Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Idén 36,3 milliárd forintból él Győr

Ez az összeg 800 millióval több, mint tavaly volt. Az államilag finanszírozott multifunkcionális csarnok építését nem számítva 8 milliárdot költenek fejlesztésekre.

Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr önkormányzata - jelentette be Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a városvezetők keddi sajtótájékoztatóján.

Elmondta: ez az összeg 800 millió forinttal haladja meg a tavalyit. Az államilag finanszírozott multifunkcionális csarnok építését nem számítva nyolcmilliárd forintot költ fejlesztésekre a kisalföldi megyeszékhely, ezen belül 2,6 milliárd forintot fordít a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra.

További 1,6 milliárdot a belvárosi Dunakapu tér idén befejeződő rendezvénytérré alakítására, 270 milliót útépítésre és -rekonstrukcióra, 390 milliót pedig - az infrastruktúra biztosítása mellett - sporttámogatásokra - sorolta.

"Ez a költségvetés nincsen se alul-, se túltervezve" - mondta a polgármester, akinek közlése szerint 5,6 milliárdos állami és 3,4 milliárdos intézményi bevétel, valamint 3 milliárdos pénzmaradvány mellett 19 milliárd forintnyi adóbevétellel számolnak az idei esztendőre.

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI érdeklődésére elmondta: ebből 15,5 milliárd a tervezett iparűzési adó. Utalva arra, hogy január elsejével 2-ről 1,8 százalékra csökkentette ezt a közterhet a város közgyűlése, ismertette, hogy tavaly 15,3 milliárdos iparűzésiadó-bevétellel számoltak, de több nagy cég korábbi túlfizetése miatt végül csak 14,4 milliárd forint érkezett be a város kasszájába ebből a forrásból.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz - Másodfokú árvízvédelmi készültség a Rábán

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfő reggel hat órától a Rábán Körmendnél a… Tovább olvasom