Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Magyar tiltakozók a szlovák határon

Vámosszabadi - 40-45 autóval zárták le a szlovák határ felé vezető utat hétfő délelőtt. A félpályás útlezárás oka az újabb magyar-szlovák csörte, a hétvégi királyhelmeci előállítások. Riport a helyszínről.

"A jobbikosok zsebében kinyílt a bicska a szlovák rendőrök újabb, királyhelmeci jogtiprásának hírére, mely miatt félpályás útlezárásokon tiltakoznak a határátkelőknél" – szólt a Jobbik sajtómeghívója a mai, nyilván az egyébként is magyar-szlovák jó baráti viszonyt továbbmélyítő demonstrációra.

Egy kilométerre a határtól

Ennek megfelelően körülbelül 40-45,  vastagon felzászlózott – főként magyar, jobbikos és gárdás lobogókat láttunk, Nagy-Magyarországosat ellenben nem – autó tart ma reggel kilenc órától délután öt óráig félpályás útlezárást a határ közelében. Azért írjuk, hogy a határ közelében, mert a vámosszabadi határátkelőhelytől legalább egy kilométerre áll a konvoj – rendőrségi biztosítással. Így a határ mindkét irányába az átmenő forgalmat semmi nem zavarja.

Ha egy kacsával bánnának így, akkor is demonstrálnának

"Ha egy kacsával vagy egy kutyával bántak volna úgy, mint ahogy a szlovák rendőrök honfitársainkkal, akkor az állatvédők mellett tüntetnénk a jogtiprásokért" – mondta Nagy Gergely, a Jobbik Magyarországért győri szervezetének tagja, aki egyben a Magyar Gárda Wass Albert zászlóaljának is tagja.

Félpályás útlezárás Vámosszabadinál. Kattintson a képre a galéria megnyitásához. Fotók Cseh Róbert.

Nem lenne már jobb a békesség?

Arra a felvetésünkre, miszerint a szlovákiai magyarság tagjai már nyugalmat szeretnének, mert attól tartanak, hogy rajtuk csattan majd az ostor az eldurvult helyzetért – erről múlt héten Dunaszerdahely polgármestere, Pázmány Péter is beszélt a kisalfold.hu-nak, de a komment hozzászólásokból is egyértelműen kivehető – Nagy Gergely úgy válaszolt: "nem mi kezdtük a verést, de a felvetés jogos: tartunk attól, hogy a szlovákiai magyarság rosszul jön ki az utóbbi napokból, egyesek akár a munkahelyüket is elveszíthetik".



Arra a kérdésünkre, hogy a héten várhatóak-e még további félpályás útlezárások, nem kaptunk egyértelmű választ, ahogy az egyik gárda tag mondta: csütörtökön elképzelhető.

Valószínűleg rögtön harapnak egy kis gyorshajtásra

Vámosszabadi utunk során egyébként tapasztaltuk, hogy a szlovákok beváltották ígéretüket: csak a medvei benzinkútig öt terepjárót láttunk tele megpakolva rendőrökkel. A környéken tehát nem ajánlott bármiféle közlekedési kihágás. Valószínűleg rögtön harapnak a fiúk egy kis gyorshajtásra, különösképp ha magyar rendszámú a renitens járgánya...

"Ne igyál szlovák sört"

"Kicsit szkeptikus vagyok a hasonló akciókkal szemben, de az nem vitatható, hogy aki igaz hazafi csakis magyar sörtől rúg be!" – szól az a szélsőjobbos körlevél, mely arra buzdít mindenkit, hogy véletlenül se oltsa szomját szlovák sörrel. Levél még segítséget is nyújt, melyek a szlovák nedűk: Zlaty Bazant, Steiger, Rekord, Salon sör, Corgon, Lezák, Porter, Gemer.

 

Határsáv

A Magyar Gárda és a Jobbik a következő helyekre szervez hétfőn(november 10-én) tiltakozó, félpályás útlezárást:

Medve-Vámosszabadi határátkelő  9-17 óráig.

Rajkai határátkelő  9-17 óráig.

Komáromi határátkelő  13-17 óráig.

Letkési határátkelő  9-17 óráig

Salgótarjáni határátkelő  16-18 óráig.

