Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Kolos előbb maga ellen fordult

A tényői családi dráma nyomozását május végére lezárja a rendőrség, s büntethetőséget kizáró ok – az elkövető halála – miatt befejezi. Mindezt Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány jelentette be a Győrben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.



Az ügy véres részleteinek aprólékos ismertetésével – amelyektől megkíméljük olvasóinkat – a főkapitány és Károlyi Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető cáfolta a tragédia körül kialakult mendemondákat, rémhíreket.

A vetített képes tájékoztatón elhangzott, hogy Sz. Kolos március 15-én először magával akart végezni a ház tetőterében. Magához vett egy kést és megvágta magát. A sérülései nem voltak életveszélyesek, számos közülük, így a csuklóin, vádliján és combján lévők is inkább felületiek voltak. Bár véreztek, a szakértő szerint idővel elállhatott volna a vérzés.
Az öngyilkosság nem sikerült, a férfi elindult a lépcsőn, elejtette a kést, leérve a nappali felé vette az irányt. A borzalom ezután kezdődött. A konyhaajtóban lévő kisbaltát megfogta, s kicsinek találhatta, ezért egy fejszét vett magához és egy kést. Felesége, K. Virág a kanapén feküdt, a férj lecsapott rá. Leejtette a kést és elindult a hálószoba felé...

Miután a fejszével lesújtott felesége fejére Sz. Kolos tényői családi házuk nappalijában március 15-én, elindult a hálószoba felé, ahol a kisebbik lány, Blanka feküdt, őt hátulról érte a halálos ütés. A nagylányra, Ajnára a gyermekszobában sújtott le...

Szörnyű tette után Sz. Kolos a gyermekszobában egymás mellé fektette a kislányokat, s feleségét is odavonszolta. Miután lefektette a holttesteket, magához vett egy harmadik kést és ruháját felhúzva mellkason szúrta magát, de az nem volt végzetes.

A szakértők szerint a magas adrenalinszint miatt ekkor már olyan pszichés állapotban volt a férfi, hogy sérüléseit nem érezhette, s mert nem sikerült az öngyilkossága, a garázsba ment, s beindítva a motoros fűrészt, először a fejét próbálta megvágni, a boncolás 11 párhuzamos vágásnyomot számolt meg a hajas fejbőrön. Azok nem voltak végzetesek, ezért letérdelt és a nyakát vágatta át a fűrész láncával.
Az egyetemen végzett műszaki vizsgálat megállapítása szerint a fűrész egy korszerű berendezés volt, elindításához – berántásához 4–17 kilogrammos erő kellett, azonnal indult. Ez a típus, ha kiesik használója kezéből, automatikusan megáll. Károlyi Zoltán alezredes hozzátette, hogy a gép két fogantyúján és a láncon is csak Sz. Kolos vérét és DNS-ét találták a szakértők.

Így volt ez a többi eszközzel is, azok nyelén csak az apa nyomait tudták rögzíteni, az éleken a család vegyes mintái voltak találhatók. Az ajtókon, így a garázs ajtaján is  a férfi kézlenyomatait rögzítették. A sajtóban felröppent hír, miszerint egy idegen lábnyomot is találtak, csak annyiban igaz, hogy lábnyom: ugyanis az a férj mezítelen lábnyoma volt. Ezt szakértő is megerősítette.

A tájékoztatón elhangzott: az apa már korábban készült arra, hogy végez magával. A házból lefoglalt számítógép szakértői „vallatásakor" kiderült, a férfi már januárban tucatnyi, a depresszióval, a félelmekkel és az öngyilkossággal foglalkozó oldalt töltött le. A pszichiáter szakértő szakvéleményében többek között leírta, hogy tette előtt Sz. Kolosban szorongás, túlérzékenység, tehetetlenségérzés volt, elmebetegséget megelőző állapotba került. „Tette végrehajtásakor pszichózis – téboly – alakult ki nála, normál okokkal nem magyarázható, amit tett." S mivel rajongott családjáért, öngyilkossági kísérletekor felléphetett nála, hogy mi lesz velük, ha ő elmegy. Agya abban a helyzetben azt a lehetőséget fogadta el, hogy magával viszi őket. Mindez akkor pozitív cselekedetként fogalmazódott meg.

Tizennégy éve történt. Győrben, a Cuha utca egyik tízemeletes panelházában 1996. december 19-én, délután 4 óra körül az akkor 34 éves N. Tibor megfojtotta két gyermekét, a 6 éves Enikőt és a 4 éves Ákost, majd a Rába vasúti hídnál tehervonat elé vetette magát, s meghalt. A pszichés háttér itt is megállapítható volt.

