Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Félmeztelenül a Dunába küldte élettársát Győrben

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a szakítás után félmeztelenül a vízbe akarta küldeni volt barátnőjét, hogy megfulladjon a januári hidegben.

A féltékeny férfi nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért telefonon többször fenyegette, majd idén január 19-én hajnalban, Győrben az utcán várta a munkába induló volt élettársát. Ruhájánál fogva az autójába rángatta, majd meglátta a sértett telefonján hívó félként a nő új barátjának fényképét, ezért a sértett nyakához egy kést szorított és öléssel fenyegette, többször meg is ütötte.

Végül a Duna-partra vitte a nőt, ahol derékig levetkőztette és a vízbe küldte, hogy megfulladjon. A sértett ekkor ígéretet tett arra, hogy átgondolja a férfival való kapcsolatát és neki minden nap SMS-t fog küldeni. Így engedte csak szabadon.

A Győri Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a vádlott ellen és a vádiratban halmazati büntetésként börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – tájékoztatott a főügyészség.

Előzmények:

A 30 éves nő 2014. január 19-én 6 óra 45 perckor tett feljelentést a Győri Rendőrkapitányságon, mert volt élettársa a gépkocsijába kényszerítette és akarata ellenére a Duna-partra vitte. Az asszony elmondta, hogy a 42 éves férfi nem tudott beletörődni a szakításba, telefonon zaklatta és könyörgéssel, máskor fenyegetéssel próbálta rábírni, hogy hozzák helyre a kapcsolatukat.

A kerékpárral munkába tartó nőt a gyanúsított hajnalban az utcán várta és erőszakkal autójába rángatta. Útközben többször megütötte és zsebkéssel fenyegette. A Duna parton a sértett telefonját elvette, ruháit letépte és felszólította, hogy menjen bele a vízbe. Miután a nő félelmében megígérte, hogy visszatér hozzá, a férfi kocsijával a városba fuvarozta és szabadon engedte. Az asszony a bántalmazás során könnyű sérülést szenvedett.

A Győri Rendőrkapitányság N. F. 42 éves győri lakos ellen személyi szabadság megsértése bűntett, zaklatás bűntette és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leégett egy vendéglátóhely teteje Győrben

Senki nem tartózkodott az ötven négyzetméteres épületben. Tovább olvasom