Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Három nap önzetlen segítség

Németországból indult a ˝72 óra kompromisszumok nélkül˝ mozgalom, amelyhez tavaly a Győr Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Fórum is csatlakozott.

A három napig tartó program célja, hogy a fiatalok ismerjék meg azokat az élethelyzeteket, amelyekben az idősek, az elesettek, a fogyatékossággal élők, a hajléktalanok élnek, illetve önzetlen munkájukkal vegyenek részt – egyebek mellett – a kórházak, a szociális és a gyermekintézmények külső-belső környezetének takarításában, szépítésében.

Segítő munkát idén Győrött, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán, illetve a közigazgatási megyén kívül, de az egyházmegyéhez tartozó Tatán és Bükön is végeznek a fiatalok. A győri program október 16-án reggel fél 9-kor a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Magyar utcai bejáratánál ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a kórház területén kerítésfestéssel, takarítással, a Kálóczy téren az idősek otthonában virágültetéssel folytatódik. Sopronban a délelőtt fél 10-kor kezdődő megnyitó után szintén kerítésfestésre, kertrendezésre, Csornán délután 3 órától az Arany János-iskola lépcsőzetének festésére, felújítására várják a segítő kezű önkénteseket. Mosonmagyaróváron szintén a nyitónap délutánján 3 órától a Soponi úti idősotthon lakóit szórakoztatják műsorral a fiatalok. (A részletes program megtalálható a www.72h.hu honlapon.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmaradt a csúcs

Győr-Moson-Sopron - Kevesebb nyilvántartott munkanélküli és több betöltetlen álláshely volt a… Tovább olvasom