Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Jövőre felújíthatják a 81-es főutat

Győr-Moson-Sopron - Több mint két és fél milliárd forintért újíthatják fel a 81-es főút 22 kilométeres megyei szakaszát jövőre, uniós pénzből. Az előkészítés gőzerővel zajlik.
Egyeztetésen vettek részt a megyei önkormányzat, a megyei területfejlesztési tanács, Töltéstava, Mezőörs és Pér képviselői a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. győri irodájában csütörtökön, amelynek tárgya a Győrt és Székesfehérvárt összekötő 81-es főút felújítása volt. A kisalföldi megyeszékhely és a megyehatár közötti szakasz – elsősorban a nagy kamionforgalom miatt – annyira rossz állapotban van, hogy jelentős részén régóta 40 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben.
Az előzményekhez tartozik, hogy a megyei önkormányzat három tisztségviselője – Szakács Imre elnök, Firtl Mátyás és Kara Ákos alelnök – Kara Ákos javaslatára május közepén levélben kereste meg Szabó Pált, az újonnan kinevezett közlekedési minisztert, és arra kérte: vizsgálja felül a főútra vonatkozó korábbi döntést, amely szerint a rekonstrukcióra egyelőre nincs elegendő pénz. A politikus által jegyzett, június 24-i keltezésű válasz arról tanúskodik, hogy ez megtörtént: a tárca vezetője azt írta, kérésére a NIF Zrt. még az idén elvégzi a szükséges előkészítő munkálatokat azért, hogy a beruházás jövő tavasszal elkezdődhessen. Kara Ákos a Kisalföldnek elmondta: a fejlesztés hozzávetőlegesen 2,6 milliárd forintba kerül. Megjegyezte, hogy a lehetőség megteremtésében, az előkészítésben nagy szerepet játszottak az „utas" szakemberek.

Az ügy felüláll a pártellentéteken, amit mutat, hogy Balogh József győri szocialista országgyűlési képviselő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is lobbizott a felújításért, miután – ahogyan kérdésünkre fogalmazott – belátta, a 81-es főút autóúttá bővítése a közeljövőben nem valósulhat meg. A politikus arról számolt be: a korábban elegendő pénz híján elutasított rekonstrukció azért kaphat zöld utat, mert az Európai Unió által Magyarországnak biztosított előcsatlakozási alapból a tervezettnél olcsóbb útépítések miatt maradt pénz, s így további három út felújítására futja. Köztük van a 81-es – az erről szóló döntést a politikus tudomása szerint hamarosan aláírja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Balogh József ezért az ügyben egyeztetett Molnár Csaba győri szocialista országgyűlési képviselővel, a tárca államtitkárával is.

A beruházás során a Győr külterülete és a megyehatár közti 22 kilométeres szakaszt újítanák fel. Töltéstavánál bővítenék a csomópontot, Mindszentpusztánál lehajtósávot építenének, Péren és Mezőörsön forgalomcsillapítást szolgáló „településkapukat" alakítanának ki.
A közlekedési miniszter egyébként az említett levélben megerősíti azt az információt, amit korábban Medgyasszay László győri országgyűlési képviselőnek (KDNP) is írt. Eszerint a szaktárca forgalombiztonsági intézkedésként a 81-es főút Győr és Kisbér közötti szakaszáról a tranzit (12 tonna megengedett össztömeg feletti) tehergépjármű-forgalmat még az idén a 13-as főút–M1-es autópálya útvonalra tereli egészen addig, amíg a felújítás meg nem történik.

Olvasóink írták

  • 2. trio 2008. június 30. 10:04
    „Minél többen keresik a minisztert az ügyben, annál későbbre tolódik az útfelújítás. Medgyasszainak korábban azt írták, hogy azért tiltják ki idén a kamionokat, mert elkezdik a "rekonstrukciós" munkákat (lásd: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/kitiltjak_a_kamionokat_a_81-esrol/2060363/). Most már azt olvasom, hogy idén csak az előkészítést kezdik el és a munka csak tavasszal indul. Kíváncsian várom a fejleményeket”
  • 1. mtt 2008. június 29. 18:36
    „Egyetlen kérdés foglalkoztat: melyik végén kezdik a meg a 81-es felújítását? Mire egyik végén végeznek, a másikon ugyanúgy rommá fogják taposni a tonnás teherautók....De hajrá, legalább már igéret van...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldog születésnapot iWiW!

Győr-Moson-Sopron- A magyar internetezők többsége már nem lepődik meg azon, ha a levelesládájában… Tovább olvasom