Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Minden anyagot elvág a vízsugár

A válság ellenére másfélszeresére bővíti alkalmazottainak számát az écsi Ferenczi Fémipari Kft. A cég új vízsugaras vágóberendezést vett, amivel bérmunkát is vállal.

Európai uniós támogatással, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program segítségével vitt végbe nagy értékű beruházást Écs egyik ipari vállalkozása, a Ferenczi Fémipari Kft. A cég ügyvezetője, Ferenczi Gábor portálunknak elmondta, hogy a pénz – a teljes összeg 60 százaléka – várhatóan az év közepén érkezhet meg számukra, így a beruházást saját erőből, banki hitel nélkül valósították meg. A környezetbarát vízsugaras vágóberendezéssel elsősorban bérmunkát vállalnak.

A gép működése a laikus számára is nagyon érdekes. A vízsugaras vágás során a víz – amelyhez egy homokszerű anyagot is adagolnak – a hangsebesség két és félszeresével, 3600 bar nyomással jön ki a vágófejből. Ennek hatására a háromszor két méteres asztalon 10 centiméteres vastagságig gyakorlatilag minden anyagot képes rendkívül pontosan elvágni, sok más mellett acélt, műanyagot, üveget és követ. Számítógépes program segítségével tetszőleges alakzatot tudnak síkban kivágni.

Ferenczi Gábor a vízsugaras vágóberendezés előtt. A cég legközelebb élhajlító gépre igyekszik uniós támogatást szerezni. Fotó: B. A.
Ferenczi Gábor a vízsugaras vágóberendezés előtt. A cég legközelebb élhajlító gépre igyekszik uniós támogatást szerezni. Fotó: B. A.

 
A vízsugaras vágás során a víz – amelyhez egy homokszerű anyagot is adagolnak – a hangsebesség két és félszeresével, 3600 bar nyomással jön ki a vágófejből.
Ferenczi Gábor hozzátette: nyertes pályázatukban azt vállalták, hogy néggyel növelik alkalmazottaik létszámát. Ez esetükben – mikrovállalkozásról lévén szó – másfélszeres bővülést jelent. Az ügyvezető elmondta, hogy több lábon próbálnak állni, ezért a már meglévő fémipari és elektrosztatikus porfestő tevékenységet kiegészítve döntöttek az új technológia bevezetése mellett. A folyamatos innovációval remélik, hogy a válság továbbra sem érinti a céget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megbénulhat a nyugat-dunántúli közlekedés

Szerdától hazánk időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg. Tovább olvasom