Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

KDNP-támogatás a hajléktalanoknak

Győr - A Kereszténydemokrata Néppárt győri közgyűlési frakciója 100 ezer forinttal támogatja a likócsi hajléktalanszállót. Az összeget Sík Sándor frakcióvezető adta át Sütő Csabának, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetőjének tegnap sajtótájékoztatón.
Sütő Csaba megköszönte az adományt, majd elmondta: az állam idén nem adott pénzt a sokak számára életmentő teajáratokra, így a civil szférától igyekeztek segítséget kérni. Hozzátette: január közepéig biztosított a győri hajléktalanok ellátása. A vezető külön kiemelte az idén tízéves Segítőház Alapítványt, amellyel régóta együttműködnek.

Harcsás Judit, az alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette: segítő munkájukba oktatási intézményeket is próbálnak bevonni, hogy különösen az ünnepek táján támogatást, ajándékot adhassanak a rászoruló gyermekeknek és felnőtteknek.

Olvasóink írták

  • 1. Cseter János 2007. december 12. 15:53
    „Elismeréssel, kell írnom a KDNP szociális érzékenységérő! Már ép ideje volt, hogy e szerencsétleneken is segítsenek! Persze ez csak pillantnyi megoldás egy két jobb falatra és nem egy söjtöri vacsora ami járt a képviselőink és siserehadjának annak idején a közösből! Nem is lehet elfelejteni soha! Ez már Magyar történelem az öszödi beszéddel együtt! Évekkel ezelőtt kitaláta valaki, hogy templomot kéne nekik épiteni Likócsra. Nemtudom lette- belőle valami? Ugyannis Győrbe kevés az a templom ahova a hajléktatanok be mehetnének! Nem nekik való a több tizmilliós oltár és a sok százmillióból felújitott templomok! De szerintem a Zsinagógába sem emgednék be Őket, ha egyátalán be akarnának menni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél milliárdos program: melyik utakat újítják fel jövőre?

Győr - A győri közgyűlés múlt csütörtökön fogadta el a Közlekedésfejlesztés 2008 elnevezésű… Tovább olvasom