Körülnéztünk Győrben azzal a céllal, hogy megtudjuk, a kerekesszékben élők milyen akadályokba ütközhetnek ügyintézés közben. Nézzük – a teljesség igénye nélkül – hogy a város hol tart az akadálymentesítséssel.
A Győri Városi Bíróság épületébe első ránézésre nehéz kerekesszékkel bejutni. A Szent István úti oldalon azonban külön bejárat áll a tolószékesek rendelkezésére. A portásnak csengővel jelezhet a segítségre szoruló, akit így beengednek, a lépcsőfokokon emelővel juttatnak fel.
 |
| Győri Városi Bíróság főbejárata és mozgássérült bejárata. |
Hasonló módszerrel élhetnek a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságra érkező mozgássérültek. A főbejáratnál alacsonyan elhelyezett csengő hangjára a portás egy Jókai utcai bejárathoz irányít, a lépcső mellett csakugyan modern emelő segíti a feljutást.
 |
| Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság főbejárata és mozgássérültek számára kialakított bejárata. |
A Polgármesteri Hivatal épületéhez a lépcsővel párhuzamosan feljáró vezet. A lift előtti szintkülönbség nem jelent akadályt a korábbiakhoz hasonló korlátliftnek köszönhetően.
 |
| A Polgármesteri Hivatalhoz vezető lépcső és feljáró. |
A Csaba úti Szakszervezetek Házába lehetetlen kerekesszékkel bejutni. A Nyugat-Dunántúli Jogpont Hálózatot és a Győr-Moson-Sopron Megyei Igazságügyi Hivatalt komoly segítséggel is csak nagy erőfeszítésekkel érheti el, aki képtelen járni, mert az emeletekig hosszú lépcsők vezetnek.
 |
| A Szakszervezetek Házának bejárata. |
A Győr-Moson-Sopron Megyei Egészségbiztosítási Pénztár székházánál feljáró vezet a portáig, de a szintkülönbségek elkerülése végett a kaput is megnyitják a tolókocsiban érkezők előtt. Szintén egy oldalsó bejárat szolgálja az akadálymentes bejutást, s lift a kényelmes továbbhaladást.
 |
| A Győr-Moson-Sopron Megyei Egészségbiztosítási Pénztár székháza. |
A győri Apeh bejáratán átjut a kerekesszékes, ám a lépcsőfokokon csak meredék rámpán mehet fel.
 |
| Győri Apeh. |
A nagyobb győri bankok tesztünkön jól vizsgáztak. A Teleki úti OTP, az Aradi vértanúk úti CIB és az Arany János utcai Raiffeisen Bank egyaránt kényelmes mozgássérült feljáróval rendelkezik.
 |
| A győri OTP, Raiffeisen és CIB Bank akadálymentesített bejáratai. |
A Győri Okmányiroda ugyancsak olyan rámpával ellátott, melynek köszönhetően egyedül is eléri célját a járásképtelen egyén.
 |
| A Győri Okmányiroda. |
A Győri Nemzeti Színház mozgássérültbarát kulturális intézmény. A Kisfaludy Teremhez utat biztosító felvonó rámpával közelíthető meg, az aulához szintén feljáró vezet, onnan pedig lifttel jut a Nagyterembe, aki tolószékhez kötött.
 |
| A Győri Nemzeti Színház akadálymentesített bejáratai. |
A Richter Terem is kifogástalanul felkészült. Nem csak külön bejárat, elérhető magasságú öltözőszekrények és mozgássérülteknek kialakított mellékhelység is van. A nézőtérre is külön ajtó biztosítja a bejutást, annak közelében hagytak helyet a tolókocsinak. Ha mégis szeretne az aulába jutni a mozgásában korlátozott személy, korlátlifttel egyszerűen felsegítik.
 |
| A Richter Terem. |
A Városházát is a hátsó bejárat felől érdemes megkörnyékezni. Ott található ugyanis olyan felvonó, mellyel az előtérbe juthat a kerekesszékes. Onnan korlátlift juttatja a folyosókra és a felvonóhoz, mellyel eléri a szintkülönbség nélküli emeleteket.
 |
| Városháza, Győr. |
A győri Megyeházán hasonló a helyzet. A főbejárat bevehető tolókocsival, a korlátlifttel pedig felemelik a járószékig. Innen már bármelyik szintre feljuthatnak a rokkantak is.
 |
| Megyeháza, Győr. |
Az épületek jól szerepeltek. Utánajártunk annak is, hogy mi a helyzet a buszközlekedéssel. A Révai utcai végállomáson azt a tájékoztatást kaptuk: a járművek ajtaja mellett jelzik, hogy lehet-e azon babakocsival, tolószékkel utazni. Az információs pultnál megtudtuk: a menetrendben nincs feltűntetve, mely autóbuszok alkalmasak erre.
 |
| A Révai utcai buszvégállomás. |
A vidéki buszpályaudvaron kiderült: nem lehet előre tudni, hogy mely buszok utastere keskenyebb vagy szélesebb, így melyiken utazhat mozgáskorlátozott kerekesszékkel. Erre vonatkozó információt nem tartalmaz a menetrend, és a Kisalföld Volán kollégái sem tudtak tájékoztatást adni.
A „CAMELOT" Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének képviselője elmondta: Győrnek egyáltalán nem kell szégyenkeznie akadálymentesítés szempontjából.
- A legtöbb hivatalban biztosított tolószékesek számára a közlekedés, ám a módszer nem mindenhol a legmegfelelőbb. Fontos ügyelni a rámpák dőlésszögére, nem véletlen szabályozzák ezt. Ha túl meredek, csak segítséggel lehet rajta felmenni- mondta Benei László.