Kisalföld logö

2018. 08. 20. hétfő - István 18°C | 30°C Még több cikk.

Elhunyt férjének hitele is rámaradt az asszonyra Győrságon

Várszegi Zsoltné özvegyasszony, három felnőtt gyermekkel, gondjaival azonban egyedül maradt. Győrságon él, közfoglalkoztatott.
Egy aprócska, 20 négyzetméteres szükséglakásban szívességi használóként húzza meg magát. Férje 2012-ben hunyt el, az pedig az asszony számára csak nemrégiben derült ki, hogy ura tetemes adósságot hagyott maga után. Várszeginé munkájába gyalog jár, gyermekei ugyancsak szerény körülmények között élnek, sajnos nem tudják anyagilag támogatni. Kicsi lakásában eléldegélne, de már most retteg: a tüzelő biztos, hogy nem lesz elegendő télire.

„Eddig is egyik napról a másikra éltem, de az, hogy most még a  férjem által felvett jókora hitel törlesztését is meg kellene kezdenem, megoldhatatlan feladat elé állít – mondta el a Kisalföldnek Várszeginé. – Helyzetem kétségbeejtő, amin most sokat enyhít a kapott százötvenezer forint. Szívből köszönöm a Kisalföld olvasóitól kapott segítséget."
Ha támogatást adna vagy kérne

A Lapcom Média Alapítvány várja a jóakarat forintjait. Adományaikat  átutalással, a 12096705-01312657-
00100008-as számlaszámon, illetve az ügyfélszolgálati irodáinkban kihelyezett sárga postai csekkeken is 
eljuttathatják hozzánk. Az alapítvány segítségét kérő olvasók jelentkezését a Kisalföld szerkesztőség, 
9021 Győr, Újlak utca 4/A postacímre vagy az alapitvany@kisalfold.hu e-mail-címre várjuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy kamion csúszott össze az M1-esen, Győrnél - fotók

Négy kamion csúszott össze az M1-esen, Győrnél - fotók
A 127-es km-nél történt a baleset, senki nem sérült meg. A forgalom már zavartalanul haladhat. Tovább olvasom