Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Felavatták Magyarország első via ferrata útját Cseszneken! - sok-sok fotó

A Bakony szívében szombaton átadták a három, összesen 370 méter hosszú via ferrata utat. Mászásra fel!


Szombat, 16 óra 22 perc

Szombaton hivatalosan felavattak az első magyarországi vasalt utat (via ferrata, klettersteig) a megye határ közvetlen közelében Cseszneken, a Kőmosó-szurdokban.

"A Csesznek és Környéke Egyesület 2012-ben hat millió forintot nyert a Leader pályázaton a vasalt mászó út megépítésére" – ismertette Borda Erzsébet, az egyesület elnöke.

"A kezdő mászók ne induljanak útnak tapasztalt túravezető segítsége nélkül"

"A három utat nem csak képzett sziklamászók használhatják. Az útvonalak nehézségi fokától függően azonban biztonságot nyújtó felszerelésre, beülőre, sisakra, rögzítő karabinerekre is szükség van.

A kezdő mászók ne induljanak útnak tapasztalt túravezető segítsége, s megfelelő felszerelés nélkül" – hangsúlyozta Kovács Tamás ötletgazda, projektvezető.

A kisalfold.hu kérdésére Kovács Tamás megerősítette: "az utak használata ingyenes.

Dolgozunk azon, hogy a via ferrata sporttal ismerkedők folyamatosan tudjanak itt felszerelést bérelni, illetve hegyi vezetést igénybe venni. Egyelőre az érdeklődők telefonon tudnak bennünket elérni".

Indulnak az első mászók Cseszneken

A-tól F-ig: melyik útvonalat kinek tervezték?

A három útvonal nehézségi foka: "C", "D" és "E". (A via ferrata útvonalaknál az "A" jelzésűek a legkönnyebben teljesíthetőek, míg az "F" betűvel jelzetteket kizárólag profi mászóknak ajánlják.)

"Az Ostromlok útja "C" jelzésű, vagyis közepes erősségű útvonal. Ezt a vasalt utat jó fizikai állapotban lévő nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlom.

Olyan érdeklődőknek is, akik életükben először próbálják ki mászó tudásukat. A "D" és "E" utak inkább tapasztalt mászók számára készültek.

Tervezzük, hogy "A" és "B" típusú útvonalakat is építünk a jövőben, melyek kimondottan a gyerekek ügyességét, mozgását fejlesztenék" - tette hozzá Kovács Tamás.

Az Ostromlok útja madártávlatból


...és mászás közben

 A hivatalos Facebook-oldalért katt ide!  


Babcsán Gábor: "a külföldi via ferrata pályák színvonalával vetekszik a most átadott három útvonal"

A cseszneki vár alatti vasalt utak tervezésében és kialakításában az ötletgazdán kívül részt vett Kovács Attila, Pál Vince, mindannyian ismert sziklamászók és Portik László kovácsmester.

A Kőmosó-szurdokban épült három, egyenként 70, 120 és 180 méter hosszú vasalt út, a Tálos Zoltán emlékút, az Ostromlók útja és a Várpanoráma út az idén nyárra készült el.

Az átadó ünnepségen Babcsán Gábor extrém hegymászó, oktató és szakíró is tartott bemutató mászást.

"Nagyon színvonalasnak tartom mindhárom utat, s biztos vagyok benne, hogy akik eljönnek, kipróbálják magukat a cseszneki vár tövében, ők kellemesen fognak csalódni.

A kivitelezés eredménye profi munka, úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy a külföldi via ferrata pályák színvonalával vetekszik a most átadott három útvonal.

Remélhetőleg, minél többen kapnak kedvet a mászáshoz a Bakonyban, s újabb via ferrata útvonalakkal lesz gazdagabb ez a csodás környezet" - mondta a kisalfold.hu érdeklődésére az ismert hegymászó, aki több 6000 méter magas hegycsúcsot is meghódított sportolói karrierje során.

Előzetes

"A Csesznek és Környéke Egyesület tavaly nyert Leader pályázatot via ferrata út - a munkatársaimmal `vasalt mászó útnak´ fordítottuk az alpesi országokban népszerű kifejezést - építésére" - kezdte a kisalfold.hu érdeklődésére Kovács Tamás, a cseszneki via ferrata út projektvezetője és ötletgazdája.

"A munkálatok 2012 szeptemberében kezdődtek el. A kivitelezés Kovács Attila, Pál Vince, Portik László és jómagam keze munkáját dicséri.

Az alpesi vidékeken már régóta közkedvelt via ferrata olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást, így nem csak képzett sziklamászók tudnak mászni" - mondta előzetesen Kovács Tamás.

Az első magyarországi vasalt utak a Bakonyban a cseszneki Kőmosószurdokban épültek. A három, egyenként 70, 120 és 180 méter, összesen 370 méter hosszú vasalt út idén nyáron készült el, hivatalos megnyitóját augusztus 24-én tartják Cseszneken.

A szombati premierről tudósít a kisalfold.hu.


