Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Időt nyert tizenkét család

Áthidaló megoldásként időt nyertek/kaptak azok a cigány családok, melyek nagyobb összegű lakbér- vagy rezsitartozással maradtak el, egyelőre nem lakoltatják ki őket.


Az egyeztetést a győri városvezetés, a lakásügyi csoport, valamint a cigány kisebbségi önkormányzat is szorgalmazta.

Kőfalvi Józsefné idős, beteges asszony, eltemette már a férjét, hét gyermeke közül egy lányát és születendő kis unokáját. Nyugdíja nem éri el a hatvanezer forintot, így aztán az elmúlt években könnyen összejött az ominózus 200–300 ezer forintos tartozás. Már a kiköltözésre is felszólították. A nyugdíjas asszony elkeseredésében a legrosszabbra, az öngyilkosságra is gondolt.

– Hálás vagyok a lakáshivatalnak, de azoknak az embereknek is, akiknek köszönhetően a lakásomban maradhatok – hallottuk a bérlakásban élő özvegytől. – Nagy megkönnyebbülés ez, mert az utcára kerülve nem lenne hova mennem. Így családi összefogással talán kiszorítjuk ezt az összeget, havi húszezret vonnak a nyugdíjamból.

Horváth Attila, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke legalább 12 olyan ˝billegő˝ helyzetben lévő cigány családról tud, akiket – nagy összegű tartozásaik miatt – a kilakoltatás fenyegetett, ezért is lépett.

Özvegy Kőfalvi Józsefné ígéri, kifizeti a hátralékát, mert otthonától semmiképpen nem szeretne megválni. Fotó: Krizsán Csaba
Özvegy Kőfalvi Józsefné ígéri, kifizeti a hátralékát, mert otthonától semmiképpen nem szeretne megválni. Fotó: Krizsán Csaba

– A válság közvetlenül is érezteti a hatását, leghamarabb a képzetlen emberektől válnak meg a munkahelyek – fogalmazott az elnök. – A lakbér- és a rezsifizetés viszont havonta ketyeg, a családok tartozása ennélfogva folyamatosan nőtt. Sajnos már a kilakoltatásról érkező határozattal a kezükben jöttek be a közösségi házba a romák, így a probléma kapcsán mielőbbi egyeztetést kezdeményeztem Ottófi Rudolf alpolgármesterrel, valamint Wajzer Gáborral, a népjóléti osztály lakásügyi csoportjának vezetőjével. Velük együtt tekintettük át a családok helyzetét, s próbáltunk megnyugtató megoldást keresni.

Haladékot kaptak a családok azzal az ideiglenes szerződéssel, amely egyelőre megmenti őket a kilakoltatástól. Ezzel együtt fontos lenne a havi számlák fizetése, a hátralékok törlesztése, amely egyben a végleges megoldást is jelentheti. A kisebbségi önkormányzat erre, no és a munkaügyi központokkal történő együttműködésre is felhívta a figyelmet, mert az állandó munka lehet az alap a jövőre, a boldogulásra.

Olvasóink írták

  • 20. meir 2009. november 25. 16:22
    „19/Gelcsa!!
    MUTYIZAS!!!!!! az egyenlo....,mar szolni is doresegre vall!!!”
  • 19. gelcsa 2009. november 25. 14:59
    „Milyen érdekes, ezt a cikket is Harcsás Judit írónő írta!

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/megyenkben_is_felnek_a_romak_/2109998/

    Itt is ugyanazok a személyek vannak!
    Ez az egyenlő bánásmód????? Vagy mutyizás?”
  • 18. gelcsa 2009. november 25. 14:40
    „Csak nem véletlen egybeesés?

    Kőfalvi Józsefné , győri lakosról van szó!

    Forrás:
    http://www.gyorinapilap.hu/?id=6323

    Kisebbségi Önkormányzatok

    o Cigány kisebbségi önkormányzat
    o Elnök: Horváth Attila

    o Tagok:
    ? Karika Rudolf
    ? KŐFALVI CSABA !!!!
    ? Sárközi Jenő
    ? Pádár László

    o Cím: 9023 Győr, Szigetthy A. u. 109.

