Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Elhalasztják a csarnoképítést

Nem hívja le a zöldmezős beruházásra nyert, 90 millió forintos támogatást a Pannon Tools Szerszámgyártó Kft., üzemcsarnoka megépítését elhalasztja a cég.
A Pannon Tools kft. sajtoló- és szerszámüzeme egyaránt a győri ipari parkban van, de külön csarnokban. A cégvezetés 2009-ben döntött arról, hogy egy helyre telepíti a termelést, épít egy 3000 négyzetméteres gyártócsarnokot. A zöldmezős beruházásra a vállalat 2010 októberében 90 millió forintot nyert pályázaton. A támogatásnak feltétele, hogy a projekt két éven belül megvalósul, de a cég által megvásárolt 8000
négyzetméteres ipari parki területen építkezésnek nyoma sincs...

– A tervezett csarnok idén nem épül meg, lemondunk a 90 millió forintos támogatásról. A pályázaton elnyert pénz mellé 200–250 millió forintot kellene önrészként a beruházásba fektetnünk, s ezt a jelenlegi piaci helyzetben, a kiszámíthatatlan euró-forint árfolyam mellett nem vállaljuk. Nem merjük növelni hitelállományunkat, inkább kivárunk – tájékoztatott a Pannon Tools tegnapi döntéséről Tóth Lajos ügyvezető igazgató. Hozzátette: a már megvásárolt területet megtartjuk, mert később szükség lesz rá. A csarnok meg fog valósulni, csak nem most. Számos projektről tárgyalunk jelenleg is, bízom benne, hogy két év múlva már az új csarnokban termelünk.

A Pannon Tools kft. terveit további két pályázaton is támogatásra érdemesnek ítélték: 20 és 25 millió forintot nyert mérőműszerekre, illetve mérőszoba kialakítására. Ennek felhasználására még másfél év áll a cég rendelkezésére, s a tervek szerint le is hívják ezeket az összegeket.
Az ügyvezető hangsúlyozta: a vállalat üzemi eredménye pozitív, a tavalyi évet 150 millió forintos nyereséggel zárta, a nyolcvan dolgozónak van, s a jövőben is lesz munkája. „Mindenki megélhetése biztosított, sőt, ha jövőre elkezdődnek autóipari partnereink fejlesztései, a tervek szerint két vagy három műszakban termelünk majd."

Az üzemcsarnok-építés elhalasztására Balogh László, az ipari park ügyvezető igazgatója így reagált: „Kivárás jellemző a gazdaságban. Minden cégnek más a piaci helyzete: az Audihoz kapcsolódók jobb helyzetben vannak, a többiek közül többen is elhalasztják tervezett beruházásaikat."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri kórház: helikopter leszálló csak saját felelősségre

A győri Petz Aladár megyei kórház új helikopter-leszállóját elkészült ugyan, de még nincs meg a… Tovább olvasom