Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Csínyből károkozás Téten

A kisfiam minden másnap kéken-zölden jár haza, mert megverik, ma meg úgy hozta haza a táskáját meg a könyveit, hogy tocsogott a pisitől, mert elvették tőle és belepisiltek!
Olvasói kérdés
Amikor én jártam iskolába, ilyen nem volt, mint most. A kisfiam minden másnap kéken-zölden jár haza, mert megverik, ma meg úgy hozta haza a táskáját meg a könyveit, hogy tocsogott a pisitől, mert elvették tőle és belepisiltek! Milyen világot élünk?
Egy téti anyuka 

Boros Zoltán, a Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központ igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy kiderítették, ki vette el a kisfiú táskáját és tette a mosdóba, meg is büntették ezért. Azonban a csínytevésből károkozás lett, amikor a vécéknél gazdátlanul heverő táskára, az abból kiesett holmira valaki rávizelt. Nem tudták "kinyomozni", ezt ki tette, azonban a károsult gyermeknek a könyvtárból tiszta könyveket adtak.

Az iskolaigazgató állítja: intézményükben az nem fordulhat elő, hogy gyermeket rendszeresen vernek társai. Legfeljebb a folyosón lökdösődnek a diákok időnként, de ez korosztályukra jellemző és a pedagógusok igyekeznek ezt megakadályozni.

Elmondása szerint ilyen esetből komolyabb sérülés még nem volt intézményükben. Meggyőződése, hogy a tanulók és a szülők gondjai akkor oldódnak meg gyorsan, ha hozzá fordulnak segítségért.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. jano80 2011. március 06. 20:02
    „Kedves Adidas! A család az a közeg, ahol egymással hőbörögnek, ahol megrugdossák egymást. Ahol a tetű elszaporodik. Erről sem az iskola, sem az óvoda nem tehet. Más intézményekben is van tetü. Csak nem írnak a Kisalföldbe róla. Szép csendesen védekeznek ellene. Kihívják a Köjált, lepermeteznek, aztán kész. Akkor is volt tetű amikor én a Horváth Feri bácsi igazgatóúr iskolájába jártam. Belement az osztály legeszbb hajú lányába. mármint a tetű. Szóval a gyerek felveszi a szülei viselkedését. Igazad van Juliánusz, nem kell itt mindenkit tegéllyel pátyolgatni, de ne már az a buta kölök legyen az oka annak, hogy azt hiszi az a normális, ha ő is úgy viselkedik, mint az apja, vagy az anyja. A Nagyasszony a dolgát végzi, ha tetszik neked, ha nem. Az állam adja a segélyt és nem ő. Egyébként mi is nevelhetjük a gyerekeket. Például ráköszönünk. Ezzel már meg is tanul köszönni. Emlékeztek a régi öregekre? Mind előre köszönt nekünk gyerekekenek. Ha a butaságot látják tőlünk is, még segitünk a buta szüleinek is.”
  • 34. adidas 2011. március 06. 10:42
    „Julianusz! De értsd meg, hogy neki ezt kell képviselnie. Ha nem tenné, nem végezné megfelelően a munkáját és beperelhető lenne akár. Azok a gyerekek, akikről a rendetlen szülei nem gondoskodnak semmilyen módon, miért legyenek büntetve? Ha mi is "beléjük rúgunk egyet", akkor mi sem vagyunk különbek mint a szülei szerintem. A szocializációt valakitől meg kell hogy tanulják, ha már a szülők nem adták át megfelelően. Egy gyerek átlagosan 8-16-ig egy oktatási intézményben van. Este 22-reggel 7-ig alszik. A szüleivel ( illetve otthon) jó esetben 6 órát tölt. Akkor talán aki többet van vele adjon át már neki valami nevelést, ha oktatást nem is tud.”
  • 33. Julianusz 2011. március 05. 22:49
    „Nem a nagyasszonnyal, az elveivel, amit, ahogyan képvisel, azzal van gond!!!! Nehogy már ezek az emberek gyerekek többet, jobbat érdemeljenek, mint a normális , szülői gondoskodást kapó társaik.”
  • 32. csantal68 2011. március 05. 20:06
    „Juliánusz!