Olvasóink írták

82 hozzászólás
  • 82. lótusz 2009. szeptember 03. 09:59
    „jó bocs. akkor másképp írom. joco irománya a gárdát nevezi csőcseléknek akkor én azt mondom csőcselék az aki a gárda ellen van. érted ugye?”
  • 81. lótusz 2009. szeptember 03. 09:21
    „joco <moderálva sértő>. a csőcselék az aki nem mer kiállni és aki elhiszi a bajnai kormány rágalmait a magyar gárdáról. a gárda segít vihar után , segít, életet ment, és csak ők azok akiktől valamit még remélni lehet. igazi emberek akiket csak becsülni lehet. gárdát betiltani pedig alkotmány és jogellenes. nem is lehet hisz akkor is egy a gondolat együtt dobban a szív akár mellény nélkül is.az csak formalitás. de a lelkekben nem tapossák el ezek a diktátorok a magyarságot, mert az a céljuk.”
  • 80. lótusz 2009. szeptember 03. 08:12
    „jocokám te kommunista párti vagy az tuti. a magyar gárda és a jobbik sohasem nyilas, kár a félreinformálásodból. pont a szlovák fasizmus ellen tüntetett mert az bizony annak nevezhető. el akarja nyomni a magyarságot.a gárda eddig csak jót tett. életet ment, vért ad miközben a te kedvenc kormányod, az áldemokráciába bújó diktátoraid vért szívnak. és tetszik vagy nem egyre több a jobbikos.”
  • 79. lótusz 2009. szeptember 03. 06:05
    „sejtem ki ez a jocóka. sajnálatos hogy ilyen figurákból áll az ország. ezért lehet a hatalomnak itt mindent megtenni. egy anyanyelvet nem lehet eltaposni. mindenkinek tüntetni kellett volna. joco tutira nem magyar.”
  • 78. Korrekt5 2008. november 13. 00:19
    „.....a probléma még ennél is nagyobb!!!!!

    .....hogy akárki bármiért nekiáll és lezárhatja az utat....

    .....ANARCHIA.....esztelenség netovábbja:((((”
  • 77. joco 2008. november 12. 16:29
    „pancser 2008.11.12. 15:03 erre már válaszoltam máshol.8TUDO HA ELKEZDTEM VOLNA "AVARKODNI" ÉS FRANKBIRODALMOZNI" TÁN MOST IRNÁM AZT AMIRE MÁR KÉTSZER IS VÁLASZOLTÁL-hát erröl ennyit-az avarokkal és frankokkal kapcsolatban különben igazad van, de most itt és ebben a témában nem perdöntö ,de Te nem a lényegre koncentráltál: mert ez a lényeg-MOST NAPJAINKBAN.:
    "nincs értelme "magyarkodni" és történelmi "jogokra" hivatkozni, az osztrák parasztnak nagyobb joga lenne "visszakövetelni "jussukat" a slovák és magyar "területeket".Én magyarként szeretnék itt élni, és nem félni másik nemzet polgáraitol, de nem akaorok félni a saját "magyarkodo" csöcselékünktöl sem." ÉRTED UGYE?
    Enemy 2008.11.12. 13:14 GRATULÁLOK A FONTOS ESEMÉNYEDHEZ.NA ÉS AKKOR MIVAN?”
  • 76. pancser 2008. november 12. 15:03
    „Kedves "jocó". Belesétáltál egy rossz elvbe, mely arra vezet vissza jogokat, hogy ki volt itt előbb. Ez egyáltalán nem számít és semmire nem jogosítja az adott népet. Fejtegetéseid némi kiigazításra szorulnak az igen homályos kora középkort illetően. Röviden: az 500-as évek közepétől az avarok uralták a Kárpát- medencét, először a történelem folyamán, egy uralom alá egyesítve azt. A szlávokat, mint élő falat telepítették maguk és ellenségeik közé. Uralmukat a frankok döntötték meg, a 800-as évek elején, a Dunántúl a frank birodalom része lett. A magyarok a 800-as évek második felében már feltüntek itt két évtizeddel a honfoglalás előtt, hol az egyik hol a másik fél oldalán. Max. 60 év volt valamiféle szláv államalakulat létrejöttére, a frank hatalom és a magyarok hatalom közötti időben. Ennek az itteni szlávok nemzettudatára semmilyen tartós hatása nem volt. A másik az, hogy anomád népek szinte folyamatosan itt voltak a medencében a hunoktól számítva a magyarokkal bezárólag. Mivel a nép soha nem pusztul el, csak részben egy hatalomváltáskor, a magyar honfoglalást jelentős mértékben megkönnyíthette, hogy itt a Kárpát.-medencében-jelentős számban találhattak még hasonló kultúrájú népességet. Mindezt csak a történelmi hűség kedvéért mondtam. Az 1100 vagy még korábbi eseményekre hivatkozni szerintem nem lehet. Viszont lehet az emberi jogokra. Ha éppen kinaiul, szlovákul, magyarul, vagy busman nyelven kívánok beszélgetni az utcán, vagy a kocsmai asztalnál azt megtehessem.”
  • 75. Enemy 2008. november 12. 13:14
    „joco
    Én nem vagyok mélymagyar de regisztráltam:D”
  • 74. joco 2008. november 12. 05:33
    „Na mivan mélymagyarjaink?nézeteitek megszüntek azzal, hogy regisztrálni kell? Hát Qrvára merészek vagytok”
  • 73. Valaki 2008. november 11. 14:57
    „Fikó király szláv király, léptet fakó lován...

