mentő!!!Vagy összevesszenek a hintán...(mint a kicsik...)”
  • 8. Kabóca 2008. november 19. 07:47
    „A Kossuth térre is kellene egy játszótér a képviselőknek, ne a mi bőrünkre játszadozzanak.”
  • 7. mir 2008. november 19. 06:20
    „Zsu83 Egy nagyobb játszótér elkészítése 10-20 milla között van ettől függetlenül, egy kisebb játszótér 3-4 játékkal is minimum 5 milla. Egyébként meg a gyerekek is használhatják nincsenek eltiltva onnan. A bisingerben is van felnőtteknek mászóka azt is használják a kölkök.”
  • 6. jockey 2008. november 18. 22:40
    „Csak aztán nehogy annyirt hangoskodjanak a nyugdíjasok a játszin, hogy a kisgyerekek nem tudnak miattuk aludni és a szülők kénytelenek lesznek aláírásokat gyűjteni.”
  • 5. Primax 2008. november 18. 21:43
    „Los Angeles, Berlin, Tokio.....Győr.
    Nóóóóóórmááááális ? ? ? ? ? ? ?”
  • 4. Zsu83 2008. november 18. 17:21
    „Ez mind szép és jo,csak az a gond,hogy sok játszoteret fellehetett volna újítani ebből a pénzből,amit tényleg használnak a gyerekek!!Nem biztos,hogy a nyugdijasok majd odafognak járni,inkább a sok k..... ,és ezt is teljessen szétbarmolják majd!!”
  • 3. Nanu 2008. november 18. 16:38
    „A tücskök úgyis tönkreteszik, nem adok egy hetet neki !!!”
  • 2. fmoni20 2008. november 18. 16:22
    „Remélhetőleg nem teszik tönkre 1-2 hónap (vagy akár hét) alatt a győri éjszakai randalírozók!”
  • 1. MTT 2008. november 18. 16:20
    „Remélem az erős nagyfiúk kikerülik és nem tördelik rommá napokon belül....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ne a határ, a beteg számítson

Dunántúl - Országosan egyedülálló kezdeményezésről szavaz pénteken a megyei közgyűlés: ha a… Tovább olvasom