Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Művész-staféta a kultúrát pártoló győri Kálvária Hotelben

Február 9-én 18 órakor a Kálvária Hotel Kamillus termében A Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola diákjainak kiállítását Radosza Attila grafikus Kondor Béla díjjal kitüntetett festőművész-tanár nyitotta meg.
Köszöntőt mondotta Dr. Kiss Ilona igazgató asszony, aki férjével Dr. Solymosi Péterrel együtt alapították a Carmen-díjat. Ennek az elismerésnek az egyik díjazottja Bombicz Barbara balett művész.

A Művész-staféta vendégei: Bombicz Barbara Harangozó-díjas és Tárnoki Tamás balett művészek a Győri Balett alapító és örökös tagjai.

A beszélgető est moderátora Baksa Kálmánné művészeti vezető, aki megálmodta és szervezi az egyre népszerűbb művész-stafétát. Bevezetőjében elmondta különleges este a mai nap, hiszen átfogó képet kapunk a művész házaspár életútjáról és egy iskola művészeti tevékenységéről. A Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola" ölelésében" tölthetjük az estét.

Fotók: Szük Ödön


Az est folyamán megnyílik, kinyílik a „Táncba zárt lélek" és megismerhetünk két kiváló művészt, balett- táncost, tanárt, koreográfust. Bepillanthatunk egy szerető család minden napjaiba.

Sokat tudunk a Győri Balettról. Győrhöz tartozik, hozzánk. Büszkék vagyunk, hogy Magyarországon a harmadik önálló társulat egyike Győrben működik.

Bombicz Barbara és Tárnoki Tamás a társulat alapító és örökös tagjai nagy szeretettel beszéltek pályaválasztásukról, a Balett Intézetben eltöltött csodálatos évekről. A Győri Balett indulásáról, sikereiről, nehézségeiről, a balett táncosi élet befejezéséről. A munka folytatásáról, ami nem más, mint a tanítás. A Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola arculatának formálása, tanítás és az iskolavezetés öröméről. A kötetlen beszélgetés alatt is érezhették a megjelentek szeretetét, érdeklődésüket.

Szép, tartalmas estet töltöttek a Kálvária Hotelben a megjelentek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadálymentes lesz a vasútállomás

A győri vasútállomás akadálymentesítésére írt ki közbeszerzést a MÁV Zrt. A beruházás után… Tovább olvasom