    Kőfalvi Csaba 9025 Győr, Kossuth u. 58. 20/356-7524. Karika Rudolf elnök-
    helyettes 9025 Győr, Bercsényi liget 43. 70/274-4730. Sárközi Jenő 9023 Győr ...”
  • 17. neduddgi 2009. november 25. 13:31
    „Minden fiatalnak,akinek munkája van,vagy képzettsége van,de még munkája nincsen,meg kellene rohamozni levelekkel az önkormányzatot,hogy nekik is adjanak lakást. Miért csak egyeseknek jár?Mikor azt tönkre vágják,adnak nekik egy másikat. A magyar fiatalok addig levelezzenek,míg meghallják a hivatalban,hogy nekik is van joguk a lakhatáshoz! Emlékszem az egyik szoci is kapott 2 milliót az első lakás megvásárlásához,amit a Kisalföld olvasói kritizáltak. Akkor azt mondta(talán Molnár Csaba volt az), minden győri fiatalnak jár ez,így hát neki is. Tudtátok ezt,győri fiatalok? Nosza!!Rohamozzatok a jogaitokért!
    Ébresztő,fiatalok!”
  • 16. gelcsa 2009. november 25. 12:50
    „Sajnos a hivatalokba beköltözött a Lakásmaffia!
    Hogyan lehet az, hogy valakinek van szociális bérlakása, merthogy a férjétől elvált, és a város vezetőinek támogatásával a belvárosba kapta( több saját lakással is rendelkezik!) és most a nyáron ezt a szociális lakást főbérleti INSZOL bérlakásra cserélhette, közben értékesíti a lakásait????? Akkor ki a rászorult, és milyen elven vannak az osztások, mutyizások????

    Ez pontosan a belvárosban a Sporthivatal mellett a sarkon lévő lakás, és a Lakáshivatal Népjóléti Osztálya segített a hölgynek, akinek van munkahelye egy központi hivatalban, jól keres, és most elcserélhette a fél éve kapott szociális( önkormányzati támogatással fizetett lakbért) bérlakást ? Hány ilyen van még, meddig megy a mutyizás?

    Mindenki írja le, amit a környezetében tud, mert nem egy ilyen van, amit támogat Győr város Hivatala, és arról nem is beszélve, hány INSZOL által bérelt lakás van kiadva albérletbe, feketén zsebbe!
    Akkor most rá van valaki szorulva az INSZOL bérlakásra, vagy csak feketén a zsebbe megy a fehérgalléros hivatal segítségével?
    Lehet azt is, hogy valaki szociális bérlakásba lakik támogatott lakbérel, gáz, fűtés támogatással, segélyekkel, miközben építkezik, és még van INSZOL bérlakása is kiadva!Ki kell tenni,hol, aztán meglehet nézni kinek a ijének van minden, és kik azok, akiknek semmi nem jár!
    Lehet kezdeni a vizsgálódást (APEH) azoknál a vezetőknél, akik közel vannak a tűzhöz, a lakásainak számánál, és hány van kiadva bérleményként, merthogy fejétől bűzlik a hal!

    Hány üres lakás van, ami évek óta csak ott áll, mert azt sem tudják, hogy üres, és küldik az inszol lakbérszámlákat, amit senki nem fizet be, közben elmumifikálódott a bérlő!!!!!!

    Jóreggelt Győr polgárai!”
  • 15. szocdem 2009. november 25. 09:59
    „Kedves olvtársak!

    Csak megjegyzem: európában minden 2. lakás szociális bérlakás, és addig amíg hajléktalan van az utcákon a polgármester nem adhat albérletbe állami tulajdonú lakást - mint itt is teszik (Inszol)

    Az, hogy egyeseknek természetes hogy akinek nincs pénze, azt utcára kell hajítani - attól ez még csak egy bolsi demagóg, antiszociális gondolat - még ha Jobbikos fejecskékben fogan is meg.

    Persze sokan - a szerencsés jövedelemmel rendelkezők - hitleket vettek fel hogy lakhassanak valahol, de ez nem indok arra hogy nagy mellényük legyen: csak megmanipulálták őket. (Erre senki se legyen büszke!!)

