Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Ideiglenes lesz a vámosszabadi menekülttábor

Vámosszabadi hozzájárul, hogy a volt munkásszálló épületében befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen - áll a közleményben.
Vámosszabadi hozzájárul, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen - közölte a település és a Belügyminisztérium kedden.

A közös közlemény szerint a felek 2014 márciusában újra áttekintik a migrációs helyzetet, és ennek függvényében döntenek a létesítmény esetleges bezárásáról, illetve az ingatlan önkormányzati hasznosításáról.

A tárca a befogadóállomás működése kapcsán minden segítséget megad a helyiek objektív és szubjektív biztonságérzetének megőrzése érdekében, beleértve a települési térfigyelő kamerarendszer kiépítését és megfelelő rendőri jelenlét biztosítását.

A közlemény kitér arra, hogy a település vezetősége és lakossága átérzi a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás okozta problémákat, és tudomásul veszi, hogy a menedékkérők létszámának emelkedése új befogadóállomások nyitását teszi szükségessé.

Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Győr-Moson-Sopron megyei vezetője június elején jelentette be, hogy hamarosan 216 illegális bevándorló elhelyezésére alkalmas nyílt befogadóállomás kezdi meg működését a magyar-szlovák határnál fekvő Vámosszabadiban. Közlése szerint olyan embereket helyeznek el a falutól és a kisalföldi megyeszékhelytől is több kilométerre fekvő objektumban, akik nem jelentenek különösebb kockázati tényezőt, így nem kell őket menekültügyi őrizetbe venni.

A helyiek többször is tiltakoztak a létesítmény ellen.

Pintér Sándor belügyminiszter június végén arról beszélt: Vámosszabadiban lesz a kilencedik magyarországi menekülttábor. A miniszter indoklásában arra hivatkozott, hogy az elmúlt hónapokban Magyarországra érkező nagyszámú menedékkérő elhelyezését már nem tudják megoldani a meglévő létesítményekben. Azt mondta, Vámosszabadira szükség van, ott "nagyobb anyagi ráfordítás nélkül meg lehet nyitni a tábort".

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója korábban azt emelte ki: sem közegészségügyi, sem közbiztonsági kockázatot nem jelent az a legfeljebb kétszáz ember, akit a falu határában helyeznek majd el. Hozzátette: többségében háború elől menekülők érkeznek majd kisgyerekekkel.

