Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Miért marad ˝özvegyen˝ egy igazgató?

Dr. Varga Gábor az utolsó napját töltötte kedden a győri Petz-kórház főigazgatói irodájában, utóda, dr. Tamás László János szerdán ismerteti elképzeléseit a főorvosokkal.

A leköszönő igazgatót kérdeztük arról, mivel veszítette el a vezetőváltásról döntő politika bizalmát, s persze arról is, hogy hol folytatja.

– Akar róla beszélni...?

– Akarhatok.

– A kérdésem komoly, nem a szakmájával akartam viccelni (dr. Varga Gábor ismert orvos-pszichológus – a szerk.), hanem arra utalni, hogy nyilván végiggondolta az elmúlt hetekben, miért nem nyerte el újból a kórházat fenntartó önkormányzat bizalmát.

– Magam sem voltam biztos a pályázat beadásában, ezt őszintén, nem magyarázkodásképp mondom. Az öt év megtanított ugyanis arra: egy kórház vezetésénél – ha azt életcélként határozza meg magának az ember – túl nagy a befektetés, s jóval kisebb a megtérülés. A környezet, a fenntartó, az országos szakmai szervezetek azonban meggyőztek arról, öt év rutinnal a hátam mögött talán kisebb időráfordítással is tudom folytatni a megkezdett munkákat. Persze elegánsabbnak éreztem volna, hogy ha valóban ennyire bizonytalan irántam a bizalom és a támogatás a feletteseim részéről, akkor arra utalást tesznek, s én nem pályázom. Ugyanakkor azt láttam magam körül, hogy a csapatommal egyre gördülékenyebben és hatékonyabban tudok dolgozni, csak egy példa: tizenhat sikeres pályázaton tizennégymilliárd forintot nyert a kórház...

Dr. Varga Gábor kedden összecsomagolt az irodájában, ahol öt évig dolgozott. Fotó: Bertleff András
Dr. Varga Gábor kedden összecsomagolt az irodájában, ahol öt évig dolgozott. Fotó: Bertleff András

– Kimondom én a folyosói pletykát: pontosan az volt a baj, hogy egyre jobban beletanult az igazgatásba, önműködővé kezdett válni ön is, a kórház is.

– Annyit jó szívvel állíthatok, hogy a kórházban nyugalom volt, a dolgok működtek, s én egyébként is azt képviselem, hogy az a jó vezetés, amely észrevétlen. Az elmúlt években ugyanakkor általános lett, hogy a kézzelfogható TVK-pontok és ágyszámok mellett a szakmán kívüli vélemények, elvárások is „kötelező elvvel" bírnak, amelyeket azért nehezebb követni. Az is tény, a tulajdoni viszonyok egyre zavarosabbak Magyarországon, egyre többen vannak a nem szakmai végzettségű, külsős vezetők, akik elmondják, szerintük hogyan működik az egészségügy... Ez egy bonyolult üzem, nem tisztán szolgáltatóipar, nem tisztán gyártóüzem; logikája, működtetése bonyolult ahhoz, hogy egy külső szem tökéletesen átlássa és értelmezze. Nekem ez volt a legnagyobb nehézségem.

– Kézzelfogható ügy, ˝fekete pont˝ volt a neve mellett?

– Sem fegyelmi, sem mulasztás, de elmarasztalása sem volt az intézménynek a vezetésem alatt. Sőt, büszkék lehetünk arra, hogy a kórházi pereknél az ellátott lakossághoz képest az országos átlagnak a fele jutott Győrre, számos más mutatóban pedig az országos átlagnál lényegesen jobban teljesítünk.

– Ha tehát néhány év múlva szóba hozzák ezt az öt évét, büszke lesz rá?

– Igen, azt fogom mondani, hogy ezt a kórházat egyensúlyban tudtuk tartani, pedig zuhanórepülésben vettem át.

– Ha már egyszer a pletykákat előhoztam, íme még egy: valóban távozik a kórházból?

– Harminchárom éve dolgozom ebben az intézményben, s az nem titok, hogy több kórházból kaptam korábban is ajánlatokat. Szeretem az állandóságot, ugyanakkor nem kizárt, hogy olyan jellegű munkákkal, ahol tanácsadásra, szakértésre, tréningek szervezésére kérnek fel, kimegyek a piacra mint vállalkozó. De főmunkaidőben még a szakmámat gyakorolnám a Zrínyi utcai pszichiátrián, ahol igazgatásom előtt is dolgoztam.

– Szakértőként még biztosan kérdezni fogjuk, mint ahogy a ˝Zrínyi utcai korszakában˝ is tettük, de ez most egy záró-összegző beszélgetés: mi a legfontosabb, amit megtanult vezetői korszakából?

– Az, hogy aki a politikával házasodik, az valóban nagyon hamar özvegyen maradhat.

Olvasóink írták

  • 4. Vale 2010. július 06. 10:45
    „akkor ezek szerint ő is politikai és nem szakmai alapon lett anno igazgató?csak kérdezem.A másik: "a dolgok működtek"De hogyan??talán meg kellene kérdezni azt a rengeteg orvost aki külföldre menekült a lehetetlen feltételek miatt..egyet mondok Győrben NE legyen snki beteg és Ne kerüljön kórházba! De van ellen példa! Sopron 80 km,de a kórház fényévekre van nyugatra a győri kórháztól..”
  • 3. anikopeter 2010. július 04. 13:55
    „A politika az örök túlélő, inkább marad "özvegyen", mint az egyén.”
  • 2. igazszó 2010. július 03. 18:11
    „Varga úr! Nem volt?"Sem fegyelmi, sem mulasztás, de elmarasztalása sem volt az intézménynek a vezetésem alatt. "
    dehogyis nem, csak voltak , akik rendszeresen elsöpörték, altakarták, sőt másra is képesek voltak, mert olyan emberekkel vette körül magát! Kiállni dolgokért soha nemtudott, és felvállalni sem, ahhoz gyenge fiú volt, ajjjjjaj, de nagyon!Hát igy került a sor végére, amit megjegyzek meg is érdemelt!”
  • 1. gammarus 2010. július 01. 00:45
    „Gratulálok Varga úr, ha arra járok megteszem személyesen is.... én is igényt tartanák pszihiátriai szakmai támogatására. Míg Ön a kórházért küzdött, én a fiamért.... szerintem mindketten hatalmas eredményt értünk el. Régebben Ön is kezelte.... aztán Feller úr..... most ÉN kezelem, az édesapja. Utolsó záromondatával eszembejutott: ha nem lenne politika az emberek boldogan élnének!!! Minden emberi méltóság megrontója a politikai hatalomért vívott harc, képes megbomlasztani az elmét is!!! Ön tegye csak azt amire orvosként felesküdött......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tonnás kamionokon érkeztek a plüssmacik a beteg gyerekekhez - fotókkal

A győrszemerei Kamionos Találkozó szervezői két óriási monstrummal vittek plüssmacikat a győri… Tovább olvasom