    A kilakoltatás, a családok szétverése máskülönben gazdaságilag is abszurd - a hatásainak kezelése sokkal többe kerül, mint egy állami bérlakás rezsije!!! Persze ez itt, ebben az országban, ahol csak a hurrához, meg a tapshoz ért a többség, teljesen érdektelen. Még akkor is, ha egy normális - hajléktalan mentes - világban mondjuk másra is lehetne fordítani a rájuk költött milliárdokat!”
  • 14. H.Gabi 2009. november 25. 08:14
    „meir 2009.11.24. 16:40: Ebben az országban, már nem lesznek jogaink..csak kötelezettségeink...eltartunk mi mindenkit:(”
  • 13. lolita 2009. november 25. 06:49
    „Idöt nyert 12 cigany csalad! Igy mar vilagos minden ,nezzük csak a kepet szerintem az asszony eleteben nem dolgozott es megis 60 a nyugdija? Meg a szeme sem all jol,es mindig ezeket a fergeket kell istapolni? Meg a vegen megsajnalom öket aztan adakozni fogok,na nemam!”
  • 12. neduddgi 2009. november 24. 20:30
    „Időt nyert 12 család... És a sok ezer,akikkel a kutya sem törődik,mert magyar? Vérlázító igazságtalanság!”
  • 11. neduddgi 2009. november 24. 17:43
    „Minden fiatalnak,akinek munkája van,vagy képzettsége van,de még munkája nincsen,meg kellene rohamozni levelekkel az önkormányzatot,hogy nekik is adjanak lakást. Miért csak egyeseknek jár?Mikor azt tönkre vágják,adnak nekik egy másikat. A magyar fiatalok addig levelezzenek,míg meghallják a hivatalban,hogy nekik is van joguk a lakhatáshoz! Emlékszem az egyik szoci is kapott 2 milliót az első lakás megvásárlásához,amit a Kisalföld olvasói kritizáltak. Akkor azt mondta(talán Molnár Csaba volt az), minden győri fiatalnak jár ez,így hát neki is. Tudtátok ezt,győri fiatalok? Nosza!!Rohamozzatok a jogaitokért!”
  • 10. Gab2000 2009. november 24. 16:51
    „Röviden és lehet moderálni.

    A kisebbség mennyivel különb a magyar embernél aki a kisebbséget eltartja.

    Hé önkormányzat arról kéne beszélni, hogy hány magyar kisnyugdíjasnak segítünk, megoldjuk aproblémáját és még segélyt sem kértek.

    Hány kisebbségi bodza gyűjtő színesfém átvevő gyerek segíti "szegény" szüleit, mert hát magyar emberről tudok párat említeni.

    Más direkt nem írtam le a cigány kisebbséget pedig megtehetném mivel törvényben van megfogalmazva hogy ők hivatalosan cigányok.

    Kis hazámban mikor lesz az megfogalmazva hogy dolgozó szűkölködő magyarnak ugyanezek megjárjanak.”
  • 9. meir 2009. november 24. 16:40
    „H.Gabi!!
    Igy Igaz!!!
    azokkal miert nem ilyen nagylelku a lakashivatal???
    a Volt laktanyak epuleteibol pl nekik miertt nem juthatna???”
  • 8. Reális 2009. november 24. 16:23
    „Azért megvizsgálnám, ki és miért jutott oda,ahova!”
  • 7. kolombela 2009. november 24. 15:51
    „5. PrettyWoman 2009.11.24. 14:15
    Én mindig is azt mondtam, hogy a fidesz semmivel sem különb a ballibsiknél. Náluk a "nemzeti érzelem" csak kampányfogás semmi más.”
  • 6. gelcsa 2009. november 24. 14:52
    „November 19, 2009
    forrás: http://gyor.posterous.com/

    "Alapvető emberi jogoktól megfosztva Győr városában 2. rész

    Alapvető emberi jogoktól megfosztva, vétlen áldozatként agyonverve, hajléktalanságot rám erőltetve minden elhelyezés nélkül dobtak utcára.

    Törvényesen laktam egyetlen lakásomban, semmilyen tartozásom soha nem volt, és nemvagyok bedölt hiteles sem!

    Győr város lakóinak tudniuk kell erről az ügyről, és arrol is, hogy milyen vezetők képviselik Győr város polgárainak érdekeit.

