Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Csak kevés győri képviselő vagyona nőtt érdemben

Győr - Lakással, autóval, motorral, lakókocsival gyarapodtak a győri önkormányzati képviselők az utóbbi 14 hónapban. Többségük vagyona ugyanakkor nem sokat változott a ciklus első bevallása, 2006 novembere óta. Friss nyilatkozatukat péntekig kellett leadniuk, s a Kisalföld pedig – szokásához híven – ismét összevette a 2007-es adatokat a korábbiakkal.

Mint mindig, most is akadtak érdekességek a nyilatkozatokban, van olyan képviselő például, aki egy év alatt mindent bepótolt: vett lakást, garázst, sőt, kocsit is. Más ajándékba kapott számos ingatlant.

A vagyonnyilatkozatokból az is kitűnik, hogy sokuknak biztos bevételt jelent valamelyik cégben betöltött felügyelőbizottsági tagság – ez persze korábban is így volt. Olyan városatyákat is találunk a közgyűlésben, akiknek jelenleg nincs állásásuk, de vagyonuk igen.

Bárány István (Pro Urbe): Bankszámláján 1,1 millió forint van, 2006 novemberében nem írt semmit ebbe a rubrikába. Valamivel több mint ötmillió forintos banktartozása 4,1 milliósra apadt. Már nem a Rába Quelle Kft. fejlesztési és műszaki igazgatója havi 250 ezer forintért, hanem vállalkozásban ad gazdasági, pénzügyi tanácsokat. Ebből havi átlagban 150 ezer forint jövedelme származik. Időközben elveszítette a Piacok és Vásárcsarnok Kft.-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságát.

Bári Olga (MSZP): Nyugdíja 87.855 forintról 108.360-ra nőtt.

Bécsi Zoltán (MSZP): Banktartozása 782 ezer forintról 2 millió 658 ezerre nőtt. Az Ipartechnika Menedzser Kft.-nél dolgozik, fizetése pedig havi 330 ezer forintról 415 ezerre emelkedett. Tavaly februárban vett egy Renault Lagunát.

Borkai Zsolt (Fidesz–KDNP): A polgármester tavaly januárban egy Citroën C3 személygépkocsit, áprilisban egy Honda Varadero motorkerékpárt vett. Készpénzben négymillió helyett kétmillió forintja van, banktartozása most is 1,6 millió forint. A város vezetőjeként havi 579.750 forintot keres. Olimpiai bajnokként havi járadékot vesz fel, amelynek összege jelenleg 175 ezer forint.

Borsi Róbert (Fidesz): A képviselő 2006 decemberében vásárolt egy 1996-ban gyártott Volkswagen Passatot. Banknak 2 millió 466 ezer, magánszemélynek 2 millió 229 ezer forinttal tartozik. 2006 végén azt írta bevallásába, hogy Szijjártó Péter országgyűlési képviselő személyi titkáraként havi 132 ezer forintot kap. Most ezt nem szerepelteti, ugyanakkor beszámol arról, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem főiskolai hallgatója, az Inszol Zrt. fb-tagja (havi 80.500 forintért), a Hun-Basket Kft. gazdasági vezetője (napi négy órában, havi 34.500-ért).

Ecker Gyula (Fidesz): Bankszámláján 704 ezer forintot és 539 forint értékű devizát tart (2006 novemberében a két összeg 370 ezer, illetve 4 millió 860 ezer forint volt). Más szerződés alapján már nem 25,5 millió, hanem 18,9 millió forintra számíthat. A Plikáta kft. ügyvezetőjeként havi 131 ezer forintra tesz szert. Raktárbérleti díjból származó bevétele évi 998 ezer forint. A Piacok és Vásárcsarnok Kft. fb-tagja havi 82.500 forintért.

Eredics Gergely (MSZP): Banktartozása 1,2 milliósról 1,1 milliósra csökkent. A foglalkozás rovatba semmit sem írt, korábban a Győri Fejlesztési Pólus Kft. projektmenedzsere volt havi 280 ezer forintért.

Eredics Imre (MSZP): A politikus megtakarítása 858 ezerről 210 ezer forintra apadt, banktartozása viszont nulláról 6 millióra nőtt. Értékpapírban 39 ezer forintot tart, életbiztosítása 4,1 milliós. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ásványrárói szakaszmérnök-helyetteseként havi 275 ezret keres, míg a Pannon-Víz zrt. fb-tagjaként (ezelőtt itt fb-elnök volt) 120 ezret. Tavaly vett egy lakókocsit.

