Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Győr környéki bringások: az egyik csapat a tengerre tart, a másik Győr-Moson-Sopron megyét `kerüli meg´ - fotók

Győr környéki bringások: az egyik csapat a tengerre tart, a másik Győr-Moson-Sopron megyét `kerüli meg´ - fotókJani bá, azaz Hardi János 59 évesen vágott neki az 520 km-es távnak. Ha minden jól megy, a Napkeltét az Adriai-tenger partjainál látja meg szombaton.
A Győr környéki hegyi-kerékpárosok eddig hat alkalommal tekertek le egyetlen nap alatt az Adriai-tengerre, most újra próbára teszik magukat. Egy másik bringás egyesület idén remek ötlettel állt elő. Azt vállalták, hogy 24 óra alatt megkerülik szűkebb pátriánkat két keréken.
Kezdjük a "tengerhódítókkal". Először a szlovén tengerpartra, Koperbe, másodjára a horvát Krk-szigetre, harmadszorra az isztriai Vrsar városáig, negyedszerre az olaszországi Velencébe, ötödszörre ismét Krk-szigetére vezetett az útjuk. Most újra az Adria második legnagyobb szigetét vették célba. A 12 sportember pénteken 9 órakor indult Gicről. Amikor Olvasóink ezeket a sorok olvassák, a bringások már jó eséllyel megérkeztek a sziget déli csücskében lévő Baska településre.

A legfiatalabbtól a rangidősig

"A tavalyi évhez képest plusz 15-20 km-t vállalunk. Mielőtt Baskába érnénk, a szigeten megmászunk egy meredek emelkedőt. Úgy számolunk, mintha kétszer kellene felküzdenünk magunkat a cseszneki szerpentineken. Ez körülbelül 300 m-es szintemelkedést jelent" - mondta Keöd Ágoston, a győri Bakony Racing Team tagja. A 12 bringás közül két "első bálozó" lesz. A 19 éves Cserháti Péter és a 22 éves Ferenczi Balázs most próbálja először meghódítani a horvát tengerpartot két keréken.

Mégsem ők a legfiatalabbak a társaságban, hanem a 17 éves Vock Ádám, aki tavaly 16 évesen (!) már teljesítette az akkori 500 km-es távot. A rangidős az 59 éves Hardi János. A bringások a Pápa-Celldömölk-Sárvár-Körmend-Rédics útvonalon haladtak Magyarországon. A csapat a késő esti órákban a horvát fővárosban, Zágrábban tekert. Ahhoz, hogy időben Krk-szigetén legyenek, 35-38 km/órás átlagot kell(ett) teljesíteniük síkterepen.

 
Hetedszerre próbálnak 24 óra alatt az Adriára kerekezni a Győr környéki bringások, Hardi János, Várallyai László, Ferenczy Tamás, Nagy Szilárd, Vock Balázs, Szekeres Zsolt segítő, Marosvölgyi Csaba, Cserháti Péter, Vock Ádám, dr. Timár Zsolt, Fekete Zsolt kísérő, Ferenczi Balázs, Keöd Ágoston és Vock Mátyás. Felvételünk a gici indulás előtt készült. Fotók: Béres Márton


Átnéznek három másik megyébe és Ausztriába is

A pázmándfalui Tatanka Racing Team a "tengerhódításhoz" hasonlóan remek, bringázást népszerűsítő ötlettel rukkolt elő. (A tatankások közül korábban többen letekertek az Adriára az elmúlt években.) 20 kerékpáros 24 óra alatt "megkerüli" Győr-Moson-Sopron megyét. Nyilván ez nem teljesen lehetséges, hisz az utak nem haladnak többnyire a megyehatáron. Ez a csapat szombaton 12 órakor indul a győri Széchenyi térről. Először az 1-es főúton haladnak Gönyű felé, Bőny és Mezőőrs után a Bakony felé veszik az irányt. Ezt követően a Rába folyó vonala következik, majd a Fertő tó. Végül a Szigetközön át térnek vissza a kisalföldi megyeszékhelyre. A csapat nem csak Komárom-Esztergom, Veszprém és Vas megyében teker majd, hanem Ausztriában is.

 
Maróti Dávid, Janó Ádám, Sinkai Rajmund, Szabó Roland, Varga Miklós, Pintér Patrik, Németh Szabolcs, Mészáros Ákos, Bánovics Barna, Török József, Tavali Dávid, Etli Lajos, Horváth Szabolcs (b-j) és felvételen nem szereplő hat csapattársuk, Steiner Ottó, Pápai Tamás, Mező Sándor, Vikartovszki János, Bertalan László és Dallos Kornél szombaton délben indul


"Autóval bejártuk az útvonalat, csodaszép tájakon fogunk járni. Végig bolyban haladunk harmad- és negyedrangú utakon. Összesen 411 km-t teszünk meg. Ebből alig 50 km vár ránk főúton, ott is viszonylag kevésbé forgalmas szakaszokon" - közölte Mészáros Ákos csapatvezető. "25 km/órás átlagot megyünk, elejétől a végéig megvárjuk egymást. Két óránként pihenünk. Több 15 éves fiatal is velünk tart. Úgy alakítottuk ki a szakaszokat, hogy ők is célba érjenek" - tette hozzá Török József. Aki autóban ülve találkozik a bringásokkal, kérjük, figyeljen a testi épségükre!
 


 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múltidéző - Zsidóüldözés a folyók városában, 3. rész

Május második felére Győr-Sziget gettóvá alakul, végül mindenkit idezsúfolnak a vármegyéből. A 12… Tovább olvasom