Olvasóink írták

81 hozzászólás
  • 81. azati 2013. augusztus 01. 10:51
    „;-)”
  • 80. kenyeresné 2013. július 31. 21:53
    „Mindig öröm egy kedves ismerős...;)”
  • 79. azati 2013. július 31. 10:09
    „Kedves kenyeresne,
    ne tessék félrebeszélni!!!!!!!!!!!!!!Én ismerem magát(inkább téged)”
  • 78. aviki 2013. július 30. 19:44
    „lehet hogy te jársz így legközelebb kedves szemüveg, aztán kíváncsi leszek, milyen szendvicsekkel és sütivel várod kerted végében a menekülteket, ha már ilyen nagy barátjuk vagy.
    hűha kenyeresné kezd kihtátrálni... már nem is idevalósi....hmmmm... nem túl bátor, mi?
    egyébként meg Hajba úr a nol cikkében, nagy valószínűség szerint pontosan a kisujjából szopta ki az egészet. egy boltos, egy férfi, na persze. én is tudok ilyet: odajött hozzám egy asszony, táskát cipelt a buszról és azt mondta hogy ezek rasszisták, de az arabok menjenek a fenébe. És íme az újabb újságíró palánta személyemben.... jó vagyok, mi? tök hihető. Szegény Hajba úr senkivel nem találkozott aki normálisan elmondta volna neki miért tiltakozunk, jajjajaj, micsoda pechje van. Ja és senki nem tud róla a faluban hogy itt járt... pedig az összesről tudtunk... de róla pont nem... micsoda véletlenek vannak.... hajaj
    viccet félretéve (mert a Hajba cikkei viccesek, és félreinformálnak), biztos van aki a faluban nem gondolja rossznak a menekülttábort. Elfogadjuk. Aki normálisan meg tudja magyarázni miért nem gáz a tábor, azzal normálisan leállunk vitázni. De kenyeresné maga nagyon csúnyaságokat írt, ezzel nem lehet normálisan vitázni, csak úgy ahogy magácsak tette. ilyen csúnyán.”
  • 77. szemuveg 2013. július 30. 09:05
    „egyetértek oxanaval! Ráadásul ez az egyre inkább elharapódzó indulatoskodás, ez nem viszi az ügyüket előre, sőt inkább visszatetsző. Nem véletlenül cikkeznek így róluk máshol, nem véletlenül kapnak ennyi kritikát. Kedves Vámosszabadiak. Vámosszabadi nem a TI falutok. Vámosszabadi egy falu az országban, és azt költöztetnek oda, mellétek, akit akarnak. Ők is ugyanolyan emberek, mint Ti vagytok. Nekik is joguk van szívni azt a levegőt, amit Ti szívtok. Most Ti jártatok így, máskor meg mások.”
  • 76. oxana 2013. július 29. 16:55
    „Rövid szabi után olvasom a kommenteket. Egyesek részéröl ez már nem véleménynyilvánítás, hanem ostoba, buta személyeskedés, ha ellenvélemény merül fel, vagy egyszerüen nem tudják megemészteni, hogy a háborút is elveszítették, nem csak a csatát. Ezt a tábort nem fogják becsukni, se jövöre, se azután. Mert egyre több lesz a menekült (nem csak Magyarországon, egész Európában), akiket el kell helyezni. Ez emberi kötelesség. Szem elött tartva, hogy mindenki kerülhet ilyen helyzetbe. Ma Vámosszabadi, holnap másik falu vagy város. Aki azt hangoztatja, hogy nincs kifogása a menekültek ellen, de ne ide, hanem máshova, kétszínüséget mutat. Különben más országokban sincs népszavazás, a többség által megválasztott kormány határozza meg, hol lesznek táborok. Ha nem tetszik a FIDESZ müködése, tegyetek róla.”
  • 75. Angyalokvarosa 2013. július 28. 22:56
    „....
    "Lúdjait elhajtják; és a´ kapu közt hevenyében
