Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Még a régi üzemeltető nyitja ki a strandfürdőt

A hétvégén már az uszodában is fürödhet- nek a győriek. S bár a jövőben a rövidesen átadásra kerülő termálfürdő üzemeltetőjéhez tartozik ez az intézmény is, még a régi működtető nyitja meg a strandfürdő kapuit.
A termálfürdő-komplexum befejezésének határideje – amiről úgy tudjuk, augusztus közepe – nem befolyásolja a győri strandfürdő nyitását. Sokkal inkább a tavalyi árvíz okozta károk eltüntetése okoz némi csúszást.

Csúszás helyreállítási munkálatok miatt

– Cégünk minden évben a hatóságok és a nagyközönség elvárásainak megfelelően, felújítva nyitja meg a strandfürdőt. Így lesz ez ezen a hétvégén, szombaton is. Az időjárás indokolta volna ugyan, hogy korábban nyissunk, azonban a tavalyi árvíz jelentős károkat okozott a létesítményekben, s a helyreállítási munkák elhúzódtak. Jelenleg gőzerővel dolgoznak a kivitelezők a járdák helyreállításán, burkolásán – válaszolta lapunk kérdésére Sipőcz Ernő, a Pannon-Víz rt. elnök-vezérigazgatója.

„ Ahhoz, hogy a fürdőt kinyithassuk, mintegy húszmillió forintot kellett
beruháznunk."

Az uszoda szombaton reggel 9-kor nyit, s június 14-ig előszezoni nyitva tartás szerint működik. Ami annyit jelent, hogy a vakáció megkezdéséig a sportmedencét még nem töltik fel vízzel, utána azonban minden a vendégek rendelkezésére áll. A társaság a belépők árát idén 10 százalékkal megemelte, így a teljes árú felnőttjegy 550, míg a tanuló- és nyugdíjasjegyek ára 450 forintba kerül. A gyermekeknek 360 forintot kell fizetniük. Délután 3 órától félnapi kedvezményes jeggyel lehet az uszodába bemenni.

Új helyen a játszótér

– Idén minden büfét bérbe adtunk, s a játszóteret új helyre építtettük. A nagyközönség szórakoztatására terveink között több, hétvégi könnyűzenei szórakoztató és más színes program szervezése szerepel – tudtuk meg a vezérigazgatótól.

A Kisalföld azon kérdésére, hogy a Pannon-Víz rt. pályázott-e az új termálfürdő üzemeltetésére, Sipőcz Ernő nemmel válaszolt.
– A termálcentrum működtetésére az önkormányzat kiírta a pályázatot, a napokban lesz annak bontása és értékelése. Társaságunk víz- és csatornaszolgáltatással foglalkozik. Eddig ráadásként üzemeltettük a strandfürdőt. Cégünk a tulajdonában lévő, termálvizet termelő kútjait és területeit adja bérbe a termálcentrumnak – mondta el Sipőcz Ernő, majd további firtatásunkra, hogy ezek szerint a strandfürdőt is más veszi-e át a társaságtól, annyit válaszolt:

– A fürdőt akkor adjuk át az új üzemeltetőnek, amint befejeződik a termálcentrum építése és az működni kezd.

Kapcsolódó cikkek >>

Nyitás előtt a megyei strandok (2003-04-29) >>
Aggódnak a termálért (2003-03-18) >>Makovecz tervezheti a komplexumot (2003-02-24) >>Makovecz vállalná a feladatot (2003-03-03) >>Magánkézbe került a fürdő (2002-12-09) >>Sürgősen üzemeltetőt kell találni (2002-12-04) >>
Élmény lesz, ha kész lesz (2002-09-05) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentőállomást szeretnének a községbe

Mentőállomás létesítését tartja a legfontosabb feladatnak Veszprémvarsány polgármestere, Németh… Tovább olvasom