    Kik ülnek bársony székben a mi pénzünkön, kik, és mire esküdtek fel, mert méltatlan még a nevük is a "Győr Város Népjóléti Osztálya" elnevezésre.

    Ezek még a Népsanyargatóknál is kegyetlenebbek! Választások előtt érdemes ezeket is figyelembe venni!

    Krízis helyzetemben 2009 szeptember 9.-én kértem segítséget Győr város vezetőitől, és most november végefelé járunk, de segítséget nemkaptam, bíróságra küldtek, hogy ellenük nyújtsak be keresetet.

    Azért nem kaptam, mert nincs lakásom, nincs tartozkodási helyem, naponta több, változó helyeken élem túl napjaimat, ami nem egyenlő azzal, hogy bárkihez csak úgy bejelentkezzek, vagy véglegesen tartozkodhassak!

    Nemtudják megnézni azoknak az embereknek a jövedelmi viszonyait, és azok életkörülményeit, jövedelmeit.(amihez nekik semmi közük nincsen!) Igy nemtudják összevonni az én 25.650 Ft havi aktiv koruak szoc. támogatásommal, amit szintén Győr Város Népjóléti Osztálya küld ki havonta részemre a jogilag érvényes lakcímemre 9025 Győr, Radnóti Miklós u.25-re!

    Ha az elutasító határozatokat kitudták küldeni, akkor az átmeneti segélyt miért nem?

    Úgy lakoltattak ki 2009. május 12.-én, hogy a mai napig senki nem mondta fel a jelenleg is élő, érvényes lakásbérleti szerződésemet, melyet 2002. április 30.-án kötött velem az INSZOL határozatlan időre!

    Kényszererőkkel, karhatalommal, rendőri közreműködéssel végrehajtották.

    Rendőri intézkedés közben súlyosan megsérültem! Kiverek kényszererőkkel, betonfalnak vágott a rendőr, a földön megrugdalt többször is, pedig én hozzá sem értem!

    Rosszul lettem, féloldalt ideiglenesen lebénultam, és az eszméletemet is több alkalommal rövid időre elveszítettem. Sérüléseimmel korházba vittek, ahol a látleletem is igazolja: Koponyazúzódás, agyrázkódás, nyaki gerinc rándulása, zúzódása, mellkas zúzódása, alkar sérülései, csukló, és kéz részeinek zúzódása, bokazúzódás. Azóta többször kellett visszavinni a kórházba. Baleset óta fájdalmaim, rosszulléteim nem szűnnek. Folyamatosan, és jelenleg is naponta kórházi, baleseti utókezelésekre kell járnom. Emiatt nagyon sok váratlan költség merült fel, a fájdalmaimról nem is beszélve.

    Lakásomat leplombálták, benne lévő dolgaimmal együtt, és még csak hivatalos eredeti jegyzőkönyvet sem kaptam, illetve helyettem valaki aláírta tudtom, és beleegyezésem nélkül a közokiratot. Most folyik a közokirat-hamisítás vétsége miatt is vizsgálat ellenük. (Ügyemet két ügyvéd képviseli. Egy büntetős, és egy polgári peres)

    Ilyen állapotban nyakmerevítővel 57 évesen minden elhelyezés, ellátás nélkül utcára kerültem. Mivel 2009. május 12.-én volt a kilakoltatás, és anyagilag is krízis helyzetbe kerültem, súlyos sérüléseim is korlátoztak, és nagyon sok váratlan kiadást kölcsönnel tudtam megoldani, ezért átmeneti segélyért fordultam Győr város Népjóléti Osztályához. Kérésemet lesöpörték az asztalról, aztán a város közgyűlése elé tettem problémámat, merthogy itt lehet fellebbezéssel élni, de itt is elutasították, mondván, hogy én nem vagyok jogosult átmeneti segélyre, nekem semmi nem jár!

    Hivatali hanyagságukat már többször is belátták, de emberi módon lerendezni, azt nem!

    Bosszú hadjáratot indítottak ellenem, és bosszú vezéreli minden egyes lépésüket, egy vétlen, becsületes győri állampolgárral szemben.
    Wajzer Gábor , volt, az, aki mindig, mindenben akadályozta, és visszatartotta a lakásügyem vizsgálatát! Bármelyik hivatalhoz fordultam, szóban, írásban, mindig ő válaszolt mindenki helyett!