Ferenczi Tamás (Pro Urbe): A képviselő idén vett egy ikrényi, 172 négyzetméteres, ezer négyzetméteres telken fekvő házat, míg győri, 71 négyzetméteres társasházi lakása már nincs meg. Banktartozása 9 millió 160 ezer forintról 8 millióra csökkent. Az Eritam Bt. kereskedelmi vezetőjeként havi 140 ezer forintot keres (ezelőtt 62.500 forint szerepelt ebben a rubrikában). A Győrhő Kft. fb-tagjaként havi 81 ezer forintot kap.

Ferenczy Lajos (MSZP): Értékpapírokban 2,25 millió forintot tart.

Fűke Géza (Fidesz): Se ingatlanja, se kocsija nem volt – most azonban már van. Tavaly májusban vett ugyanis egy 98 négyzetméteres győri társasházi lakást, amelynek felerészben tulajdonosa. Ezt júniusban egy 15 négyzetméteres garázzsal is kiegészítette. Azt megelőzően márciusban pedig egy 2003-as Renault Scenicet vásárolt. A képviselőnek két és fél milliós befektetése van, bankszámláján 2 millió, más szerződés alapján további 3 millió jár neki. Tartozása 6,5 millió. A Hangszertár Kft. ügyvezetőjeként korábban minimálbért – 63 ezer forintot – kapott, most 90 ezret írt ebbe a rubrikába. A Komszol felügyelőbizottságának elnöke havi 92 ezerért. Előadó-művészeti tevékenységért esetenként és változó jövedelmet vallott be, s összesen öt cégben érdekelt.

Gangl András (Fidesz): Az Opel Corsáját 2006. december 12-én vásárolta. Bankhitele 2,2 millió forint. A Pannon-Víznél dolgozik hálózati ellenőrként havi 184.300 ezer forintos bérrel. Korábban jelezte, hogy őstermelő is, most azonban erről nem írt.

Hajszán Gyula (KDNP): Tavaly október 9-én vett egy Mazda 3-ast. Életbiztosításának névértéke 2,1 millió forint, ezenkívül van még 700 ezer forintnyi részvénye is. Banktartozása félmillióról 2,7 millióra nőtt. A korábban labdarúgóként ismert képviselő az ETO-nál utánpótlásedző havi 65.500 forintért. (Korábban se munkahelyet, se jövedelmet nem vallott be.) Ő is felügyelőbizottsági tag: a Piacok és Vásárcsarnok Kft.-nél havi 80.500 forintért.

Hegyi Zoltán (MSZP): Befektetési jegyben 3 millió 501 ezer forintja volt, most 6 millió 511 ezer. Banktartozása 3 millió 858 ezer forintról 3 millió 595 ezerre csökkent. A Pannon-Víz zrt.-nél dolgozik továbbra is, bére havi 635 ezer forint (585 ezer volt). A Győri Ipari Park Kft. fb-tagjaként változatlanul havi 75 ezret keres, a Győrhő Kft.-nek viszont már nem fb-elnöke.

Herkely Ákos (KDNP): 120 ezer forint névértékű életbiztosítási kötvénye van, banktartozása pedig 3,8 millió forint (korábban 5 millió volt ez az összeg). A Komszolnál fb-tag havi 80.500 forintért. Az Éptek-2000 Bt. beltagja és képviselője. Munkahelyről ezúttal nem vallott.

Horváth László (Fidesz): Takarékbetét helyett értékpapírban van 1 millió forintja, banktartozása 12 millióról 11,5 millió forintra csökkent. A megyei rendőr-főkapitányság főrevizoraként havi 266 ezer forintot keres most is, emellett a Pannon-Víz zrt.-nél felügyelőbizottsági elnök havi nettó 76.529 forintért.

Horváth Vilmos (Fidesz): Két életbiztosítása van, kincstárjegyekben 1,6 millió forintot tart. Nyugdíjas. Műszaki tanácsadásért havi 150 ezer forint, az Inszol fb-elnöki posztjáért havi 92 ezer forint jár neki.

Kalmár Ákos (Fidesz): Banktartozása 5,8 millióról 4,9 millióra csökkent; bankszámláján 500 ezer forint helyett most már 1,5 millió van. Továbbra is a megyei pedagógiai intézetnél dolgozik, de havi 291 ezer forintos fizetését megemelték 322.500 forintra. Egyéni vállalkozóként havi 65.500 forintot keres, a Széchenyi-egyetemtől félévente 84 ezret kap.

Kovács Tamás (Fidesz): Jelzáloghitele folyamatosan csökken: most 3 millió 263 ezer forintnál tart. A Jókai-iskola tanára havi 140 ezer forintért. A Győrhőnél lett fb-tag havi 80.500 forintért.

