Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Derűlátás: ránk nem jellemző

Magyarország - A magyar lakosság várja a legborúlátóbban a következő évet az egész EU-ban mind a saját élete, mind az ország helyzete szempontjából. A szociológus szerint a sérülékeny társadalom jobban tart a válságtól.

Fél év alatt kétszeresére nőtt hazánkban azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok az országban – ez a rettentő kevés pozitívumok egyike a csütörtökön nyilvánosságra hozott Eurobarometer-felmérésben, amely még a sokat látott elemzők számára is egészen lehangoló adatokat tartalmaz.

Sajnos az előbbi megállapítás is teljesen más megvilágításba kerül, ha leírjuk: idén tavasszal a megkérdezettek 4, a mostani – október-novemberben felvett – közvéleménykutatásban pedig 8 százaléka érzékelt jó irányt, ami a 27 tagállam közül az utolsó helyet jelenti. A felmérésből nyilvánvalóan kiderül, hogy az európai polgárok már érzékelik a pénzügyi-gazdasági válságot, és tartanak a következményeitől.

Az általában másoknál jóval borúlátóbb magyar lakosság a megszokott pesszimizmusán is túltesz. A hazai gazdaság állapotát és a munkaerő-piaci helyzetet egyaránt honfitársaink egyhuszada érzi jónak – előbbi a legalacsonyabb, utóbbi a második legalacsonyabb arány az egész unióban. Számos más szempontból is a lista legvégén vagyunk: például háztartását és állását mindössze a honi válaszadók negyede tartja jónak.

A kutatásban arra is rákérdeztek, ki mit vár a következő egy évtől. A magyarok között 62–63 százalékponttal többen vannak azok, akik a honi gazdaság és foglalkoztatási helyzet romlását, mint akik a javulását várják.

Saját életüket és háztartásuk pénzügyi helyzetét illetően 35, illetve 48 százalékpontos túlsúlyt képviselnek a borúlátók – mindkét érték a legrosszabb az EU-ban. Ugyancsak negatív rekord, hogy nálunk tízből kilenc ember azt mondja, hogy az ország gazdasági és munkaügyi helyzete elmarad az uniós átlagtól.

A pesszimizmus ráadásul áthatja az EU megítélését is. A magyarok mindössze 31 százaléka állítja, hogy a tagság jó dolog (a 27-ből a 26. legkisebb arány), 39 százalék véli úgy, hogy profitálunk az uniós létből (ez az utolsó helyhez elég). Hogy jó hírt is írjunk: a lakosság 56–59 százaléka bízik az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben, 48 százaléka pedig az Európai Központi Bankban.

Szakál Gyula, a győri Széchenyi István Egyetem szociológusa elmondta: nem lepődik meg az eredményeken, mert a magyar társadalom rendkívül sérülékeny, így a válság és az arról szóló hírek is jobban „megviselik". A borúlátó hangulatért az utóbbi négy-öt évben a média egy része ugyancsak sokat tett. A friss felmérés hervasztó adataiban szerinte szerepet játszik, hogy a társadalom nem kis hányadának nagyon gyenge az öngondoskodási képessége és a realitásérzéke. Megjegyezte: hazánkban mindig is erős volt az euroszkepticizmus, a legtöbb ember nem érti az uniót és nem vár tőle semmit.

Olvasóink írták

  • 5. zotya975 2008. december 22. 14:18
    „Hát ez az, az optimisták kezdték úgy látni, hogy talán kilábalunk a szarból, de legalábbis nem süllyedünk mélyebbre, erre puff neki jött a válság. Az én munkahelyemen is most volt nagyberuházás, hogy hú de jó, termelhetünk ezerrel, err most 4 napozunk, mert mindenki visszamondta a megrendelést a válságra hivatkozva.”
  • 4. Judytka 2008. december 22. 13:47
    „"Szakál Gyula, a győri Széchenyi István Egyetem szociológusa elmondta: nem lepődik meg az eredményeken, mert a magyar társadalom rendkívül sérülékeny, így a válság és az arról szóló hírek is jobban ,,megviselik". A borúlátó hangulatért az utóbbi négy-öt évben a MÉDIA egy része ugyancsak sokat tett. A friss felmérés hervasztó adataiban szerinte szerepet játszik, hogy a társadalom nem kis hányadának nagyon gyenge az öngondoskodási képessége és a realitásérzéke. Megjegyezte: hazánkban mindig is erős volt az euroszkepticizmus, a legtöbb ember nem érti az uniót és nem vár tőle semmit."
    Ezt többször is elolvastam....Mindenki hibás:a média,sérülékenyek vagyunk,megviseltek,gyenge az öngondoskodási képességünk,erős az euroszkepticizmusunk....Közröhej,már bocsánat,ez egy szociológus vélemény...
    Kormányunk semmiről sem tehet...talán mi magunkat erővel sodortuk ilyen helyzetbe?
    Sérülékenyek vagyunk,mert létbizonytalanság van!!Nem tudunk öngondoskodni,mert tucatjával válunk máról holnapra munkanélkülivé!
    Megviseltek,mert annyi terhet raknak ránk...
    Akkor minek is kéne oly nagyon örülni???Tudom,fő az egészség!Meg annak,hogy süt a nap,és ismét megértünk egy reggelt.Hogy tavasszal szép a virágos mező,a repdeső pillangókkal...stb.
    De ettől még sajnos válság van....”
  • 3. k 2008. december 21. 19:41
    „Van ezen mit csodálkozni?
    Nem ha tapsikolnánk a "szebb" jövőnek.
    Áremelések, elbocsájtások,stb stb.”
  • 2. Fedayn 2008. december 21. 10:37
    „A társadalom sérülékeny!és még sértegetik a szlovákok, a cigányok!Nuzik uszítanak a férfi-nő családmodell ellen!Politikai támogatással akarják a normális embereket eltiporni!Köztörvényes cigánybűnöző uszít a magyarok eltiprására!Hát persze,hogy sérülékeny!És nem csoda,hogy 2000 ember mindig akad a zavargásokra!Az pedig,hogy ennyien vannak,az a mi béketűrésünk és toleranciánk miatt van!Mert minek nevezzem azt,ha a cigányok ölik a magyart és még ők kiáltanak bosszúért!NE BÁNTSD A MAGYART!”
  • 1. zotya975 2008. december 20. 20:05
    „Hát, vhogy nem lepődök meg ezen. Most iratták alá velünk az új munkaszerződést, januártól 32 órás a munkahét. Ettől legyek optimista, és derülátó?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új autóbuszok a helyi közlekedésben

Győr-Moson-Sopron - A Kisalföld Volán ebben az évben 24 új autóbuszt állított (illetve állít)… Tovább olvasom