    http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=155207”
  • 72. Misztertejfel 2008. november 11. 14:53
    „Milyen érdekes, hogy amióta regisztrálni kell, eltüntek a kunfajta, nagyszemű legények az oldalról.”
  • 71. joco 2008. november 11. 10:06
    „Az első ismert szláv állam Szamo országa volt 623 és 658 között, amely a csehek, szorbok és morvák földje mellett a mai Szlovákia és Magyarország területét is magában foglalta. A magyarok a 10. század-ban fokozatosan birtokukba vették a mai Szlovákia területét. Az alföldi területekre (Csallóköz, Mátyusföld) nagy tömegekben költözött be a magyarság. A hegyvidéki területeken ugyanakkor a nagymorva korban épült szláv várak, városok népe és az ősi szláv kultúra a magyar törzsfők uralma alatt is tovább élt.. Mohácsi vész és majd a több évszázados török uralom végeként,1686. szeptember 2. Buda felszabadul a 145 éves török uralom alól, majd 1690 - re egész Magyarország felszabadul, de a törökök helyét mindenütt az osztrákok veszik át.1711-1848 osztrák uralom.majd 1867 a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák-Magyar Monarchia létrehozása.1914 Magyarország részt vesz az I. világháborúban a német birodalom oldalán- mintOsztrák-Magyar Monarchia . és jön TRIANON, ÉS LÉTTRE JÖN AZ önállo szlovák és magyar KIRÁLYSÁG.-értitek? Mohács -tol trianonig nem beszélhetünk FÜGGETLEN és ÖNÁLLO MAGYARORSZÁGROL. JA ÉS SLOVÁKOKNAK HAMARABB VOLT önállo állama itt a Kárpát-medencében, mint nekünk.Tehát nincs értelme "magyarkodni" és történelmi "jogokra" hivatkozni, az osztrák parasztnak nagyobb joga lenne "visszakövetelni "jussukat" a slovák és magyar "területeket".Én magyarként szeretnék itt élni, és nem félni másik nemzet polgáraitol, de nem akaorok félni a saját "magyarkodo" csöcselékünktöl sem.”
  • 70. joco 2008. november 11. 09:07
    „Hát amint látszik"büszke" darutollas, nyilas egyenruhát dicsöitö neonáciaink csak a "névtelenség" alatt oly nagy merészek.amiota kiirták, hogy "bejelentkezés" kötelezö, egyik neonáci sem "reagált".Miért? de a lényeg: - jobbikos és egyéb szélsöjobbos csöcselék:- tudjátok, jelmezbálos felvonulásotokkal és utlezárásotokkal elértétek azt,hogyaz egész világ nem a dunaszerdahelyi magyar verésröl, hanem a ti neonáci/nyilas tevékenységeitekröl fogbeszélni.-már irtam-és legjobban az ot élő magyarokkal, a dolgozni átjáro anyaországi magyarokkal és az átutazokkal cseszttek ki.Én kb egy éve hetente járok "keresztül" slovákián lengyelbe, tehát ismerem a "vidéket" és az ott élöket, soha semmi problémám nem volt velük.Most lesz. ja és egy kérdés: miért mentetek el egy olyan slovákiai csapatnak drukkolni, ahol a csapat tagijainak 80-90%-a nem is magyar? miért mentetek a mecs elött turulszobrot avatni? és miért csináltatok nyilas jelmezes felvonulásokat? miért?”
  • 69. ´joco1azigai" 2008. november 11. 05:59
    „ezt egy slovákiai magyar mondta:
    "- Nehezen viselem a szlovák nacionalizmust .A dunaszerdahelyi meccsen magam is ott voltam, semmi olyan nem történt, ami a szlovák rendőri brutalitást megmagyarázná. De a magyar gárdistákból sem kérek. Sőt kikérem magamnak, hogy ezek demonstráljanak értünk.
