Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Csernus doktor Győrben praktizált

Győr – Csernus Imre péntek este Győrben járt. Mielőtt a közismert pszichológus belekezdett volna "Veszedelmes viszonyok" című előadásába, egy villáminterjút a kisalfold.hu munkatársaival is bevállalt.

Első kérdésünk kicsit banálisra sikeredett – mire számíthatnak a nézők a Veszedelmes viszonyok alatt a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban? –, mégis egészen jó kis válasz kerekedett belőle.

Mitől hiteles és hiteltelen egy kapcsolat?

"Többnyire a spontaneitás híve vagyok, így mindig másként közelítek meg egy-egy témát. Ebben az előadásomban főként a hiteles és hiteltelen párkapcsolatokról beszélek" – kezdte a doktor.

"Dióhéjban meg tudja-e fogalmazni, mitől hiteles vagy hiteltelen egy-egy kapcsolat?"– dobtuk vissza a labdát Csernusnak.

"Nagyon röviden, meglátásom szerint akkor hiteles egy kapcsolat, ha racionális, érzelmi szempontból felnőtt emberek alkotnak egy párt. Ha viszont még nem tudtak felnőni, akkor hiteltelen, sok vitával tarkított kapcsolatot kénytelenek elviselni" – hangzott a válasz.

Lelkileg kiegyensúlyozott zöld-fehérek

Második körben arról faggattuk a doktort, hogy van-e még kapcsolata a magyar labdarúgással, s azon belül is a győri zöld-fehérekkel?

"Épp az ETO Stadionból jöttem, mostanság főleg utánpótláskorú játékosokkal foglalkozom Both József közreműködésével. Minden túlzás nélkül állíthatom: jelenleg több rendkívül tehetséges, 15-17 éves fiatalember futballozik az ETO-ban. Az én feladatom, hogy lelkileg minden szempontból kiegyensúlyozott állapotban legyenek" – mondta Csernus.

Azt a populista kérdésünket, hogy fejben mikorra lesznek annyira erősek a fiúk, miszerint ez a pályán is megkérdőjelezhetetlenül kidomborodik, Csernus doktor úgy felelt: "ez olyan folyamat az ETO-nál, mely nem váltja meg egyik pillanatról a másikra világot, de összességében nagyon hasznos".

Cseppet sem hiányoznak a doktornak a tévék

Végezetül azt is felvetettük a népszerű pszichológusnak, hogy a tévéműsorok nem hiányoznak-e az életéből?

Egyértelmű választ kaptunk: "cseppet sem. Én mindig az új kihívásokat keresem, no már most, a kereskedelmi tévék új feladatokat nekem már nem tartogatnak".

Beszélünk-e az orális szexről?

Csernus doktor előadásába volt szerencsénk egy kicsit belehallgatni: azzal a jópofa felütéssel kezdte, miszerint viszonylag sok férfit lát a teremben, s bízik benne, hogy mindezt nem hölgy párjuk kérésére, kényszerből teszik.

Hamarosan arról is szó esett, hogy az apák vajon beszélnek-e az orális szexről lányaikkal?

"Ne legyünk álszentek: a férfiak többsége szereti az orális szexet, de beszélni utál róla. Engem pedig sokan azért támadnak, mert olyan szexuális szokásokról nyíltan beszélek, melyekről mostanáig nem volt divat ebben az országban" – hallottuk végszóra a doktortól.

Olvasóink írták

  • 8. Diákcsemege 2008. november 18. 07:47
    „Sajnos az ilyen "gyógyítók" és lelki szemetesládák jó vadászterepre lelnek pici hazánkban, de a jelenlegi gazdasági helyzet bizonyosan világosságot fog gyújtani a jelenleg még bizonytalankodó páciensek fejében.”
  • 7. Poltergeist 2008. november 17. 13:11
    „kuss,mindenki hazudik vald be.”
  • 6. jockey 2008. november 16. 13:42
    „Lehet, hogy az Eto játékosok lelkileg rendkívül kiegyensúlyozottak, viszont az eredményeik eléggé gyatrák. A szurkolók szerintem sokkal jobban örülnének, ha lelkileg kicsit labilisabbak, viszont a játékban eredményesebbek lennének.”
  • 5. arany 2008. november 15. 19:49
    „Sajnos olyan morális válságban és szeretet nélküli életben élünk, hogy sokan már észre sem veszik, már benne van és nem is vesz vagy nem akar tudomást venni róla. Ha egy kicsit is kívülről néznénk, többre mennénk. Szerintem is olyanok a mai nők többsége, akik lealacsonyítják emberi mivoltukat. Ezt ki kell mondani. Ilyen nőktől mentsen meg mindenkit a mindenség, és viszont is igaz.
    Ne felejtsük el, jónak születünk. Egy csecsemő nem erkölcstelen, tud szeretetet adni. A szülők, és a társadalom szépen lassan kiöli, ezt belőle vagy megmismásolja, aminek az eredménye jónak látja, ami nem az. A gyermek mit tesz követi a szülő tevékenységét, na, már ha rossz, amit követ, halmozódni fog, amikor ismét egy új nemzedék életbe lép. Ki lehet számolni hová vezet ez. Miért nem fordítjuk vissza az arányt? Jobb egy erkölcstelen, szeretethiányban, embertelenségben elidegenedve élni, mint pont az ellenkezőjében? Kinek akarunk megfelelni az elidegenítés előidézőnek, vagy önmagunknak. Miért engedi valaki is, hogy zabálják az agyát. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne másnak akarj megfelelni eleget tenni, hanem magadnak. Viszont ezt elég nehéz elkerülni, ha zabáló adást néz valaki. Nem a tv-vel van gond amit közvetít! Vagy nem a szomszéd ,,csodaszép" akármijét akarjuk túlszárnyalni. Ha neki így akkor nekem még másképp stb. Ha gyerek x ajándékot kap akkor nekem már xx ajándékot, kell előteremteni, ez megy ma. Kérdezem egy csöpp szeretettel többet nem lehetne adni? Szeretet nem pénzhez kötött. És az sem hogy önmagadnak akarj megfelelni ne a kreáltra.”
  • 4. Gab2000 2008. november 15. 14:37
    „Ki a faszom ez a tag röviden ennyi?????”
  • 3. B.zotya 2008. november 15. 12:51
    „Oral sex :) hmm jaaa oké h szeretik a férfiak de nem a lányukkal beszélik meg ez biztos! majd rájön...ha goloérett lessz!!”
  • 2. Hitetlen 2008. november 15. 11:36
    „De kis is ez??”
  • 1. Kitekat 2008. november 15. 09:34
    „Hurrá!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen veszi a család az ajándékot

Győr-Moson-Sopron - Úgy számoljuk, hogy egy átlagos család körülbelül ötvenezer forintot költ… Tovább olvasom