Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Halálbüntetés - Csak az tudja, mit jelent, aki kihirdetett ilyet

A megyében az utolsó halálos ítéletet mintegy harminc éve dr. Nagy Zoltán hirdette ki. Azt mondja: az állam ne öljön! Brüsszel ma tárgyal a halálbüntetésről.
Senki nem tudja rajta kívül, mit érez a bíró, amikor kimondja, az ítélet: halál. Dr. Nagy Zoltán nyugalmazott büntetőbíró életében egyszer tette ezt meg. Csaknem harminc év telt el, s ő mindenre emlékezik.

A nyolcvanas évek közepén a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon dr. Nagy Zoltán tanácsa brutális gyilkosságot tárgyalt, első fokon.

– Magyarországon a halálbüntetés jogosságát akkor senki sem kérdőjelezte meg – kezdi hosszú monológját. – A bíró arra tett, és most is arra tesz esküt, hogy betartja a törvényeket. És ami legalább ennyire fontos: nem válogat! Olyan nincs, hogy valamely törvényi passzussal egyetért, s azt alkalmazza, mással meg nem, s azt elhagyja.

Dr. Nagy Zoltán egy többszörös gyilkost ítélt halálra. Az emlékek máig benne élnek. Fotó: H. Baranyai Edina
Dr. Nagy Zoltán egy többszörös gyilkost ítélt halálra. Az emlékek máig benne élnek. Fotó: H. Baranyai Edina

Brutális gyilkosság


Az ügyben egy agglegény volt a vádlott, a faluban kocsmatöltelékként emlegették. Kinézett magának egy fiatal asszonyt, akinek férje, két gyermeke volt. Az asszony kerülte a közeledését, de egy búcsúban nem lehet, nem illik visszautasítani a táncra való felkérést. Ő megtette. A vádlott ezt zokon vette. Mi az, hogy őt visszautasítják?! Mérhetetlen harag és gyűlölet alakult ki benne, ehhez a jellemtorzuláshoz nyilván az alkoholizmusa is hozzátett. Elhatározta, hogy rettenetes bosszút áll az asszonyon és a férjen is.

Egy éjjel késsel megjelent a kertben, a zajokra kijött a férj, akit azonnal szíven szúrt. Ezt követően pedig az anyával is végzett, mintegy negyven késszúrással. A kicsi gyerekek közben a házban voltak, mit sem sejtettek arról, mi történik. Amikor a szülők nem jöttek vissza a házba, átmentek a szomszédba, de szerencsére nem vették észre, hogy mi történt. A felnőtt szomszédok hajnalban találták meg a holttesteket.

A tárgyalás során a gyerekeket is meg kellett hallgatnom. A nagyszülőkhöz vonultunk ki, s én megkérdeztem, tudják-e, mi történt az anyukájukkal és az apukájukkal. Tudják, hisz kijárnak a temetőbe – hangzott el a válasz. De a legkisebb, aki talán még iskolás sem volt akkor, annyit tett hozzá: „De mikor jönnek haza...?" Az ilyet nem lehet elfelejteni.

A tárgyalás során nyilvánvalóvá vált, hogy milyen irányba haladunk. Ténybelileg és jogilag könnyű esetnek minősült. Nem volt kétséges az elkövető személye, a gyilkosság módja. Az előre kiterveltség egyértelmű volt, az is, hogy több emberen elkövetett gyilkosságról van szó. A különös kegyetlenség is megállt. Az aljas indokot szintén megállapítottuk, hiszen pusztán azért kellett meghalnia a kétgyermekes anyának, mert elutasította az „udvarlóját". Abban az időben, ha több súlyosbító körülmény is megállt, a törvény lehetővé – de nem kötelezővé – tette a halálbüntetés kiszabását. Ebben az esetben a beszámíthatóság volt a kulcskérdés számomra. Megvizsgálták az embert, beszámítható volt.

Egy dolog maradt: tudom-e alkalmazni a törvényi passzust? Ez nem kicsi lelki teher. Megfogadtam, hogy ha ez az ember szembe tud nézni azzal, amit csinált; a saját tette súlya alatt képes megtörni, akkor az lesz az ő büntetése. Az életét így kell meghagyni. De nem engedte. Mert azon kívül, hogy saját magát sajnálta, a fogát fájlalta, a börtönkosztot panaszolta, semmivel nem foglalkozott.

Faarccal fogadta


Kifejezetten figyeltem az arcát, amikor ítéletet hirdettem. Ha láttak már faarcot, akkor az övé olyan volt. Ezt a pillanatot a vádlottnál sokkal jobban megsínylette a bíró. De egy szót kimondani, ami ráadásul nem végleges, hisz még több fórumon megvizsgálják, semmi ahhoz képest, ami a végrehajtás közben vár a törvény szolgájára...

Minden fokot megjárt az ügy. Maradt a halálos ítélet. Az akkori törvény szerint a végrehajtás az elsőfokú bíró feladata, az pedig én voltam. A kegyelmi kérvény elutasítását a börtönben hirdettem ki, s azt is én mondtam ki, hogy másnap kivégzik a gyilkost. Az egykoron faarcú ember összeomlott. Artikulálatlanul üvöltött, gesztikulált, nem lehetett érteni, mit mond. Elmeorvos vizsgálta meg, még egyszer, utoljára.

Másnap reggel mentünk a végrehajtásra. Egy ütött-kopott asztalt tettek ki egy nagy hodályban. Behozták a férfit, aki ellenkezett. A karjánál emelték fel, rúgkapált. Az utolsó kívánságát teljesítették előtte: az édesanyjával beszélhetett, valami ételt is kért. Még egyszer ki kellett hirdetnem az összes határozatot, de az ismételt ordítozástól alig hallottam a saját hangomat. „Az ítéletet hajtsák végre" – ezt az utasítást kellett adnom. Megtörtént. Felakasztották. Utána még tizenöt percig, síri csendben, a teremben vártuk az orvosi vizsgálat eredményét, hogy valóban meghalt.

 

Az állam nem ölhet

Mindez olyan szörnyű, borzalmas dolog, hogy akkor és ott kimondtam magamban: ezt nem szabad többé megcsinálni. Az államnak szólt a gondolatom, s én csak reménykedhettem abban, hogy nem lesz részem hasonlóban. Nem az eset miatt. Az egyértelmű volt. De az állam nem ölhet. Akkor sem. Most sem.

Brüsszelben tárgyalják
Csütörtök délután fél öttől fél hatig folytat vitát az Európai Parlament állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága arról, milyen következményekkel járhatna, ha valamely tagállam a halálbüntetés újrabevezetéséről döntene. A kérdés annak nyomán merült fel az EP-ben, hogy Orbán Viktor április 21-i pécsi látogatásán a kaposvári dohánybolti gyilkossággal kapcsolatos kérdésre válaszolva a halálbüntetés „napirenden tartása" mellett foglalt állást.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

430 milliós új egyetemi csarnok épült Győrben: az utolsó simításokat végzik - videó, fotók

Az új egyetemi sportcsarnok a régi mögött, a Mobilis mellett áll. A munkagépek gőzerővel dolgoztak: ősszel kezdődött a munka, s lassan véget ér. Videó, fotók. Tovább olvasom