Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Kunsziget és Rábapatona a legjobbak között: díj falumegújításért

Negyedik alkalommal hirdette meg a Belügy- és a Vidékfejlesztési Minisztérium közösen a Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatot, amelynek idén "A jövő nyomában" volt a mottója.

Kimagasló eredményei, példaszerű fejlesztései alapján a tizenkét nyertes település között két megyei, Kunsziget és Rábapatona is szerepelt.

– Keressük a megoldásokat, kihasználjuk a lehetőségeket, illetve utánajárunk a megvalósításhoz szükséges forrásoknak. A falumegújító törekvésünk célja, hogy a közösség megmaradjon, gyarapodjon – hangsúlyozta Lendvai Ivánné kunszigeti polgármester.

– Mindezt – többek között – százötven munkahely, számos minőségi szolgáltatás és jól működő civil szervezet, a természeti és az épített örökségünk elkötelezett védelme szolgálja.

Nagy öröm és elismerés, hogy harmadszor kaptuk meg a "kiváló" címet, így a szervező minisztériumok felkérésére a fődíjassal, a Pest megyei Újszilvással mi képviseljük Magyarországot az Európai Falumegújítási Díj pályázaton.

Rábapatona is – ahogy a díj indoklásából kiderült – számos területen bizonyította eredményességét. Jutasi Kálmán polgármester úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy a fejlődés érdekében mindig történjen valami a településen.

– Néhány az elmúlt évek lajstromából: megújult a kultúrház, a Szentháromság tér, az óvoda, buszfordulót alakítottunk ki, digitalizáltuk az iskola felszereléseit.

Folytatódik a Besenyő Kalandpark kivitelezése, a falumúzeum felújítására most nyertünk hétmillió forintot, piacteret alakítunk ki, sportöltözőt tervezünk – sorolta Jutasi Kálmán, majd hozzátette: – Kisebb-nagyobb léptékben, de a folyamatos fejlődést szolgáló céljaink vannak, amelyek megvalósításához fáradhatatlanul figyeljük a pályázatokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán-napi keresztállítás, pincejárás Pannonhalmán

Más borászati szokásokhoz hasonlóan a Szent Orbán-napi hagyományokat is a Pannonhalmi Apátsági… Tovább olvasom