Az elkövetés eszközeit Szabadfi Árpád és Károlyi Zoltán mutatták be a tájékoztatón. Fotó: Bertleff András



Korábban:

Megérkeztek a tényői családi drámával kapcsolatos szakértői vélemények a megyei rendőrségre. Mind azt bizonyítja, hogy az apa végzett a családjával.

A Tényőn ez év március 15-én történt családi dráma helyszínén a nyomozók, bűnügyi technikusok által összegyűjtött nyomok, vér- és DNS-minták mind azt támasztják alá, hogy az apa ölte meg a feleségét, majd két kislányukat, végül öngyilkos lett.

A megyei rendőr-főkapitányságra megérkeztek a március 15-én történt tényői családi dráma helyszínén rögzített vérnyomok és DNS-minták vizsgálata során készített szakértői vélemények. Azok tartalmáról, a nyomozás állásáról és eredményeiről csütörtökön tartanak tájékoztatót Győrben a főkapitányságon.

Információnk szerint a szakértői intézetbe küldött baltán, késen és a láncfűrészen nem voltak idegen DNS-ek, csak az áldozatoké és a családfőé.
Portálunk úgy tudja, igazságügyi orvos szakértők, műszaki szakértő, pszichiáter, valamint toxikológiai szakértők vizsgálták meg a mintákat és egyéb nyomokat. Az eredmények igazolták a megyei bűnügyi nyomozók megállapításait, megerősítették, hogy a férj milyen sorrendben végzett áldozataival.

Információnk szerint a szakértői intézetbe küldött baltán, késen és a láncfűrészen nem voltak idegen DNS-ek, csak az áldozatoké és a családfőé. Mindemellett az is megerősítést nyert, hogy a férj saját magát szúrta mellkason, ezt a szúrási irányok és azok erőssége bizonyítja.

Többször felvetődött, hogy a férj szörnyű tette előtt benyugtatózta a feleségét. Portálunk információja szerint a toxikológiai vizsgálat negatív eredményt hozott, tehát nem tett a férj nyugtatót a reggelibe.

Olvasóink írták

104 hozzászólás
  • 104. manoka47 2010. május 06. 23:33
    „Sziasztok ismét!Elolvastam néhány véleményt,szerintúk sem az apa tette!Ennyi erővel minden szihéssen kezelt ember végezhetne a családjával,és egy orvosi véleménnyel ellenne intézve az egész,szomorú hogy ez így működik!”
  • 103. manoka47 2010. május 05. 23:54
    „Nagyon sajnálom,ezt a családot,napról napra figyelemmel követem az eseményeket,képes vagyok még délutános műszak után órákat a gépnél ülni,pedig 3 gyermeket nevelek,és reggel korán kell kelnem,de egyszerűen nem tudom megemészteni ezt a borzalmat, a munkahelyemen ahol CNC-és vagyok azt mondták inkább nyomozonak kellet volna mennem!Egy dolog nem fér a fejembe,hogy vajon a rendőrség meg-e vizsgálta a fűrészt,hogy van e rajta az eséstől,származo nyom!?Mert ha nincs akkor,valaki szépen lerakta,így egyértelmű az idegen kezűség,a mai krimi világban,nagyon ügyessen eltudják tűntetni a nyomokat!”
  • 102. Mankapunka 2010. május 05. 23:15
    „Remélem megnyuogdtál felügyelőkém!!!!!!!

    Akkor az E.T. volt,és nem engedték hazatelefonálni.”
  • 101. Komissar 2010. május 05. 20:33
    „Itt nincs zsámó, nincs tragacs. Ez az egész sokkal bonyolultabb, sokkal összetettebb, mint azt egy egyszerű mezei halandó gondolná.
    Késő délelőtt óta nem veszi fel a pszichiátriai eset tesó sem, meg a közeli hozzátartozó sem a telefont. De nem értesítem az illetékest, hanem oda megyek. Senki sem nyit ajtót, még mindig folytatom magán akciómat. Betörök. Furcsa mód a gyerekszoba ablakát. Az elém táruló látvány ellenére végigjárok mindent, mert az illetékes cég alkalmazottja vagyok. De még sincs túlélő, bár tudnom kellett volna, hogy ilyenkor már semmi az esély erre.
    Kiadják az első verziót, ami más sorrendet tüntet fel, mint a második.
    A mónyikasón nevelkedett egyén azt is beveszi, hogy 11 esetben tud valaki párhuzamos sebet ejteni saját maga fejbőrén benzinmotoros kézifűrésszel, amikor ezekkel kudarcot vall akkor irányítja a torkára, hogy biztosra menjen.
    A mónyíka meg a józsibáráth elérte a célját.
    100%-ban öngyilkosság történt.
    Szerintetek.”
  • 100. Mankapunka 2010. május 04. 14:37
    „Milyen verziót fogadnátok el????

