Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Ilyen volt 2013 - Hófúvás márciusban

"Az emlékezetes 1987. januárihoz hasonló fennakadásokat okozott a 2013. március 14-én beköszöntött ítéletidô az Észak-Dunántúlon." Vásárolja meg kiadványunkat!
A hófúvások hetvennél több települést zártak el a külvilágtól, az utakon pedig – elsôsorban az M1-es autópályán – több ezer autós rekedt. Volt, aki két napot töltött kocsijában. A hóvihar a lehetô legrosszabb pillanatban érkezett: az ország hosszú hétvégére készült, így sok család indult útnak ausztriai síelésre vagy magyarországi hotelbe.

A helyenként méteres hóakadályok csak a katonai járműveknek nem jelentettek gondot
A helyenként méteres hóakadályok csak a katonai járműveknek nem jelentettek gondot.


Gyôr-Moson-Sopron megyében 624 elakadt járművet kellett elvontatni vagy kiásni a hó fogságából, 12-t pedig elszállítottak, mert olyan helyen voltak hátrahagyva, ahol hátráltatták a mentési, illetve az úttisztítási munkálatokat.



A vészhelyzetet követôen éles bírálatok érték a Belügyminisztériumot és a katasztrófavédelmet, sokak szerint ugyanis nem hívták fel kellôképpen a figyelmet a várható nehézségekre és késlekedtek a bajbajutottak mentésénél is.


hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Januártól épül a győri aréna

Nincs akadálya annak, hogy Győr legyen az egyik házigazdája a jövő decemberi női kézilabda… Tovább olvasom