Kun András (MSZP): A volt alpolgármester tavaly vett egy győri, 89 négyzetméteres lakást, amelynek felerészt tulajdonosa. „Nagyobb értékként" festményeiről is vallott. Egymillió forintos életbiztosítása van, készpénzben 400 ezret, bankszámlán 226 ezret tart. Devizában (dollárban és euróban) 1,1 millió forintról nyilatkozott, más szerződés alapján pedig további 17 millió jár neki. Az egyéb közlendők között megjegyezte: „Az 1989-ben vásárolt ingatlan (haszonélvezeti jog) értékesítésével a jogviszony megszűnt – elszámolás 12 millió forint." Hozzáteszi: „a nyilatkozatban nem szerepel körülbelül 10 millió forintnyi örökség családi elszámolás miatt". Foglalkozást nem említ.

Mohos Péter (SZDSZ): Számos ingatlannal gyarapodott az elmúlt évben, nagy részüket ajándékba kapta: Rábapatonán kapott egy 5 ezer négyzetméteres építési telket, egy külterületi, 5800 négyzetméteres anyaggödröt, egy több mint 3 hektáros belterületet (ez felerészben az övé), egy több mint 11 hektáros legelőt (itt is felerészt tulajdonos), valamint egy 4082 négyzetméteres telken lévő 90 négyzetméteres lakóház felét. Örökölte továbbá egy győri, Baross úti, 56 négyzetméteres lakás negyedrészét. Banktartozása 13 millió forint, a Pro Visus ügyvezető igazgatója havi 125 ezer forintért.

Németh Viktor (Fidesz): Takarékbetétben továbbra is 2800 USA-dollárt tart, de 7 millió forintos megtakarítását 7,5 millióra tornászta fel. Magánorvos havi 100 ezer forintért, nyugdíja 85.500 helyett már 92 ezer. Mint képviselő és felügyelőbizottsági tag, 262 ezer forintot keres.

Németh Zoltán (Fidesz): Az alpolgármester a meglévő győri lakása mellé vett egy újabbat, egy 45 négyzetmétereset. Egy 4,5 millió forint biztosítási összegű életbiztosítása is van, számláján pedig 3,9 millió forint (korábban 2,7 millió volt). Banktartozása négy és fél millió forintról 6,7 millióra nőtt.

Ottófi Rudolf (KDNP): Az alpolgármester új elemként tünteti fel takarékbetétjét, benne 2,5 millió forinttal. Alpolgármesterként havi 534 ezret keres, a Széchenyi-egyetem docenseként havi 135 ezer forintot.

Pádár László (MSZP): A hat és fél millió forintos kölcsöne ötmillióra csökkent. Rokkantnyugdíja 92 ezer forint. A megyei sport- és oktatási bizottság tagjaként nettó 92 ezer forint a keresete, kisebbségi képviselőként nettó 19 ezret vihet haza. Önkormányzati képviselőként nettó 71 ezerről vallott.

Sághy Zsolt (MSZP): Vagyonbevallásában továbbra is szerepel a három festmény, az egy-egy golyós puska, a maroklőfegyver és a sörétes puska. Tízmillió forintos biztosítása van (ez új elem), bankhitele 7 millióról 5,8 millióra csökkent. A Szentiváni Ipari és Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője havi 290 ezerért, a szeszgyárban felügyelőbizottsági tag 90 ezerért. A Győrszentiváni BÉSZ igazgatóságának tagja, ezért évi egyszeri 300 ezer forint jár neki.

Schmidt Péter (független): A volt alpolgármester számláján 800 ezer helyett 900 ezer forint szerepel. Banktartozása 5,5 millió forintról 5,2 millióra csökkent, gyermekgyógyász főorvosként havi 200 ezer forint helyett most 270 ezret keres, emellett mint orvos további havi 230 ezer forinthoz jut.

Schreiner László (MSZP): Takarékbetétjében 2,9 millió forint van. Banktartozása 400 ezer forint volt, most 20 ezer. Nyugdíjas, de a Petz-kórházban 60 ezer forintos fizetés jár neki, szülész-nőgyógyász szakrendelése után pedig 218 ezer forintot kap a Kardirextől is. Már nem tagja a Komszol felügyelőbizottságának.

Sík Sándor (KDNP): Banknak ötmillió helyett négy és fél millióval, magánszemélynek 1,8 millió helyett 1,2 millióval tartozik már csak. Megemlítette épülő, befejezetlen családi házát, amely felerészben az övé. Állatorvos, a Dunagent Kft. havi 155 ezer forintot folyósít neki, emellett őstermelőként időszakonként 1 millió 550 ezer forinthoz jut. A Győri Ipari Centrum Kft. fb-tagjaként havi 85 ezer forint jut neki.

