Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

`Huszonnyolc évünk volt a házban, most úszott el az árral´ - videóval

Szomorú családlátogatások: felvételeinken megnézhetik, milyen szörnyű pusztítást végzett belül a házakon az áradás Mezőörsön. Képes riport.

Az árvíz pusztította Mezőörs egyik mellékutcájába, a Hunyadiba kanyarodunk be.

Az utca lakói térdig érő vízben, gumicsizmában igyekeznek megközelíteni a házaikat, s közben hol dühöngve mondják a magukét, hol beletörődötten néznek a semmibe.

Közel két nap után térhettek vissza otthonaikba.



Videó: Cseh Róbert.

"Kimentünk, megnéztük mi a helyzet, s pár perc után láttuk, hogy ebből baj lesz"

"Vasárnap délelőtt hallottam a fiámtól, hogy a szomszédnál nagy víz van az udvaron, biztos csőtörés. Kimentünk, megnéztük mi a helyzet, s pár perc után láttuk, hogy ebből baj lesz" – kezdte a kisalfold.hu-nak Szluka Józsefné Marika.

"Amennyire lehetett, igyekeztünk minden értékesebb holmit a felső emeletre menteni, de a bútorokat esélyünk sem volt biztonságos helyre vinni.


Mezőörs az árvizi

Ide kattintva olvashatnak a kisalfold.hu és Kisalföld közös, megyei árvízkárosultak javára életre hívott segélyezési akciójáról!


Az ár olyan gyorsan jött, hogy vasárnap délután 4-5 óra körül el kellett hagynunk a házunkat, s a húgomnál húztuk meg magunkat. Nagyon nem akartunk menni, 28 évi munkánk van benne a házban.

Ez úszott most el az árral, a konyha falán jól látszik, hogy körülbelül fél méteres magasságig tört be a víz a házba. Ráadásul a fiam, Jocó tavasszal kezdett építkezni a telkünkön" – folytatta Marika.

"Legjobb esetben is több százezer forintos a károm"

A frissen felhúzott falak jól mutatják, milyen jól haladt az építkezési munka.

"Pár hét múlva neki szeretünk volna állni a tetőnek, de ez most tutira csúszni fog. Az összes homokot teljesen elmosta az ár, a fúrónak és a flexnek is annyi lett.

A raklapon álló téglák felét érte el a víz, hamarosan kiderül, hogy a vizes anyagokkal mit tudunk kezdeni. Legjobb esetben is több százezer forintos a károm" – vette át a szót ifj. Szluka József.

Közben egyre többen gyűlnek a Hunyadi utcában, s próbálják kibeszélni magukból a rémálomszerű áradást.


Sokk után most jön a kemény munka. Kép: Cseh Róbert.
Sokk után most jön a kemény munka. Kép: Cseh Róbert.


A Hunyadi utcát valaha töltés védte a víztől, de eldózerolták

Azt többen is dühösen emlegetik, hogy "a Hunyadi utcát valaha töltés védte a Cuhától".

"Egyszerűen ledózerolták a töltést, s építési telkeket akartak kialakítani az ártérben. Egy biztos: a telkeket nem sikerült eladni, a mai napig egyetlen ház sem épült fel itt. Kérdezem: megérte?" – hallottuk Szluka Józsefné Marikától.

"Azt mondják, hogy 80 éve nem volt ilyen áradás Mezőörsön. Mindez meg is látszott a védekezésen, elég nagy volt a fejetlenség, a káosz" – mondta egy másik nő.

Egy helyi vállalkozó három autónyi homokkal segítettt, míg a gárdisták mentették a menthetőt

"Megmondjam, hogy kitől kaptuk a legtöbb segítséget? Egy helyi vállalkozótól, aki három teherautónyi homokot osztott szét a telepéről, meg attól a 30-35 gárdistától, akik már vasárnap este mentették a menthetőt" – kontrázott Marika.

Arra a kérdésünkre, hogy kötöttek-e biztosítást a házukra, Marika annyit felelt: "igen, de két napja nem érjük el a társaságot, többnyire foglalt a vonal, de arra is volt példa, hogy nem vették fel a kagylót. Pedig most nagyon szükségünk lesz erre a pénzre".


Cuhai Bakony-ér: a vízfolyás felső szakaszán intenzív, alsó szakaszán lassú apadás indult meg

"A levonuló árhullám által tetőzéskor szállított vízhozama húszszor volt nagyobb, mint átlagos körülmények között.