    Ha annyira értesz mindenhez, akkor ezzel mit kezdesz,
    http://www.youtube.com/watch?v=K0GLiu2CaVc
    Nem kissebség!!!! Csak egy kicsit durva!!!! Élgondolkodtatóbb mint amiről vitáztok!!!!”
  • 31. csildi 2011. március 05. 17:50
    „Az hogy az iskolát felújítják vagy építenek helyette,már akkor szó volt róla,mikor én 10 éve ide jártam iskolába,de azóta sem történt semmi.Nagy szüksége lenne mind az alsó,mind a felső tagozatos iskolának egy felújításra.értem én a tanárok "megujítására" is.Mert ami itt folyik az iskolában az hihetetlen.
    A belepisiléssel kapcsolatban azt szeretném én megkérdezni hogy ilyenkor hol voltak a "felügyelő" tanárok?Erre nem kerülhetett volna rá sor ha a tanárok normálisan odafigyelnek.
    Egyszerűen nem értem azt se hogy mért még mindíg az az igazgató aki.Ide egy lendületesebb,fiatalabb igazgató kéne.”
  • 30. adidas 2011. március 05. 14:50
    „Kedves Julianisz! Úgy látom, hogy neked személyes gondjaid vannak a nagyasszonnyal. Ezt személyesen kellene megoldanod, és nem rávetíteni az élet összes gondját. Az ügyeket nem ő simítja, hanem az iskola vezetője. Lásd a cikket, vagy a tetűproblémánál az óvoda vezető .
    Szerinted minden koszosan büdösen iskolába járó gyereket állami gondozásba kellene adni? Ki kellene tiltani a városból? Vagy milyen megoldást javasolnál?”
  • 29. kukori 2011. március 05. 11:00
    „Azért kellene minél előbb valami megoldást találni az agresszív tanulók elkülönítésére,vagy eltávolítására mert szerencsére most megnyerte az iskola a bővítésre a pályázatot.Talán hamarosan elkészül az új és korszerű alsó tagozatos iskola ami a mostani felsőtagozatos iskolával épül egybe ha jól tudom.
    Elképzelni is rossz,hogy ez a pisilős történet egy elsőssel történik!!!
    Akik az óvodából kikerülve egy új környezetben amúgy is félénkebbek és még bele kell szokniuk az iskolai környezetbe.Ha véletlenül velük történik hasonló,nem biztos hogy másnap is el akar menni iskolába.Minden éven van síró elsős,akit csak a kedves Tanító nénik és a kis társaik bíztatnak,hogy jó itt lenni,és sok érdekeset fog tanulni.Nem lenne jó,ha egy ilyen történet után aztán másik iskolába szeretne menni.Erre is gondolni kellene!!!!”
  • 28. Julianusz 2011. március 05. 09:09
    „Na kedves "ellentábor". Amikor ezekkel a gyerekekkel baj van, akkor a nagyasszonyotok mért at a családot védi, és a rendőrséggel karöltve simítja az ügyet, mért kapnak több jogot, pénzt lehetőséget a renitens tanulók, a koszosan büdösen iskolábaküldő szülők?
    Példa: Mocskos büdös gyerekek, rumli a ház körül, tartozások a boltokba, pia cigi mindenkinek kerül, bukdácsoló agresszív viselkedés az iskolában´17 évesen még 6.osztályban, nagyasszony szerint anyuka szereti a gyerekeket, és rendesen neveli őket minden segítséget megadnak neki.(HIVATALOS Önkormányzathoz benyújtott irat!!!!)”
  • 27. kukori 2011. március 04. 21:54
    „jano80-Senki nem mondta,hogy nem volt Dezső bácsi jó tanár,mi is imádtuk,csak nem biztos,hogy a megfelelő embert
    támogatta az igazgatói székbe jutáskor!Teljesen igazad van,hogy rá lehet és rá is kell szólni a helytelenül viselkedő gyerekre aztán Ő esetleg olyant szól vissza,hogy szemed-szád tátva marad,és abban is nagyon igazad van,hogy nem csak a kisebbségi lehet neveletlen,garázda!!Nevelés kérdése az egész!!”