    Ötvent vágnak rá, mellyet süvegelve faránál
    Egy Ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös
    Karszékből szemlélt. - Matyi így szólt hogy felereszték:
    Én Uram a´ fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád,
    ´S Életben megtart, majd megszolgálom; azért tsak
    Róvja fel a´ kapu fél fájára, hogy el ne felejtse:
    Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
    Ezt tsak alig végzé, néhány zöld Ingesek agyba-
    Főbe verék, ´s kiveték, jól meghurtzolva hajánál
    Fogva, hogy a´ földet még a´ lábújja sem érte.
    Míg húzták vonták, még egyszer viszsza kiáltott:
    Osztánn háromszor veri meg Lúdas Matyi kendet!"....”
  • 74. kenyeresné 2013. július 28. 20:36
    „Ja,és annyit arról,hogy egymás után mentek: SEHOL nem írtam,hogy V.szabadi lakos lennék.Azt írtam,korábban és többször,hogy környékbeli.A saját 1600 lelkes közösségetekben sem csatlakozik mindenki a generált hisztériához,és ők sem adják a nevüket,hozzáteszem joggal...Bármelyik cikket olvasom,mindenhol le van hurrogva,"ki van osztva" az,aki nem sarkítja ki ennyire a történetet.Szerintem ellenük is kéne egy demonstráció.
    "Aki egész életében mások után megy,nem lát mást,csak seggeket."”
  • 73. kenyeresné 2013. július 28. 20:23
    „Tessék ovasgatni:
    http://nol.hu/belfold/20130727-a_vamosszabadi_tomeny
    Ja,tudom,tudom...Hajba Ferenc egy hülye,sötét alak,megbízásból írja a cikkeit,egyoldalú,hülyének állítja be a Vámosiakat.
    Mindenesetre végigolvasva a cikket,nem biztos,hogy csak az én nevemet kellene skandálni,velem együtt vannak még itt emberek,(SOKAN) akik a hisztériával nem tudnak szembeszállni...
    Bármit írt az újságíró,azt azért mégse gondolom,hogy a névtelenül nyilatkozó emberek nem mondták azt,ami nyomtatásba is került.Azért a szerző mégse a kisujjából szívta ki...”
  • 72. hordost 2013. július 27. 21:26
    „Kedves szemuveg! Ezt nem itt fogom kifejteni, ne haragudj, és nem is a facebook-on, úgyis tudod ki vagyok. Keress meg privátban, és szívesen beszélgetek erről is, sőt szívesen veszek javaslatokat is.”
  • 71. lezlih 2013. július 27. 15:22
    „Egy gondolatmenet: A hazai médiában mi Vámosszabadiak, mint primitív alulinformált rasszisták szerepeltünk. Ha nincs megállapodás, folytatva a harcot, minimum az augusztusi beköltözéskor a nemzetközi sajtó ugyanezt írná Magyarországról. Pintéréknek ezért kellett a megállapodás. Mi az otthonainkért harcoltunk, de a HAZA előbbre való, ezért kötöttünk tűzszünetet.”
  • 70. szemuveg 2013. július 27. 10:36
    „Még egy kérdésem lenne kedves hordost, de ezen már csak elvi szinten tűnődöm, hátha Te ki tudnád bővebben fejteni, mit jelent az hogy "viszont lesz egy csomó feladat, amihez egy erős polgármester, és hivatal kell, de ez már nem a mai lakossági fórum témája lesz" ...nem elég "erős" a mostani polgármester? ha nem, akkor miért és Te konkrétan kit javasolnál helyette?”
  • 69. szemuveg 2013. július 27. 10:32