    Ahol a zsámóék szakad zsigulival odamentek és megölték a családot a titkos berkek kérésére,és még egy arany nyakláncot sem vittek el,nehogy lebukjanak.”
  • 99. lolita 2010. május 04. 13:08
    „Semmi sem kamu ez igy törtenhetett!Azert mert sok hozzaszolo nemtudja elfogadni a törtenteket attol meg igaz lehet,mert mas magyarazat nem utal erre a szörnyü tettre.Es igen is lepesröl lepesre nyomon lehet követni elsö lepeset az utolsoig enyire modern a tehnika a mai vilagban.”
  • 98. kisnyanya 2010. május 04. 10:49
    „Még jó,hogy percre pontosan nem írja le a rendőrség merre ment Kolos!Kamu az egész!”
  • 97. Goldmund 2010. május 03. 11:45
    „Menyasszonyom szerint én is hipochonder vagyok. (Pedig ááááá, dehogy vagyok!)
    Láncfűrészünk nincs, a konyhakést pedig külön engedéllyel továbbra is használhatom.
    :-)))))”
  • 96. racz 2010. május 03. 06:08
    „Hazugság az egész! Szemét az az egész ország ,úgy ahogy van.Itt mindenki hazudik.A rendőrség is abszurd amiket állít! Még ezek után bízzon benn az ember.”
  • 95. Révfalusi-szúnyog 2010. május 02. 23:00
    „Én nem állítom, hogy a cikk írójának igaza van, de elgondolkodtató. Bízom a rendőrségben és a nyomozókban, hogy valójában nem adták fel és gőzerővel dolgoznak az ügyön. Az meg, hogy velünk, pór néppel mit közölnek, tulajdonképp érdektelen, kiváltképp akkor, ha a nyomozás sikere érdekében teszik. Az pedig az én magánügyem, hogy a hivatalos verziót nem tudom elfogadni.”
  • 94. Révfalusi-szúnyog 2010. május 02. 22:45
    „Az alábbi sorok az Erdélyben megjelenő Európai Idő újságban láttak napvilágot Stoffán György tollából.
    Ez talán elgondolkodtatja az egyszerűbb gondolkodású olvasókat is.