    Még mindig vezető az önkormányzat Győr város lakásügyeinél! Ügyemben hanyag hivatali munkájukat be is vallotta:

    Több ízben fordultam már - eddig eredmény nélkül - az Önkormányzathoz és ügyemmel a média is foglalkozott

    (HIR TV - KERESZTMETSZET 153. ADÁSA. 2006. FEBRUÁR 22., DUNA TV 2006. 03. 03. kiemelt hírekben).

    A műsorokban Wajzer Gábor, a Lakásiroda vezetőjeként kérdésre elmondta, hogy:

    ,,Igen, találkozunk olyan ügyekkel, ahol, felvetődik a hanyagság, ez vitathatatlan, ahol lehet meg is, próbáljuk ezeket így utólag rendbe tenni,

    és orvosolni. Van, amit nem lehet, tehát nyilván évtizedes sérelmeket nem fogunk tudni kijavítani. Lehetőséget mindenkinek megpróbáljuk megadni,

    de hát helyretenni az akkori időszaknak a hibáit, azt hiszem, hogy nem a mi dolgunk és nem is fogjuk tudni soha megoldani."

    Kijelentette azt is, hogy:

    ,,Nyilván valaki tévedett. Azt, hogy a bérlő volt, vagy az akkor őt kijelölő szerv volt, azt hiszem
    ez nem az én dolgom eldönteni."

    A fenti kijelentések ellenére végrehajtották a kilakoltatást, igazammal magam maradtam, és úgy érzem, hogy ez az intézkedés túlmenően az alapvető erkölcsi normákkal is ellentétes.

    Minden esetben mereven elzárkóztak, írásban beadott személyes meghallgatást kérő levelekre választ sem küldtek, pedig törvényi előírás, 30 napon belül válaszolni.

    Sokan aggódnak értem, és a sorsomért hazánkban, és határainkon túl is naponta figyelemmel kísérik sorsomat, és a Győr Radnóti Miklós u. 25. fszt 1. alatti lakásomat is ami még mindig leplombálva van, én pedig az utcán, össze-vissza átmeneti helyeken élem túl napjaimat!"”
  • 5. PrettyWoman 2009. november 24. 14:15
    „Igazatok van a felháborodást illetően. A nemes gesztus Győr részéről - ugye akkor nem a bal oldal nyakába kell varrni, hogy ezeket védi, hisz most Fideszes vezetés van Győrben ugyebár.”
  • 4. gelcsa 2009. november 24. 13:54
    „Nemes gesztus Győr város vezetőitől!

    http://zsigai-klara.blogspot.com/”
  • 3. H.Gabi 2009. november 24. 13:08
    „megérdemlik a halasztást...a magyarok meg aludjanak a parkban, ha nem tudnak fizetni:(”
  • 2. Hozzászóló 2009. november 24. 12:29
    „...és így lett a párszázezer forint tartozásból pármillió. Persze behajthatatlan. Kisebb lakás?! Takarékoskodás?! Mennyi lehet egy szoc. bérlakás havidíja? Hány évig kell nem fizetni a 300 ezres tartozáshoz? Aki eddig se fizetett éveken át, attól miért várják, hogy törleszti majd a hátralékot? Én mikor kapok végre olyan lakást, amelyért évekig nem kell fizetnem?”
  • 1. Goldmund 2009. november 24. 10:16
    „A cikkben említett hölgynek tehát van állandó jövedelme, közel 60e Ft. Ha jól értem a cikket, a gyerekei nem vele laknak, tehát ebből egymagának kell megélnie. Nos, szerintem sok nyugdíjas van, aki hasonló anyagi helyzetben van, mégsem halmoz fel tartozást. Persze, ők megszokták, hogy ami van, azt kell beosztani, nem mindig ÁLLAMBÁCSITÓL várni a megoldást. És ha ÁLLAMBÁCSI (ami jelen esetben az önkormányzat) mindig segít, mindig haaldékot ad, akkor ez a réteg nem is tanulja meg soha, hogy felelősséggel beossza a pénzét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megverték vagy nem a letartóztatottat?

A feleség állítása szerint férjét megverték a rendőrök, amikor Sopronban kihallgatták. Még az ujja… Tovább olvasom