Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Győriek is indulnak a Kékszalagért

Megyénkből – főként Győrből – is indultak vitorlázók, hogy pénteken reggel rajthoz állhassanak Balatonfüreden, a Kékszalag díjért.

Európa legnagyobb, háromnapos tókerülő versenyén a média érdeklődését a sztárvilág, a versenyzőkét a katamaránok indulása keltette fel.

Hétszáz hajó áll ma délelőtt kilenckor rajthoz a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon, a hajók nagy részét még hajnalban sem találtuk volna meg Füreden, mert a Balaton minden részéről érkeznek. A versenyzők nagyobb része nem a Kékszalagért küzd, hanem bulinak tekinti a sporteseményt.

Rajthoz áll a 42. Kékszalag díjért: A győri Farkas Szilárd már napok óta készíti a vitorlást, amellyel tavaly a 79. lett. fotó: bertleff andrás
Rajthoz áll a 42. Kékszalag díjért: A győri Farkas Szilárd már napok óta készíti a vitorlást, amellyel tavaly a 79. lett. Fotók: Bertleff András


A füredi hajósklub udvarán egész csomagtartók vannak tele grillezőkellékekkel, van, ahol majd lecsó lesz, van, ahol borozásra, sörözésre készülnek, tehát nem veszik véresen komolyan a küzdelmet. De persze vérprofik is akadnak szép számmal, s az ő körükben az állandó beszédtémát az jelenti, hogy idén katamaránok is indulnak.

Mondani sem kell, hogy ez a régi motorosok körében nem arat osztatlan sikert, valaki csütörtökön, a helyszíni riportunkon úgy fogalmazott: a hagyományos egytestűeknél sokkal gyorsabb katamaránok indítása felkavarta az állóvizet, most mindenki a másik járművével van elfoglalva és mindenki arra kíváncsi, hogy ki mivel fog rajthoz állni reggel. A katamaránok fenyegetik egyébként a címvédő Litkey Farkas 2001 óta töretlen győzelmét is, sőt, megdönthetik a Kékszalag eddigi csúcsát, amit a Balaton talán legszebb hajója, a Nemere II. állított fel 1955-ben. Rá mindjárt visszatérünk, mivel ebből a típusból mindössze hármat építettek a ’40-es években, s ebből kettő tegnap is ott pihent a kikötőben. A csúcstartó Nemere II. társát, a Siroccót egy ismert győri versenyző, Pertl Péter vezeti.

Pertl Péter az Európa-hírű Siroccóval versenyez, fia, Dani szurkol, hogy bent legyen a húszban.
Pertl Péter az Európa-hírű Siroccóval versenyez, fia, Dani szurkol, hogy bent legyen a húszban.

Győriekből nincs hiány egyébként a Kékszalagon, sokaknak imponáló itt például Légrádiék csapata, amely először vág neki a versenynek, hogy méltó módon váljanak ötvenévessé a volt évfolyamtársak. Deák Zoltán, Horváth Zoltán és Légrádi Gábor a mosonmagyaróvári agrártudományi egyetemre jártak 1984-ig és ezt az ikszet így akarták megünnepelni, több-kevesebb vitorlázási gyakorlattal. – Nem a Kékszalag a célunk, hanem az, hogy teljesítjük régi vágyunkat, mert ez titokban mindegyikünkben ott motoszkált. Az egyetem óta is tartjuk a kapcsolatot, de úgy látszik, ehhez meg kellett érnünk az ötvenet – mondja Légrádi Gábor.

Légrádiék Fűzfőről indultak pénteken hajnalban, de néhányan már napok óta Füreden vannak, az igazi élet pedig csütörtökön este kezdődött, úgy a klub partján, mint a mólónál sorakozó szabad kikötőknél. Farkas Szilárd, aki egyébként a győri székhelyű Wolf Orvosi Műszer Kft. vezetője, fiával, Dáviddal töltötte itt a hét napjait, s készítette fel a versenyre saját vitorlását, a 2,4 tonnás, új-zélandi tervezésű Elliott 960-ast. Farkas Szilárd 1987 óta hajózik, de saját vitorlása három éve van. Azóta indul a Kékszalagon is, tavalyelőtt 589 indulóból a 178., 2009-ben  612  közül a 79. lett.

– Nem törekszem győzelemre, az hiú ábránd is volna. Amit szeretnék, az egy jó nagy szél, mondjuk 8-as sebességű, bár lehet, hogy azzal nem mindenki tudna megbirkózni. Sajnos most épp úgy tűnik, nem lesz túl jó időnk – mondja Farkas Szilárd.

Mielőtt a volt operatőr versenyszerűen vitorlázott volna, elsősorban a közeli tengereket hódította meg,  Horvátország déli szigetei közül a Hvar lett a kedvence, de többször hajózott Görögországban is. Ennek hatására akart apja nyomdokaiba lépni kisfia, Dávid, aki egy nap azt kérdezte apjától: ˝Mi kell ahhoz, hogy én is vitorlázzak?˝ ˝Először is tudnod kell úszni. Másodszor iskolába kellene járnod.˝ A most hetedik évében lévő fiú nemrég közölte: ˝Tudok úszni, abbahagytam az óvodát, készen állok.˝ Így jutott el Dávid, ha nem is a Kékszalagra, de a füredi vitorlástábor edzéseire.

Az élet tegnap kezdődött a füredi kikötőkben.  fotók: bertleff
Az élet csütörtökön kezdődött a füredi kikötőkben.

Ő is, akárcsak majdnem egyívású társa, Pertl Dani kívülről ismeri az itteni vitorlások történetét, Danitól tudtuk meg azt is, hogy a nagyvállalatok tulajdonában lévő Nemere II.-t és a szintén faborítású Siroccót Európa két legszebb Schärenkreuczereként tartják számon. Ezt a kisfiú természetesen nem a szakirodalomból, hanem apjától, Pertl Pétertől veszi, aki a győri hajósok hírnevét évtizedek óta öregbíti csapattársaival.

A kilencfős személyzet legutóbb a napokban tette meg a Fehérszalag vitorlásverseny távját a Balaton keleti medencéjében, s a Classic Round viadalt, valamint annak összes különdíját a Sirocco nevű 75-ös Schärenkreuczer nyerte.

Pertl Péter csütörtökön délután kezdte letisztítani a Siroccót, megszabadítva a nélkülözhetetlen ponyvától, mivel az erős UV-sugárzás árt a szép faburkolatnak. A jó szélen kívül abban bízik, hogy bekerül hajója ˝abszolútban˝ az első húszba, addig is riválisaival egymást ugratják, például  ilyesmiket mondanak: ˝Hoztam távcsőállványt, hogy lássam, hol jártok mögöttem.˝

Olvasóink írták

  • 2. Agent 2010. július 03. 08:23
    „pl. téged ahogy látom, ha még kommentelni sem voltál rest:)”
  • 1. deadcode 2010. július 03. 02:45
    „ki a lóxart érdekel ez a kék szalag vagy mi a hányás”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Program a hétvégére - Makám koncerttel nyit a Győrkőcfeszt

Péntek este a Makám együttes koncertjével nyit a Győrköcfesztivál. Tovább olvasom