    arrabonai 2008.11.10. 20:45 :tudod aik máshol átjárnak a másik ország területére egyenuhában , azok az adott ország hivatalos hadseregének tagjai, mig nálunk egy kisebbség kik a nyilas érára utalo "jelmezben" járnak át.Érted?
    ezt irtad:"Én nem vonom kétségbe a szlovákok jogát a saját államhoz" tudod az osztrák paraszt is mondhatja ezeket ránk, mivel a török uralom alol ök "szabaditottak"ki és ha ismered hazánk történetét tudod nagyon jol, hogy hazánk tulajdonképpen csak trianon után lett önállo-Én is elitélem atrianoni döntést, de tény, hogy azota vagyunk csak önálló állam”
  • 68. :) 2008. november 10. 23:47
    „Hello mindenkinek.
    én az egyik határon dolgozom (magyar-szlovák)
    Semmi gond nincs Mo.n.Itt látom azért hogy tartoszkodva szolalnak meg szlovákul.Nekem semmi bajom velük, akivel van azzal elintézem személyessen(Szóban!).
    Volt aki nem szolalt meg magyarul.és 2 perc mulva mondta hogy ö "felvidéki magyar" és kiváncsi volt hogy kiszolgálom e.
    Röhögtem egyet,mert ennyit jelent.Az ide "települt" szlovákok viszont azért megpróbálhatnának kicsit felvenni a magyar dolgokat.PL: közlekedés,viselkedés.
    Nem bántani akarom öket mert nekem nem érnek annyit.A település ahol lakom ott is laknak,2 vel volt gondom.Az egyik nekiment a kocsimnak bicajjal,a másik mondjuk a családtagomat anyázta.Neki elmondtam hogy kitaposom a belét ha még egyszer hozzászól,de ugyanezt mondtam és tettem volna egy osztrákkal,egy magyarral,és egy némettel is.Két nap mulva kiderült hogy 2 házzal aréb költöztek tölünk.Odajött.Bocsánatot kért.lehet együtt élni csak meg kell tanulni és mivel Ök jöttek hozzánk bármilyen okbol nekik kéne szerintem alkalmazkodni!A mecsre visszatérve, engem nem vernek meg szlovákiába focimeccsen az 1000%.MERT NEM MEGYEK ODA!!!balhézni meg főleg nem.És ahol balhé lenne vagy magyar,vagy szlovák oldalon akkor megérteném a megfelelő és adott mennyiségü rendörségi fellépést.
    Enyit akartam csak
    Béke, És normális hozzászólás,hozzáállás:)!!”
  • 67. DS 2008. november 10. 23:26
    „40. Gaga!
    Vasarnap erkeztem haza Pestrol, es semmi gond nem volt szlovak jelzesu kocsimmal. Sza nem kell parazni, plane ha DS jelzesu a kocsid. Nem tudom szomszedod honnan vette az infot, en azota tobbszor is voltam kint.
    Juteszembe! A szlovak nok nagyon szepek, a szlovakiai magyar nok megszebbek :P :)”
  • 66. Enemy 2008. november 10. 22:21
    „MAKE LOVE, NOT WAR!
    :P
    Kapos vagyok mostis:):P
    És szépek a szlovák nők;) <3”
  • 65. nibail 2008. november 10. 22:15
    „Igazad van pan.cser! Osztom a véleményed.Ez így van sajnos:(”
  • 64. madam 2008. november 10. 22:12
    „MAKE LOVE, NOT WAR!
    Fiuk szedjetek fel szlovák nőket inkább, bár valószínű már nem lesztek olyan kapósak mint pár éve... hiába a szerencse forgandó.”
  • 63. Peace 2008. november 10. 21:49
    „STOP THE VIOLENCE!!!
    PEACE!!!”
82 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehér Miklós húga menő tévésztár Portugáliában

Győr-Lisszabon - Egyre nagyobb karriert fut be Portugáliában az egykori győri futballista Fehér… Tovább olvasom