    Részlet a vezércikkből:
    ,,Magyarországra visszatérve
    néhány érdekesség még foglalkoztatja
    a Kárpát-medence közvéleményét. Például
    hogy ki irtott ki egy egész családot Tény?n?
    Mit takargatnak, és miért - a hatóságok?
    Miért van az, hogy akinek a halála okát nem
    akarják nyilvánosságra hozni, azt pszichiátriai
    kezeltnek kiáltja ki a hatóság, s ezzel le
    lehet zárni mindenféle további nyomozást.
    (Igaz, a Habsburgok óta így van, csak akkor
    politikai ellenfeleket zárták bolondházba. S
    ha ott - mint az öngyilkosnak beállított Gróf
    Széchenyi István is - meghalt, akkor öngyilkosságnak
    állították be az esetet.
    Hasonlóan Teleki Pál gróf halálához, akit szintén
    családi pszichés betegség örököseként
    mondtak ki öngyilkosnak, s ehhez ragaszkodik
    a magyar áltörténészek sokasága
    is politikai okból... mert Antall és Kohl urak
    - igaz, ?k nem a Rózsadombon, de - megegyeztek,
    hogy Teleki gróf halálát nem feszegetik,
    ,,a két nép barátsága érdekében"...
    (Maga a megegyezés is beismerés tehát,
    hiszen Teleki Pált az SS gyilkolta meg Adolf
    Hitler közvetlen parancsára. De mi köze ennek
    a német és a magyar nép barátságához?
    Az igazi ok az, hogy ha végre hivatalosan is
    meger?sítenék Teleki halálának igazi okát,
    akkor a cionista világnak be kellene ismerni
    Magyarország óriási áldozathozatalát mind
    az üldözöttek, mind a Szövetségesek tekintetében,
    amelyet a Német birodalmi
    törekvések ellenében hozott. Ez esetben
    pedig nem lehetne tovább Magyarországot
    utolsó csatlósként emlegetni, hanem bocsánatkérés
    mellett el kellene ismernie a
    cionista világnak érdemeinket.) Ma a halottakról
    mondják, hogy pszichés betegek
    voltak. Daróczi Józsefr?l is ezt állítják, noha
    apja a gyilkos nevét is tudja...
    De ilyen a kommunista, a bolsevik, a
    cionista (al)világ, ilyen a
    politika. Nemhogy egy ember,
    de egy halott becsülete
    sem számít. Az emberi
    életr?l nem is beszélve... Ha
    pedig valaki közéjük keveredik,
    bármi megtörténhet
    vele. Pszichiátriai kezelés
    alatt állt - mondják. És nincs
    tovább!
    Azt mondtam, látszólag
    nem politikai ügyek ezek.
    Azok, a javából! A végs?
    nagytakarítás. A nyomok
    eltüntetése hatósági eszközökkel
    és segédlettel.
    Ám, egyszer minden
    kiderül... éppen úgy, mint a
    csepeli iskolai gyilkosság, és a csepeli
    rend?rkapitány kapcsolata, vagy a sok éve,
    tragikusan elhunyt (csepeli) rockénekes
    halálának körülményei, s a 2006-ban a
    nemzet ellen tör? egyenruhás pribékek
    b?nei. Mert semmi nem marad titokban.
    Valahol valaki valamit mindig kiszivárogtat.
    Csak végre egy olyan kormány kellene a
    tiszta víz pohárba öntéséhez, amelyik nem
    fél attól, hogy az abroszra is jut a pohárba
    öntött tiszta vízb?l. Amelyik kormány tudja,
    hogy a valóban tiszta víz nyom nélkül felszárad...
    ha az abrosz és a vizesüveget tartó
    kéz is patyolat tiszta..."”
  • 93. MTT 2010. május 01. 15:33
    „Keverik a szezont a fazonnal........Le kéne tiltani, mert lassan üzenőfallá alakul át.”
  • 92. Truder 2010. április 30. 22:19
    „Legjobb lenne, ha ehhez a cikkhez hozzá sem lehetne szólni! Felháborító, amit egyesek irkálnak ide..”
  • 91. lumnitzernoverekhuga 2010. április 30. 19:50
    „viperetta335
    igaz
    nekem is megáll :-) a sok hülyébbnél, hülyébb elméleten!!!”
  • 90. viperetta335 2010. április 30. 18:56
    „A bölcs kétkedők még egyetlen épkézláb indokot nem mondtak,hogy miért követte el valaki ezt,és állandóan Mórt emlegetik.A két ügy nem is hasonlít.Mivel nem történt sem erőszak,sem rablás,sem betörés,ezért jönnek az összeesküvéselméletek,amelyek nagyon inognak.A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársának lenni nem ritka kitüntetés vagy extra dolog,ott is sok beosztás van.Ezt is úgy emlegetitek,mintha valamit jelentene ebben az esetben.Ha egyszer nincs nyom,idegen DNS,házból kivezető vérnyom,akkor mi van?A rendőrök követték a nyomokat,amelyek az apánál a garázsban értek véget.Ti tényleg komolyan gondoljátok,hogy lefizették a két családot,hogy hallgassanak?Eszem f....m megáll!”
  • 89. Jandex 2010. április 30. 17:30
    „88. hozzászólás Révfalusi-szúnyog
    "Másképp nem lett volna gyurcsány se hat évig."
    Mi nem lett volna hat évig???
    Ennyit a teóriáidról!!!”
  • 88. Révfalusi-szúnyog 2010. április 30. 17:23
    „85-ös! Nem nézek tévét és Agatha C.-t se olvasok addig, amíg van irodalom. De ismerem annyira a világot, ami körülvesz, hogy óvodás szintű meséknek már ne dőljek be. De hát, amint ez itt a hozzászólásokon is lemérhető, az emberek igen bárgyúak és hiszékenyek. Másképp nem lett volna gyurcsány se hat évig.”
  • 87. MTT 2010. április 30. 17:12
    „Chemotoxot szeretnék, zümmögnek a szúnyogok!!!!”
  • 86. lumnitzernoverekhuga 2010. április 30. 15:15
    „Milyen pszihológiai szabályokról beszélsz????”
  • 85. lumnitzernoverekhuga 2010. április 30. 15:14
    „Kedves Révfalusi-szúnyog 2010.04.30. 14:46
    Szerintem vonulj vissza és olvass hasonló jó könyveket, de valóság teljesen más!!!
    Ne az Colombo, Helyszínelő sorozatokból esetleg, Agatha Christie regényekból induljunk ki.
    vagy aki nézi az Vészhelyzetetm, vagyesetleg Robin Cook könyvet olvas az máris orvos....”
104 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közgyűlés – Megduplázták a munkahelymegőrzésre szánt keretet

Több mint négymilliárd forintos pénzmaradvánnyal zárta a tavalyi évet a győri önkormányzat. A vita… Tovább olvasom