  • 26. jano80 2011. március 04. 20:42
    „Voltak jó tanárok, és kevésbé jók. A jó tanárok nem verték a szögestáblába a fejünket, mint ahogy a rosszak. A jó tanárok kettest adtak ha puskáztunk, nem egyest, mert foglalkoztunk az anyaggal. A jó tanárok hagyták aludni a bulizó diákot a fizika órán, a rosszak kivágták az óráról.
    Most is vannak jók, rosszak. Hogy ki honnan indult, majdnem mindegy. Az hogy hova jutott, és hány embert taos meg az útján, az a lényeges. Én is bőgő véres csecsemő voltam, mint te. Innen indultunk. Tét híres, a világháló tőletek zeng. Szitkolóztok, ami hátra viszi a fejlődést és nem előre. Ti vajon rászóltok a buta kölkére, amikor kővel dobál ki az útra, vagy amikor belevág egy másik kölket az árokba?
    Régen az egész falu nevelt minket. Ránk köszöntek az öregek, most meg ha az a szegény gyerek véletlen köszön, akkor se köszönünk vissza. Ha butaságot csinál, elnézzük, pedig akkor fogja tudni hogy az nem helyes, ha elmagyarázod neki. Nem baj ha nem a tiéd. Te is részt vehetsz a nevelésében, nem csak az iskola. Melelsleg szerintem az iskola FŐ feleadata az oktatás. A szülőké meg a nevelés. Ne keverjük a köteélezettségeinket. Főleg ne adjuk át másoknak, és mutogassunk másokra.Kedves Kukori! Dezsőbácsi is imádni való tanárbácsi volt, és még sok más kollégája. Loolka! Szerintem te q-ra nem szertnél kissebbségi lenni. HA az lennél, kívánnád magadnak, hogy ne az légy. Ezzel a szemlélettel szerintem valahol a földön túl kellene élned, mert nincs az országban olyan iskola, ahol ne lenne legalább egy kisebbségi.A neveletlenség pedig nem fajikérdés!”
  • 25. jano80 2011. március 04. 20:08
    „Végre eljutott valaki odáig, hogy a buta gyerek buta viselkedéséért nem a nagyasszony hozta ide? Szerintem egy gyerek belepisilése a táskába főképp a szülők kulturszintje. Az iskolába van egy pár gyerek, és az egyik másik nagyon aljas dologra is képes. Nehogy azt gondoljátok, hogy ez az egy iskola ilyen. Mindegyikbe járnak ilyen kölkök. Büntetni kell őket, de a szülőké a felelősség. HIába sértegettek és vádoltok bárkit. A ti gyerekeitek is azért okosak, mert ti azok vagytok.
    Egyébként nagyon jellemzi ezt a várost ez a morál, amit ti itt képviseltek. Ezért nem jut semmire. Ilyen lakosokkal csak a világháborút lehet kirobbantani egymás ellen, nem pedig építeni. Mellesleg Adidasnak örülök, hogy az ellentábor is megjelent. Remélem nem csak mások szapulását hajtjuk, hanem a javunkat is azzal, hogy összefogunk végre a városért.”
  • 24. csantal68 2011. március 04. 19:02
    „Bocs adidas, a másik kettő nagyasszony?”
  • 23. adidas 2011. március 04. 18:23
    „Szerintem Julianusznak nincs teljesen igaza. A hátrányos helyzetűeket NEM a nagyasszony hozta Tétre. Neki sajnos az a dolga, hogy megtalálja a segítés lehetőségét. Sajnos ezt jól csinálja. De a másik nagyasszony hol volt akkor amikor a pisilés történt? Az ő dolga ennek kivédése lett volna, mert ott dolgozik.”
  • 22. janika 2011. március 03. 18:01
    „Julianusnak jó a meglátása, hisz nemcsak gyerek csínyről van szó, hanem a felelőtlen felnőttek tehetségtelenségéről és a hatóságok töketlenségéről.”
