Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Kortárs építészet az ősi térben

A főapátság időszaki tárlatához kapcsolódva bejáráson mutatták be a kortárs építészet jelenlétét Pannonhalmán. Az elmúlt évtizedben megvalósított új épületek közül a zarándokházat és a kápolnát tekinthették meg a sajtó munkatársai.
Az elmúlt tíz évben a pannonhalmi főapátság területén számos olyan épület valósult meg, amelyek nemcsak az építészek, hanem a laikus érdeklődők figyelmét is felkeltették. Elsősorban azért, ahogy az egymástól több évszázadnyira lévő stílusok egymásba ölelkeztek. Tegnap a Kortárs építészet Pannonhalmán című időszaki kiállításhoz kapcsolódva mutatták be a fejlesztések művészi eredményeit.

Varga Mátyás bencés szerzetes, a főapátság kulturális igazgatóságának vezetője köszöntőjében elmondta: nem az első építészettel kapcsolatos tárlat a mostani. Négy évvel ezelőtt Tér és ima címmel már rendeztek hasonlót, amely három épület részletes feldolgozásán keresztül szembesítette az érdeklődőket az imádság keresztény, zsidó és iszlám helyeivel.

A Kortárs építészet Pannonhalmán című időszaki kiállításhoz kapcsolódva tegnap mutatták be a fejlesztések művészi eredményeit a sajtó képviselőinek. Fotó: Krizsán Csaba
A Kortárs építészet Pannonhalmán című időszaki kiállításhoz kapcsolódva tegnap mutatták be a fejlesztések művészi eredményeit a sajtó képviselőinek. Fotó: Krizsán Csaba


A kiállítás kurátora, Nagy Tamás építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője a bejáráson arról beszélt, hogy a fotók, tervek és az alkotókkal készített interjúk segítségével a nagyközönség elé tárt évtizednyi fejlesztés épületei különböző stílusok és megközelítések alapján születtek, de a minőség közös jellemzőjük. A kiállítás anyaga sajátos módon a középkori szerzetesek felolvasóhelye ihlette 16 méteres pulton tárul a látogatók elé.

Czigány Tamás építész, akinek nevéhez számos pannonhalmi épület fűződik, örömmel említette, hogy fontos a kortárs építészet jelenléte a bencés főapátságban, majd bemutatta az általa tervezett Szent Jakab-zarándokházat és a hozzá kapcsolódó kápolnát. Utóbbi kapcsán megjegyezte: arra törekedett, hogy „ne külső jelekben próbáljon szakrális tér lenni, hanem inkább egy átmeneti térként a természet és az épület között, ami egyféle rendet tükröz, sugall. Azzal, hogy átfúj rajta a szél, átsüt rajta a nap, ideális helye az elvonulásnak, a csendes szemlélődésnek és az egyéni imádságnak."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyire elégedettek a betegek a győri Petz-kórházzal? S Ön?

A WC-k, fürdők, mosdók tisztaságával továbbra is komoly gondok vannak a győri Petz-kórházban, igaz - s ez a fontosabb - az orvosok és az ápolók munkáját a betegek többsége jónak ítéli. Tovább olvasom