Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Játszótér lett a tiszteletdíjból Bakonygyiróton

Játszóteret avattak Bakonygyiróton a hétvégén. Az esemény különlegességét az adta, hogy a beruházás költségeit Gerecs Andrea alpolgármester tiszteletdíjából fedezték.
Dupla hinta, mászóhálós, csúszdás torony, mászófal, láncos egyensúlyozó és mókuskerék szolgálja mostantól a gyerekeket.

„Az önkormányzatnak eddig nem sikerült pályázati támogatást szerezni új játszótérre. Kétgyermekes anyukaként nagyon éreztem ennek a hiányát. Innen jött az ötlet, hogy lemondok alpolgármesteri tiszteletdíjamról, ha az így megtakarított összeget – havi negyvenezer forintot és járulékait – egy játszótér létrehozására szánjuk. A testület egyhangúlag támogatott ebben" – mondta el a Kisalföldnek a kezdeményező, megjegyezve, hogy összesen 840 ezer forint gyűlt össze.

Az új játszóteret a hétvégén avatták fel a bakonyi községben.
Az új játszóteret a hétvégén avatták fel a bakonyi községben.


A nemrégiben felújított kultúrház udvarán, parkosított környezetben, bekerített területen állították fel az öt új játékot, amit egy bakonyszentlászlói vállalkozó, Kálóczi Gábor cége készített az alpolgármester elképzelése alapján: dupla hinta, mászóhálós, csúszdás torony, mászófal, láncos egyensúlyozó és mókuskerék szolgálja mostantól a gyerekeket. Az ott lévő régi játékokat – két fémmászókát és egy mérleghintát – a minőségellenőr javaslatai alapján felújították.

„A fejlesztést példaértékű, széles körű lakossági támogatás övezte. Kétszer szerveztünk társadalmi munkát, amelyek során többek között ütéscsillapító talajt alakítottunk ki a játékok alatt, negyvenegy tonna homok elterítésével. A legfiatalabb résztvevő tizenhat éves volt, a legidősebb pedig elmúlt hetven. Segítséget nyújtott további két vállalkozó, Szabó Tibor és Fekete István is" – tette hozzá Gerecs Andrea.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a szórólap nem találta a helyét

A két hónapja újraindult győri esélyegyenlőségi iroda első látványos akcióját az elmúlt hétvégén… Tovább olvasom