A cseszneki vár tövében épült via ferrata várhatóan országos szinten is turisztikai kuriózummá válik
A cseszneki vár tövében épült via ferrata várhatóan országos szinten is turisztikai kuriózummá válik


Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. diatoth 2013. október 30. 08:52
    „persze, hogy lehet bérelni, hiszen ez a lényeg....tavasszal a lányaimmal jártunk arra, elég elszomorító volt a sok kivágott fa ...:( nyáron már sokan jöttek mentek a villámhárítókon, egy-két követ le is rúgtak, majd mikor kifejeztem nem tetszésemet, elküldtek, hogy menjek máshová kirándulni!”
  • 25. ruttiw 2013. augusztus 26. 14:00
    „Lehet a helyszínen felszerelést bérelni?”
  • 24. Mankapunka 2013. augusztus 26. 10:43
    „Most, hogy mondod Túra, viszünk ki pár Ifányi szemetet, hogy utána lehessen önkéntes szemétszedés, amit a KO lehozhat cikknek. :)”
  • 23. Lx 2013. augusztus 26. 07:17
    „Bakancs, szerintem akik ferrátázni járnak, azok nem fognak szemetelni. Kiránduló meg nem lesz több, mint eddig, legalábbis nem a vasalás miatt, mert a vasárnapi piknikezők nem másznak dróton. Mitől lenne akkor több szemét?”
  • 22. Túrabakancs 2013. augusztus 25. 19:29
    „Azt a szurdokot és környékét ahol ez a pálya ki lett alakítva viszonylag tisztán lehetett eddig látogatni
    a turistáknak, nem volt szeméttől elhalmozva. Csak reménykedem, hogy a mostantól várhatóan
    nagy számú odalátogató nem fogja beszennyezni hulladékokkal ezt a csodálatos környéket, hasadékot.”
  • 21. zakarias3 2013. augusztus 25. 19:16
    „Se hall se lát dömötör!”
  • 20. Lx 2013. augusztus 25. 08:18
    „http://www.youtube.com/watch?v=4ahUVPUNIqc&feature=youtu.be

    :)

    Bátran ajánlható jó kondiban levő gyerekeknekis, persze megfelelő felszereléssel és kísérettel.”
  • 19. ATX 2013. augusztus 25. 07:53
    „18: Végre egy érdemi - és témába vágó - komment! :)”
  • 18. Lx 2013. augusztus 25. 05:58
    „Azt nem értem, hogy miért csak most adták át? Mi már július 31-én végigmásztuk, teljesen kész volt már akkor is. Miért kell az átadással megvárni a nyári szezon végét? (Egyébként tényleg színvonalas megvalósítás, a helyi adottságokhoz mérten valóban vetekszik bármelyik olasz vagy osztrák klettersteiggel...)”
  • 17. orion1 2013. augusztus 25. 03:06
    „Ilyent lehetne csinálni a tízemeletes panelok oldalára is. Vagy már van is ilyen? (villámhárító)
    :D”
  • 16. ktl 2013. augusztus 24. 23:00
    „Makaistem megszólalt...”
  • 15. Mankapunka 2013. augusztus 24. 18:12
    „Ilyenkor hol vannak a kommentek, hogy aki ott mászik, és baleset éri, akkor fizesse a kórházi költségeket?
    Miért csak az autós cikkeknél megy a képmutatás?”
  • 14. vonLichthofen 2013. augusztus 24. 17:41
    „Mi ott mindenféle beépített vasalás nélkül másztunk, nem egyszer a Tálos Tanár Úr tanácsai szerint. Mi mindig vittük a kötelet, karabinereket, szögeket és a ´´köztest´´. Néhány kellemetlen balesetre is emlékszem - V.Z.?
    V.Z., V.P., K.Gy., Zsu., F. L., és ki még!?
    Berg Heil!”
  • 13. acsali 2013. augusztus 24. 17:06
    „Tálos Zoltán a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban testnevelés szakos tanár volt.”
  • 12. Mankapunka 2013. augusztus 24. 15:23
    „Valahogy el kell oda jutni az idegennek, nem?”
  • 11. Óperenciás 2013. augusztus 24. 09:02
    „Hívjuk inkább kalandparknak, mint via ferrata útnak.
    Akkor senki sem fog csalódni.”
  • 10. ATX 2013. augusztus 23. 18:28
    „9: A kérdésed nem kapcsolódik a fenti cikkhez. Azt kérdezd meg a közútkezelőtől, a tudakozó megadja a telefonszámukat...”
  • 9. Mankapunka 2013. augusztus 23. 17:43
    „Milyen a vártól az út Veszprém felé a 82-ig?”
  • 8. ATX 2013. augusztus 23. 16:16
    „Ez egy jó dolog! Kár károgni, azt hagyja meg mindenki (főleg Manka) a többi cikkhez...”
  • 7. FehérkalaposTroll 2013. augusztus 23. 13:38
    „Ép tanakodtam a hétvégének mi legyen a célja. Már nem kell :)

    Mankapunka nem kell mindenhová böfögni, fölég ha még igazat sem szólsz.”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő boxutcája Győrben épül - fotók

Az egyetemisták Forma 1-es versenye fontosabb a magyar gazdaság jövője számára, mint a mogyoródi… Tovább olvasom