    „Kedves hordos, számomra akkor maradtatok volna hitelesek, ha a puszta tények közlésénél maradtak volna az élharcosok. De miután azóta is folyamatosan próbálják kiszínezni azt, ami önmagában tényként egy rakás kaki - az viszont szerintem nem egyenes dolog. Ez az ok, amiért én nem foglak támogatni Titeket tavasszal. Én nem leszek senkinek sem az eszköze! A legtöbb embernek átment mi a pálya a közleménnyel, csak azok rendre le lettek intve "állj" "hőzöngők" "Te onnan Győrből" stb.stb. ezek után ezek az emberek szépen elhallgattak, és a maradék bizonytalant is sikerült ráállítani a "ha" a "mi lesz ha" spekulációkra, és az " ezt a csatát megnyertük" klisékre. Ezek után csodálkozol, ha valaki nem áll elétek a falugyűlésen az ellentétes véleményével? Ezt a csatát nem nyertétek meg, mert a tábor megnyílik és a tábor nyitott lesz. A "mostani megállapodás szerint, akár jóval kevesebből is megkaphatja a falu az ingatlant" erről mutass légyszi bármilyen megállapodást! Egy szó, mint száz, arról beszéljetek mi van MOST, és mire vállaltak kötelezettséget írásban. Arról, hogy mire ráztak kezet, meg ezt Ti hogyan kommunikáljátok a "diplomácia nyelvén" ezt én nem fogom bekajálni. Viszont a győriek felé pozitív változás van a kommunikációban és ezt örömmel látom.”
  • 68. aviki 2013. július 26. 22:38
    „kenyeresné hiányzott nekünk a gyűlésről, mekkora pech hogy pont délutános, ajaj. de ha nem kíváncsi a magyarázatokra (ami egyébként minősíti újra), de nem titkolózik, hát írja le a véleményét a facebook csoporton, arccal. Más is megtette, arccal és névvel, és őt nem is bántotta érte senki, nem is értem magával mi a baja mindenkinek...
    Én ott voltam az arcommal a gyűlésen, nekem ne irogassa hogy arctalan vagyok.
    az a baj, hogy csak egy megszólalását idézem?? addig örüljön, tudnék mást is, de nem járna jól vele :)”
  • 67. hordost 2013. július 26. 21:55
    „Kedves szemuveg! Ha idézel, akkor kérlek pontosan tedd. Ezt írtam az FB-n: Borkai után szabadon: "Győr problémája, vívják meg a csatát a győri politikusok, képviselők és civil szerveződések." Az sajnos igaz, hogy lesz gondja Győrnek vele, amiről nem mi tehetünk, mert nem mi hozzuk ide a menekülteket, és igazából meg sem lehetett akadályozni ezt... Ebben a kijelentésben viszont nincs benne az az általánosítás, hogy ez minden győri oldja meg . Ebben az van benne, ami ott van, főleg a Borkainak címezve, aki így fogalmazott június 28.-ai közgyűlés után (kisalfold.hu tudósítása):
    "Látványos a júniusi közgyűlés vége: Vörös Gyula (független) rikító sárga pólóban vállal szolidaritást Vámosszabadi lakói mellett - a képviselő Vámosszabaditól alig pár kilométerre, Bácsán él -, akik másfél hete tiltakoznak a tervezett menekülttábor ellen.
    Borkai Zsolt Vörös Gyula kérdéseire tömören úgy reagált: "ezt a csatát elsősorban Vámosszabadinak kell megvívni, Győr ez ügyben sok mindent nem tud tenni. Természetesen a menekülttábor nyitásának feltételeiről korrekt tájékoztatásra van szükség".
    Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/gyori_kozgyules_voros_gyula_rikito_sarga_poloban_vallalt_szolidaritast_vamosszabadi_lakoi_mellett/2339543/
    Akkor most a győri politikusok tenni fognak végre valamit a tábor ellen? Ki hagyott cserben eddig kit?

