Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Miriuta kitette a keretből Rudolfot, tüntetések megyeszerte - Hétvégi összefoglaló

Egy bal egérgomb kattintásnyira van attól, hogy megnézhesse a hétvége legfontosabb eseményeinek összefoglalóját.

Egy súlyos balesettel zártuk a pénteket. Szombatot is rendőrségi hírrel kezdtük. Még tavaly egy dél-koreai - feltehetően ittas - sofőr fennakadt autójával a vasúti síneken Ikrényél. A rendőrség most vádemelést javasol.

Megírtuk, hogy bővült a győri belvárosi beléptetőrendszer. Továbbá zárt zóna lett a Dunakapu tér és a Móricz Zsigmond sétány egy szakasza is. A szintén győri Varga Ákos 43 évesen újra megpróbálja meghódítani a "Dakart" 2016-ban, igaz, ezúttal már Dél-Amerikában. Legutoljára 2006-ban indult a világhírű versenyen.

Mindezek előtt találtunk egy csodás hirdetést. Lapozgatni kezdtük a képeket. Azóta pedig se éjjelünk, se nappalunk, mert nem tudjuk, mi látható az utolsó fotón! Segítsenek - fordultunk olvasóinkhoz.

Ugyancsak a nap híre volt, hogy vélhetően tüzérségi lövedéket találtak Győr-Újtelepen, a Kálmán Imre úton földmunkák közben szombaton, ezért 12 lakóházat kiürítettek.

A Lottón most sem volt ötös. A kihúzott számokat itt nézheti meg ismét.

S a nap minden bizonnyal a legfontosabb híre a győri ETO labdarúgócsapattal kapcsolatos.

MTK - ETO - 2-1. Fotó: MTI


Az MTK ellen 2-1 elvesztett meccs után a győriek vezetőedzője Rudolf Gergelyről azt nyilatkozta: nem a múlt számít, hanem a jövő. Jó játékosnak tartom, de amíg én edző leszek itt, nem lesz a keretben - nyomatékosította Miriuta mester.

Rábacsanaknál is történt egy közlekedési baleset: egy kisbusz hét utasa közül öten sérülés nélkül vészelték át a balesetet, ketten könnyebben megsérültek.

S akkor nézzük a vasárnapot.

Pincében lakik a házaspár Győrújbaráton címmel írtuk meg, hogy több zöldséget kellene ennie az agydaganatos férfinek, hogy meggyógyulhasson, de még a mosakodás, a fűtés is gondot okoz neki és feleségének, aki súlyos látássérültté vált.

Folyamatosan frissítettük az időjárással kapcsolatos cikkünket. A legfrissebb hírek szerint sok napsütés várható, de többször lehetnek záporok, helyenként zivatarok, s sokfelé ismét erős, viharos lesz a szél.

Az előzések bajnokai Sopronban és Nagycenknél című videós írásunkban néhány érdekes közlekedési helyzetet mutattunk be.

Mosonmagyaróváron pedig négyszer fizetés nélkül távozott tankolás után egy szlovák férfi. A rendőrség lezárta a nyomozást.

Megyénkben Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron tartottak demonstrációt, a korrupció kormánya ellen vasárnap késő délután. A Fidesz is reagált.

Demonstráció Győrben - 2015. 04. 18. Fotó: H. Baranyai Edina


A megyei labdarúgó-bajnokságok eredményeit is megírtuk.

A Kazinczy-díjakat is kiosztották Győrben.

Mintegy hétszáz menekült tengerbe veszhetett Líbia partjainál - A szerencsétlenül járt, illegális bevándorlókat szállító hajó Líbia partjaitól 110 kilométerre borult fel.

A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményeiről is hírt adtunk.

A Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel a múlt heti döntetlen után a vasárnapi hazai visszavágón legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.

MKB-MVM Veszprém - Paris Saint-Germain. Fotó: MTI


Ez a nap sem telt el baleset nélkül. Hegykőnél egy ember megsérült, a mentők kórházba szállították.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Falusi polgármesterek közmunkásfizetéssel

Havi 52 ezer forint – ennyit keres sok falusi polgármester, ugyanannyit, mint a saját… Tovább olvasom