  • 21. Loolka 2011. március 03. 17:18
    „Julianusz: Teljesen igazad van!!!!!!!!!!! Nekik jár te kussolj:!!!!! Ez a mai nagy ábra.Most születnék kisebbségi szeretnék lenni:)”
  • 20. Loolka 2011. március 03. 17:15
    „El kell menni az iskola elé tanítás végén és meglátják ,hogy a kisebbségi kölkök mit művelnek az iskola előtt.Én nem is járattam ide egyik gyerekemet sem.Vállaltam a győri + inkább. Amúgy nem csak iskolai probléma ,
    hanem városi idéző jelben ha városnak lehet nevezni ezt a települést.”
  • 19. Julianusz 2011. március 03. 17:06
    „Az a nagy büdös igazság, hogy ebben az iskolában, "városban" elhatalmasodott a" hátrányos helyzetűek" támogatása, mert amit a téti támogató szolgálat nagyasszonya óhajt, azt az előző polgármester szentírásnak vette. Óriási pénzek mennek ki, el erre célra. Vannak olyan diákok, akiknek soha sem felszerelésük, sem házijuk nincsen, minden támogatást kedvezményt megadnak nekik, van olyan diák, akinek tanára hónapokig kérte a füzetet, a gyerek egyszercsak közölte, vegyen ha kell, nekünk nincs rá pénzünk.
    18 éves korukig kénytelen az iskola eltűrni őket, átrugdosni egyik osztályból a másikba. És most háborognak egyesek, hogy a kormány 15évre csökkentené az ilyenek tankötelességét. Az háborogjon aki szeretne az 5. osztályos gyerekének ilyen 16-17éves osztálytársakat.
    Ez ami történt nem csíny, hanem megalázás, emberi jogok sárbatiprása, súlyos fertőzésforrás lehetőségével.”
  • 18. kukori 2011. március 03. 10:56
    „16.Pedro-Bizony ugyanarra a Marosvári tanárúrra gondolunk,sajnos itt is igaz a mondás "csak a jók mennek el"!
    Amikor a Klárika nyugdíjas lett Ő is indult az igazgatói székért,de nem sikerült Neki megszerezni.Ő csak a gyerekek felé bizonyította hogy jó tanár és ez itt nem elég,no meg nem volt akkora hátszele mint a jelenlegi igazgatónak!!!
    Pedig Ő és a felesége is nagyon jó tanárok voltak.Ági néni (a felesége)ma is nagyon örül,ha valaki a régi diákjai közül bejelöli az iwiw-en,és ma is tudja ki melyik osztályban mikor végzett.”
  • 17. Cilla23 2011. március 03. 10:37
    „Hát igen ami Téten folyik az iskolában nevelés cím szóval az egyszerűen siralmas. Én is hasonló kép jártam csak nekem nem belepisiltek a táskámba .az enyémet szétvágták.És érdekes módon az én károm senki nem térítette meg azóta sem. Azóta eltelt 10 év.
    Annyival elintézték hogy biztos nem figyeltem oda és elszakítottam.Hagyjuk már mindent a legkisebb gonddal akarnak elintézni ez az igazság.Az meg a másik ha meg nem tudnak fegyelmezni és rendet tartani az iskolába akkor miről beszélünk. Mikor egyik gyerek a másikat a folyosó sarkába püföli akkor a tanár hol van hogy rendet tegyen?
    Ezt nem értem. Amíg ez az Igazgató lesz addig ez nem is fog változni.Mert nem tud példát mutatni.
    És harmadszor Tétnek nem az ilyen balhék miatt kellene híressé válnia hanem lehetne több szórakozási lehetőség.
    És ekkor jön a híres kulcsmondat " Nincs pénz rá " akkor mire van ?”
  • 16. Pedró 2011. március 03. 08:42
    „15. kukori:
    Nam tudom, hogy Marosvári tanárúr alatt ugyanarra a személyre gondolunk-e (Muszta)
    Bercsényis éveim alatt ő is a Beriben tanított. Amint meglátott, egyből tudta ki vagyok név szerint és odajött beszélgetni egy fél órácskát! Jól eső érzés volt!
    Miután végeztem, rá egy két évére sajnos elhunyt.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adóhatósági ellenőrzések 2011: célkeresztben a fantom cégek

Összeállításunkból kiderül, hogy melyik piaci szektor szereplői számíthatnak elsősorban az… Tovább olvasom