Bakonybánknál statisztikailag 100 évenként egyszer előforduló nagyságú 41,5 m3/s vízhozamot mértek a vízügy munkatársai. A településen megindult az intenzív apadás, szerdára a vízállás mintegy 2 métert csökkent. A víz levonult a házak közül, a külterületeken szintén húzódik vissza.

Mezőörsnél a Cuhai-Bakony-érből kilépő víz visszavezetése történik.

A település belterületén a lefolyással bíró területeken megkezdődött az apadás, melynek mértéke az elmúlt 24 órában hozzávetőlegesen 50 cm" - közölte Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője, központi védelemvezető.



Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. quaestor 2010. május 25. 21:35
    „Nem értem...azért fikázzátok a gárdistákat, mert segítettek a bajba jutottakon??????
    Ti hol voltatok??? Vagy csak kommentelni tudtok???? Nem a gárdistát, hanem a mögötte levő segítő szándékú embert kell(ene) nézni. Legalább most az egyszer!
    Nem mellesleg ők is és a vállalkozó is leshetett volna ölbe tett kézzel vállvonogatva, olyanok, akik csak kommentelni és leszólni tudják az embert.”
  • 24. reggi 2010. május 24. 17:29
    „Volt Mezőörsön nyúlgát,, kb 1,5 m magas, de valaki a faluból,- jól menő vállalkozó eldózeroltatta, mert építési teleknek akarta -eladni a Cuhától 15 méterre. Ez a töltés most hiányzott s úszott el kb 100 lakás... ez az illető építse vissza a gátat-saját pénzéből és ne hivatkozzon arra, hogy igazából nem is volt, mert anno kb. a 30-as években húztak egy gátat. azóta nem is volt gond. Hallani olyat is, hogy a dózeroltatós-ingatlan tulajdonos kapott egy kis "ejnye-bejnyét, meg az autója is vitte a balhét.... Remélem most megveszi a töltéshez szükséges anyagot és újraépíti :-)))) (belátva kapzsiságát)”
  • 23. sündör 2010. május 22. 16:08
    „"Nem ismernek minket de bátran elítélnek!"”
  • 22. elemér 2010. május 22. 11:52
    „Ez O.K., csak amit ezelött csináltak az többet ne forduljon elő.;))”
  • 21. MTT 2010. május 21. 21:12
    „Egy előző kommentem, egy kapcsolódó cikkhez: Mezőörsre a Magyar Gárda is kb: 50 fővel, számolatlanul-Périek, Mindszentiek, Tápiak, Tápszentmiklósiak-Bársonyosiak,Nyalkaiak voltak buszokkal, saját autóval, szerszámokkal..Jött mindenki, aki egy kicsit is EMBERNEK érezte magát.Tették a dolgukat. KÖSZÖNJÜK.”
  • 20. sündör 2010. május 21. 17:33
    „Nem azért mentünk hogy megmutassuk!!Falubeli bajtársunk hívott!Ma éjjel és holnap dél elött is megyünk!(nem oda,hanem ahol szükség van ránk!

    ...víz szalad,csak a kő marad!

    Szebb Jővőt!

    Demagóg”
  • 19. elemér 2010. május 21. 17:08
    „"Betilltottan is hívtak,azért mentünk!" Pont azért mentetek, hogy megmutassátok. Ezt jól tettétek, csak igy tovább. Demagogiára viszont szükség ott nincs. Ne keverjétek a szezont és a fazont.”
  • 18. sündör 2010. május 21. 14:12
    „Betilltottan is hívtak,azért mentünk!Ezt kapjuk neten ugatóktól!Társaink jöttek:Dunaszerdahelyről,Komárom-Esztergom megyéből,Veszprém megyéből,Farádról,Csornáról,Árpásról,Bősárkányból,Mosonmagyaróvárról(Jobbikos képviselővel többen)Mosonszentmiklósról,Öttevényről,Győrből,Győrújbarátról,Nyalkáról!Szépen együtt dolgoztunk a helyiekkel!Nagyon finom babgulyást kaptunk a helyi öregekotthonában!Helyszínen kellett volna okoskodnod!Egyszer sem pózolt senki!

    Neved is bizony zsáktartalom gyanús:mitzekatze!

