Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

ENSZ-közgyűlés: Szakács is felszólalt

A spanyol és a horvát miniszterelnökkel, valamint a román elnökkel egy napon szólalt fel Szakács Imre győri országgyűlési képviselő New Yorkban az ENSZ rendkívüli ülésszakán.
Az ENSZ emblémája
„ Az Egyesült Nemzetek Szervezete az 1990-es évek elején külön ülésszakot tartott a világ gyermekeinek helyzetéről. A részt vevő országok zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben azt vállalták, hogy minden erejükkel javítani kívánnak a helyzeten, s egy évtized múlva újabb tanácskozást hívnak össze az elért eredményekről " – számolt be a tavaly ősszel, a szeptember 11-i terrortámadások miatt elmaradt, s most május 8 – 10. között megrendezett kongresszus előzményeiről Szakács Imre győri országgyűlési képviselő. Az Ifjúsági és Sportminisztérium volt politikai államtitkára – Deutsch Tamást helyettesítve – a kormányt képviselte New Yorkban, ahol több mint hetven ország legmagasabb rangú államférfija – kormány- vagy államfője – volt jelen.
Szakács a nyitónapon mondott beszédet a plénum előtt, olyan ismert politikusok között, mint Aznar spanyol és Mesic horvát miniszterelnök, valamint Iliescu román elnök. Az államtitkár a hangsúlyt az 1998 és 2002 közötti időszakra helyezte, megállapítva, hogy a volt szocialista országok közül egyedülálló módon 1999-ben megalakult az önálló ISM. A rá jutó hét-nyolc percben kiemelte a magyar kormány drog elleni fellépését, a nemzeti drogstratégia kidolgozását és az ifjúsági törvény előkészítését. Mások beszámolóit hallva a győri politikus úgy vélekedett, Magyarország a Föld szerencsésebb feléhez tartozik egyebek mellett azért is, mert a másutt súlyos problémák – a gyerekkatonaság, a gyermekkereskedelem és -prostitúció, a gyermekmunka, a tömeges HIV-fertőzöttség – nálunk nem jellemzőek.
„ Büszke vagyok, hogy felszólalhattam annál a szónoki emelvénynél, amelynek szélét annak idején Hruscsov szovjet pártfőtitkár verte cipőjével " – elevenített fel egy régi történelmi emléket Szakács, aki annak is örült, hogy olyan híres személyiségekkel szerepelhetett együtt, mint a dél-afrikai Nelson Mandela vagy a spanyol királyné.
Kérdésünkre a magyar honatya elmondta, a szeptemberi sokk ma már csak a szigorú beutazási feltételekben és a gyakori átvizsgálásokban érhető tetten, New Yorkban a külső szemlélődő nem látja a trauma nyomait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tábort szerveznek

A győri Segítőház Alapítvány idén is tábort szervez a hátrányos helyzetben élő kisdiákoknak. A… Tovább olvasom