Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Emberközpontú politizálást hirdetnek

Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri elnöke nyári szabadidejében izgalmas őszi közéleti, kulturális programok szervezésével is foglalkozott. Nem eredménytelenül.
– A győri KÉSZ második félévi programsorozatát augusztus 26-án, csütörtökön este 6 órakor az egyetemi sportcsarnokban a hagyományos Barankovics-emléküléssel kezdjük – nyilatkozta lapunknak.

– Pápai Lajos megyés püspök, Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, Surján László, a kereszténydemokrata szövetség társelnöke és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tart előadást, közreműködik Amriskó Anett, Szabó Csilla, Bede Fazekas Csaba. A szervezés a tavalyihoz képest annyit változik, hogy a névre szóló ülőhelyeket fél hatig tudjuk fenntartani.

Magyarok maradván Európában

– Mi lesz az emlékülés témája?

– Egy próféciai értékű Barankovics-idézet 1937-ből: „Magyarok maradván Európában, európaiaknak lenni itthon." Mint ismeretes, a neves kereszténydemokrata politikus egykori győri választási győzelmének ötvenedik évfordulóján, 1997-ben rendeztük első emlékülésünket, s azóta minden évben megtartjuk nagy érdeklődés mellett. Barankovics István tekinthető az európai gyökerű modern magyar kereszténydemokrata politizálás atyjának.

Szociális politikát hirdetett

– Keveset idézik őt a KÉSZ-en kívül...

– Nem ismerik a tevékenységét. Az akkori KDNP tizenegy emigrált tagjáról nem is volt szabad szót ejteni, még a hétköznapi életben is csak börtönbüntetés terhe mellett lehetett szóba hozni.

– Pedig szigorúan szociális politikát hirdetett. Mégsem szabadott említeni a „létező szocializmusban"?

– Igen, mivel keresztény volt.

Milyen további programokat ígér a KÉSZ?

– Szeptember 18-án este 6 órától nagyváradi színész házaspár színpadi játékát tekinthetjük meg a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban (BBMMK). Üzenet az otthoni hegyeknek címmel Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos úgy állította össze műsorát, hogy minden mondat hiteles Wass Albert-i megfogalmazásként hangzik. Jegyeket augusztus 23-tól ezer forintért lehet venni a BBMMK-ban, illetve a Barankovics-emlékülés előtt két órával a rendezvény helyszínén is.

Jótékony célú hangverseny

– A továbbiakban októberben Hámori József agykutató akadémikust látjuk vendégül, november 21-én este 6 órakor pedig Hit és haza címmel rendezzük hagyományos – sorban a tizenkettedik – jótékony célú hangversenyünket a Győri Nemzeti Színházban. A Szolgálat-KÉSZ Alapítvány a 2002-es személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásaiból összesen 7183 forinttal részesült, ez az összeg a beruházási tartalékba került.

– Hogy áll a KÉSZ-szervezet Mi az igazság? című kerekasztal-beszélgetés sorozata?

– Túl vagyunk a kilencvenegyediken. Alapszabályunk rögzíti, hogy a keresztény értékrend nemcsak egy ideológia, hanem életforma is, amelynek megjelenítése a közéletben nélkülözhetetlen. Emberközpontú politizálás csak ezen értékek mentén lehetséges.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízezren tartoznak a bírsággal

Csak idén több mint 26 ezer autóst büntettek meg a parkolóellenőrök Győrben, akik közül tízezren még… Tovább olvasom