    Szebb Jövőt! Kokka”
  • 17. kicsi_lany 2010. május 21. 13:15
    „"Megmondjam, hogy kitől kaptuk a legtöbb segítséget? Egy helyi vállalkozótól, aki három teherautónyi homokot osztott szét a telepéről, meg attól a 30-35 gárdistától, akik már vasárnap este mentették a menthetőt" - kontrázott Marika.

    A pofám leszakad...ilyen cikk a Kisalföldben??? Ezt engedték megjelenni? A szemét "nácik" mentek zsákot pakolni? Fújj!”
  • 16. Beex 2010. május 21. 11:20
    „Szemét gárda, rohadt gárdisták... a köpködő nagypofájúak gondolom mind most jöttek a töltésről, mert eddig zsákot raktak.. ugye? :)”
  • 15. elemér 2010. május 21. 08:14
    „Gárdisták társadalmi munkáktol nincsenek eltiltva, csak uszitás és raszizmustol. Ilyenkor a kormánytol is illene ott megjelenni és ajánlani segélyeket. Miért nem pakoltak és mentettek. Ez pofon egyszerü, csak olvasni kell tudni:
    "Az ár olyan gyorsan jött, hogy vasárnap délután 4-5 óra körül el kellett hagynunk a házunkat, s a húgomnál húztuk meg magunkat."”
  • 14. idec 2010. május 20. 21:09
    „mitzekatze

    teljesen igazad van!
    ezen töprengtem én is!de sajna nem így tettek.”
  • 13. mitzekatze 2010. május 20. 19:54
    „A képeket elnézve, még azt nem értem, hogy miért nem pakolták a holmikat a lehető legmagasabbra. Azért ne mondja senki, hogy özönvízként jött a víz. Könnyű cuccokat padlásra, összetolt asztalokra meg fel a hűtőt, akinek meg nagy teherautója van, arra fölpakolni aztán nem áztak volna a bútorok....stb.”
  • 12. mitzekatze 2010. május 20. 19:47
    „Én sem értem, miért kell hangsúlyozni, hogy a gárdisták segítettek. Névtelenül, jelző nélkül nem is segítettek volna? Jó, hogy ebben az országban minden ilyen helyzetet önreklámra használnak. Csodálom, hogy Orbán nem szónokolt egyik helyszínen sem. 2002-ben bezzeg "kampánycsend" volt az árvíz idején, akkor csak a katasztrófa-turizmus virágzott. Akkor az volt a divat, most meg a pózolj homokzsákkal.”
  • 11. Mankapunka 2010. május 20. 10:23
    „miracle

    Koroncón is a házak olyan építésüek,mint írtad. Ja,mert még régen az 1800-as években kiöntött már egysze a Bakony-ér ott,és lehet gondolkoztak.

    Igazad van!!!!!!”
  • 10. miracle 2010. május 20. 10:03
    „Nekem az tűnt fel, hogy a házaknál relatíve alacsonyan van a lakószint, pláne ilyen vízközelben.
    Mifelénk - pedig itt soha nincs árvíz - legalább 1 méter magasan vannak. Oda biztos, hogy semmi nem önt be.”
  • 9. vanessa 2010. május 20. 09:44
    „szép napot!aki a töltést eldozeroltatta azt kéne odaküldeni homokzsákokat hordani,ha az ő háza lenne ott ?sajnálom szegény embereket egy életük munkája veszett oda,én tudom mi az mert mi is átéltük ezt szigetközben anno”
  • 8. Mankapunka 2010. május 20. 09:22
    „Edelényben láott valaki cihányokat a segítő között??????

    Én még a nézelődök között sem láttam. Ez a szép,támogassátok ezt.”
  • 7. egylány00 2010. május 20. 09:01
    „szörnyű a videó:(”
  • 6. Primax 2010. május 20. 08:49
    „a)
    Mindenkinek köszönet jár, aki bajba jutott embertársain - önként - segít.
    b)
    A Magyar Gárda illegálisan "működik". Én legalábbis úgy tudom, hogy a jogerős ítéletek mindenkire "Vona"tkoznak.
    Jogállamban ez így szokás.”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Sándor János, a Győri Filharmonikus Zenekar alapító karnagya

Életének 77. évében elhunyt Sándor János, a Győri Filharmonikus Zenekar alapító igazgató karnagya,… Tovább olvasom