Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Egy 40 éves férfi fulladt a Mosoni-Dunába

Vízbe fulladt egy 40 éves férfi a Mosoni-Duna győrzámolyi szakaszán szombaton.
Vízbe fulladt egy 40 éves férfi a Mosoni-Duna győrzámolyi szakaszán szombaton - tájékoztatta Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Kisalföldet vasárnap.

Elmondása szerint a férfi győrzámolyi munkáltatója kezdte többekkel keresni alkalmazottját, akiről kiderítették, hogy szombaton délután két órakor a vendéglőben látták utoljára. Később megtalálták gondosan összehajtogatott ruháit és biciklijét a Mosoni-Duna partján.

Tegnap délelőtt tettek bejelentést a rendőrségen, hogy az illető eltűnt. A győri tűzoltók két-három óra keresés után találták meg a holttestet.

Kálmán Gabriella hozzátette: az elsődleges orvosi vizsgálat a halál okaként fulladást állapított meg, de a hatósági boncolás eredménye még nem ismert.

A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, és közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit.

Olvasóink írták

  • 12. Túrabakancs 2012. augusztus 06. 21:32
    „Igazamvan! /6/
    A hülye kölkeidnek írogass ilyeneket te szerencsétlen balf...!!!!
    Engem soha nem halásznak ki, és tudod miért? Mert a nyílt vizet mindig is messze
    elkerültem. Meg a családtagjaim is.
    Manka!
    Szerintem "igazamvan"-lesz akiről írtam előzőleg az 5-ös hozzászólásomban.
    Ahogy olvastam a kommentjét, abszolút nem kár érte...”
  • 11. Mankapunka 2012. augusztus 06. 16:41
    „tigragi

    Volt úszómester is?”
  • 10. tigragi 2012. augusztus 06. 11:51
    „Senki nem tudja miért,milyen körülmények között történt a dolog. Nem fikázni kell,meg okosnak lenni. Én ismertem ?s kedveltem az illetőt. Sajnálom,hogy elment.
    És mégegyszer hangsúlyozom,hogy nem tiltott területen fürdött,hanem b?lyákkal ell?tott kijelölt helyen.”
  • 9. Mankapunka 2012. augusztus 06. 11:35
    „Túra

    Csak egy db esett be látod. Csak figyeld meg,neki majd a fagyi vissza fog nyalni az életben,és majd elgondolkodik.
    Nálunk senki sem fog a Mosoni-Dunába menni fürödni.

    mima meg a régi rendszer hozadékát éli,"szegényeknek is kijárna a fürdőzési lehetőség",tiszta régi szemlélet,mert már pedig ez mindenkinek jár. Nem csodálom,hogy van,még aki a régi rendszerre szavaz,hogy legyen ingyen minden,utána meg sír,hogy sok az adóssága,főleg az államnak.”
  • 8. nyusz 2012. augusztus 06. 10:25
    „A Mosoni-Dunába fulladt egy 40 éves győrzámolyi férfi, holttestét vasárnap találták meg a folyóban - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

    "Kálmán Gabriella elmondta: a szerencsétlenül járt ember munkáltatója jelentette be, hogy a férfi eltűnt. A rendőrség megkezdte a keresését, és a helyi szabadstrandnál előkerültek a férfi ruhái. A folyóban a katasztrófavédelmi igazgatóság szakemberei találták rá a holttestre.

    A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, az elődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát fulladás okozta - tette hozzá a sajtóreferens."”
  • 7. mima 2012. augusztus 05. 22:11
    „Gyerekként én is fürödtem folyóban, ne felejtsük el, hogy ilyen strandbelépő árak mellett a szegényeknek is kijárna a fürdőzési lehetőség, sőt nem is kell szegénynek lenni ahhoz, hogy 2 gyerek 2 felnőtt számára 10ezer forint egy
    nap a Győr és környéke strandon megterhelje a családi kasszát.Győr a vizek városa....hahahaha :(Részvét a családnak.”
  • 6. Igazamvan 2012. augusztus 05. 21:32
    „mankapunka és túrabakancs:
    remélem közeli rokonaitokról is hamarosan hasonló cikket olvashatunk.”
  • 5. Túrabakancs 2012. augusztus 05. 19:18
    „Manka! /3/
    Elképzelhető hogy igazad lesz, de ezek az írogatók azok, akikhez általában ki kell vonulnia
    a lánglovagoknak hasonló esetben életmentéshez...vagy kihalászáshoz.”
  • 4. tigragi 2012. augusztus 05. 18:46
    „Zámolyon kijelölt strand van,bólyákkal ellátva!!! Kicsi gyerekkorom óta így emlékszem rá, és ez a mai napig meg is van.”
  • 3. Mankapunka 2012. augusztus 05. 18:06
    „Tudod Túra,utána jönnek a kommentek,hogy utólag könnyű okosnak lenni.”
  • 2. Túrabakancs 2012. augusztus 05. 17:47
    „Múltkor írtam, most is megemlítem.
    Mostanában a győri tűzoltóság emberei a nagy meleg ellenére többet vonulnak vízbe fulladt
    emberekhez, mint avartüzekhez.
    Mankapunka! /1/
    Ez azért van, mert sokan sérthetetlennek hiszik magukat, főleg azok, akiket még soha nem ért
    komolyabb betegség, vagy rosszullét. Ők el nem tudják képzelni, hogy olyankor mennyire esetlen
    ill. legyengült tud lenni az ember.”
  • 1. Mankapunka 2012. augusztus 05. 16:58
    „Ja,neki se szóltak,mint a Híradóban a manyusnak,hogy hát nincs kitáblázva,hogy nem lehet fürödni.

    Mintha eddig sem tudták az emberek,hogy folyóvízben alaból nem lehet fürödni,csak kijelölt helyen,bólyával ellátva.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Class FM road show Győrben - fotók, videó

Nézze meg fotós és videó beszámolónkat a szombati road showról. Tovább olvasom