Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Felvonulnak a céhzászlók

Tizennégy program. Színház, zene, kiállítás, felvonulás. Olcsó belépők, maradandó élmény. Ezt kínálja a szeptember 28-tól október 20-ig tartó fesztivál.
A szervezők biztosak abban, hogy olyat mutatnak a közönségnek, amilyet még nem láttak. Bár a barokk vacsora elmarad ismét, a többi program változatos, érdekes és maradandó élmény lesz – mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Keglovich Ferencné, a Zichy-palota igazgatója. Az Evangélium Színház Galilei-előadásától a Tündérvilág című táncjátékon át a győri egyetem matematikatanárának koncertjéig széles a skála. A szeptember 28-án látványosnak ígérkező, a győri szakiskolák segítségével megvalósuló céhes felvonulás után szinte nap mint nap lesz egy fesztiválprogram Győrött.

A Barokk Nosztalgiák nem drága, az elitnek szóló látványosság – emelte ki a város kulturális ügyeit irányító alpolgármester. Dr. Dézsi azt is hozzátette, nem az a cél, hogy bevételt termeljenek az ilyen jellegű események, hanem az, hogy a győri embereket szolgálják.

A Barokk Nosztalgiák fesztivál tízesztendőnyi múltja – ahogy azt az ötletadó Tóth Nándorné kulturális irodavezető hozzátette – bizonyítja, vannak olyan értékei a városnak, melyeket fel lehet fedezni, melyekre építve akár a külföldnek is érdekes programokat lehet szervezni. Erre egyik legjobb példa az egyre nagyobb összefogással hamarosan induló fesztivál. (Terveink szerint a nyitónapon a Kisalföldben egyoldalas mellékletben közöljük a részletes programot, és a legérdekesebb produkciók ismertetését.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jungi mégsem indul

A Kisalföldhöz tegnap eljuttatott köz- leményben tudatta Jungi Csaba győri alpolgármester, a Pro… Tovább olvasom