    Szerintem ez sokkal fontosabb kérdés annál, mint hogy milyen jogi felkészültséggel bírnak a tárgyalók, amikor nem egy jogi tárgyalásra ment a delegáció. Az, hogy tábor mikor zár be, és milyen feltételeket biztosít a BM a működés alatt és hogy zárja be, nem törvényekben szabályozott téma, inkább egyeztetés és megállapodás kérdése...
    Egyébként a delegáció felkészült, amit ki lehetett hozni a lehetőségek közül, azt kihozta.”
  • 66. kenyeresné 2013. július 26. 17:44
    „Bocs faluvédők,kenyeresné a héten délutános.De egyébként se mennék el.Tudom,tudom...osszátok tojok rá!
    Nem sunyiságból,meg arctalanságból,pusztán már nem vagyok kíváncsi a mindent megmagyarázó aktivistákra.
    Az egész már átcsapott személyeskedésbe,aviki egyetlen mondatomat idézgeti folyton,pedig volt más is,több is.Egyet kiragadott,jó rágódást kívánok!
    Nem vagyok "haverja" senkinek,nekem Barátaim vannak.Szemüveg egy ismeretlen nicknév számomra,ellenben tökéletesen egyetértek vele.
    Azt hiszem,amit szeretnék,vagy szerettem volna még írni,azt előttem ő már leírta...”
  • 65. szemuveg 2013. július 26. 17:25
    „Kedves hordos, más megint ez a lekezelő stílus ("ha már ilyen haverok vagytok"). Azt nem Neked szántam, hanem "vikinek" de igazából lényegtelen. Engem nem érdekel sem kenyeresné, sem Vámosszabadi ügye, ahogyan viszont az ügyet kezelik egyesek, miután régió méretű összefogásért lobbiztatok egy olyan faluból, ami porszem nagyságú Magyarország teljes területéhez képest, szép stílusban tettetek helyre jó néhány embert még falubelieket is szintén a fb oldalatokon. Csak hogy tisztázzuk, mindenki azt olvas és figyel és kommentál a nyilvános fb oldalatokon, amit akar. Se Te sem a barátaid nem írhatják elő senkinek, hogy miről mit gondoljon és mihez adja a nevét vagy az arcát, vagy hova menjen felszólalni. Attól még lehet véleménye, hogy nem csatolja hozzá a fényképét, attól még lehet véleménye, hogy nem veti magát a kemény mag elé a falugyűlésen. Az viszont világosan látszik ,hogy a vezetőitekből álló képviselet egy egyszerű szövegezésbe olyan plusz információkat tesz bele, amiről a többség homályban tapogatózik. "diplomácia nyelvén ez azt jelenti hogy" "becsületszavát adta rá" ezen sokan csak mosolyognak, hiába erősködtök. Sorold már fel légyszi csak úgy nagyjából, hogy milyen szakmai felkészültséggel és jogi ismeretekkel rendelkeztek a "tárgyalók"? MErt egy dolog kimenni tüntetni, és egy teljesen más szakértelmet igényel tárgyalni a belügyminiszterrel. Ítélkezést, sunyiságot meg ne emlegess, mert már nem is emlékszem ki írta, hogy "a győriek gondja az legyen a győriek gondja" - ez ott is kiverte a biztosítékot, miután pont tőlük is kértetek segítséget.”
  • 64. hordost 2013. július 26. 12:23
    „Kedves szemuveg! Gondolom a facebook oldalunkról jössz, mert itt én nem is említettem a kenyeresnét, hogy védelmedbe kell vegyed tőlem. Ha már ilyen haverok vagytok, akkor gyere el Te is az esti fórumra, Téged is szeretettel meghívlak.
    Azt sem mondtam sehol, hogy ne mondja el a véleményét, én azt kértem csak, hogy a fórumon arccal tegye meg, hogy személyesen tudjuk megbeszélni, és érveket érvekkel tudjunk ütköztetni, mert itt nicknév alatt össze-vissza irogatni, úgy hogy a tényeket nem veszem figyelembe, és meg sem próbálom azokat megérteni, akiket nyilvánosan elítélek, gyáva dolognak tartom, gerinctelennek és sunyinak. Ez az én véleményem!
    Nem megyek máshova szolidaritásból máshova tüntetni, mert itt sem azért tettem és teszem a dolgomat a tábor ellen, mert annyi időm lenne erre, hanem mert komolyan gondolom, hogy EZ A TÁBOR NEM IDE VALÓ! ;-)”
  • 63. szemuveg 2013. július 26. 12:08
    „hordost: a tábort azért nyitják meg Vámosszabadiban, mert az ország szegletében van, ahol olcsón tudják működtetni. Meghallották a hangotokat, ez haladás. Még mindig nem érted: az amihez falu hozzájárult és amit a bü ígér, az csak részben fedi egymást. Kár ezzel győzködni, majd akkor beszélgessünk erről, amikor hivatalosan kitűzik a zárás időpontját, és kijelölik az új helyet - Vámosszabadi helyett.. És remélem oda is mész majd szolidaritásból tüntetni. Kenyeresné meg úgy nyilvánít arc nélkül véleményt, ahogy akar. Ezt hívják szólásszabadságnak.”
  • 62. aviki 2013. július 26. 10:35
    „kenyersné
    már megint engem idézget, magam ellen. nem baj, ha nincs szókincse használja másét. mint már említettem én odaálltam az arcommal az ügy mellé. ha eljön ma a gyűlésre, és kiáll hogy ön a kenyeresné, odaállok hogy én meg vagyok az aviki, én felvállalom, miért is ne tenném.
    nem az a probléma hogy olvasgatja a facebook-on, az olvassa aki akarja. az a probléma, hogy az ott olvasott információkat ideokádja provokatív céllal, uszításként.
    lehet más véleménye bárkinek, a keménymagon belül is, ennyi ember között már akad véleménykülönbség. Nem az a baj hogy más a véleménye, másnak is volt más véleménye és odaírta a faceb ookon. Magával az a baj ahogy uszít a földijei ellen, főleg a múltkori cikk kommentjeiben, ugorjunk a koporsónkba kettős sorfal mellett,mi? szép gondolat
    és ne mondja hogy akkor szállt ki mikor elszabadultak az indulatok, mert már előtte is gyalázott minket. csak mindig kereste épp mibe állhat bele, akkor abba hogy hangosak voltunk, most épp abba állt bele, hogy kompromisszum született, tök mindegy, csak gyalázkodni lehessen. Ha annyira sötét emberek laknak itt, miért nem költözik el? rossz lehet ilyen bunkók sötétek között élni mint mi....”
81 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a Római utcát Likócson

A Római utca Likócs egyik feltáró útja a Szent Vid u. és a Szittya u. közötti lakóterületen. Tovább olvasom