Simon Róbert Balázs (Fidesz): Életbiztosítása egymillió forint névértékű, takarékbetétben 750 ezret tart (korábban 550 ezret írt ugyanide). Lakáskölcsöne 3 millióról 2,7 millióra csökkent.

Somogyi Tivadar (Fidesz): A képviselő megtakarítása 4,8 milliót volt, most 7,2 millióról ír. A Petz-kórház orvosaként havi 260 ezer forintot keres. Fb-tag a győri kábelszolgáltatónál havi 70 ezer forintos tiszteletdíjért. A Győrhőnél fb-elnök 92 ezerért.

Szabó Erik (Fidesz): Tavaly vett egy Fiat Bravót, takarékbetétben pedig 2,55 millió tart (ez az összeg legutóbb 2,4 millió volt). Magánszemélynek tartozik 3,95 millióval. A Heller és Társa Bt. beltagja havi 131 ezer forintért, ugyanettől a cégtől évi 500 ezer forintra is számíthat. A Győr–Pér kft.-ben fb-tag havi 70 ezer forintos juttatásért.

Szabó Jenő (KDNP): Takarékbetétjében másfél millió forint volt eddig, most már 2,2 millió. Korábban írt arról, hogy készpénzben 2,5 milliót tart, most erről nem vallott. Bankhitele ugyanakkor 14 millió forintról 12,8 millióra apadt. A Roló Szabó Kft.-től havi 150 ezer forint jár neki.

Szabó József (MDF): Ingatlanjai megmaradtak, értékpapírjai azonban gyarapodtak: 7513 darab Rába-részvénye (1000 forint/darab névérték) 698-cal nőtt; az MKB-kincstárjegy 2000 darabja (1000 forint/darab) pedig 500-zal. Bankszámláján 19 millió 950 ezer forint volt legutóbb, most 1,7 millióval több szerepel a nyilatkozatában. Devizában 5,5 milliót tart. 6 millió 280 ezer forintos banktartozását 665 ezerrel csökkentette. A Rába zrt. stratégiai beszerzési, eszközgazdálkodási és vagyongazdálkodási igazgatója havi 2,1 millió forintos fizetéssel. Az Épfu Zrt. fb-tagja havi 100 ezer forintért.

Dézsi Csaba András (Fidesz) péntek délutánig még nem adta le vagyonnyilatkozatát a városházán, így az ő bevallásáról külön számolunk be, míg Szijjártó Péteréről (Fidesz) majd az országgyűlési képviselők között írunk.

(A cikkben szereplő fizetések, tiszteletdíjak – ha a nettó szó nem szerepel – bruttó összeget jelentenek.)

Olvasóink írták

  • 13. Vasmunkás 2008. november 03. 17:40
    „Amit nem vallottak be, azt meg költsék patikaszerre!! Úgy látom, legtöbbjüknek még tartozása is van:)))
    Kezdem sajnálni a politikus urakat:)))”
  • 12. lilike 2008. február 01. 16:23
    „Borkai Úr nyugdíja az semmi ? ez miért nem szerepel sehol???”
  • 11. seduxen 2008. február 01. 15:17
    „nyugsjas=nyugdíjas”
  • 10. seduxen 2008. február 01. 15:16
    „Sziasztok!
    Láttátok tegnap a házon kívül című műsort az rtl-en?
    egy képviselő sem volt benne.
    a kis egyszerű vállalkozót meg a nyugsíjas bírónőt megtalálták.
    kíváncsi lennék, hogy majd a képviselőinket pártállástól függetlenül mikor érik el az apeh gaz revizorai.”
  • 9. csocsó 2008. február 01. 13:35
    „Béla, ne légy igazságtalan! Van jelzálog is az egyiken, résztulajdon a másik.Igaz nem lehet oly rossz bolt a képviselőség,ha ezek mellett majd 29 milla takarék,14 és fél milla kintlévőség(?) és láss csodát,ezekkel szemben egy fillér adósság sem terheli a számlát.
    Kocsi nincs, motorkerékpár nincs, ergó van bicaj, meg tömegközlekedés.
    Na ezt hiányoltam én az előbb, ilyen puritán, spórolós, a jövőre is gondoló ügyes képviselő kell nekünk!
    Nem is olyan" élhetetlenek", mint az újságban felsoroltak, ők csak adósságot tudnak csinálni!:-)”
  • 8. H.Béla 2008. február 01. 13:05
    „szijjártó úr vagyonnyilatkozata szerint:
    371 m2 lakóház vétel, tulajdonos: 1994! ekkor a képviselőúr 16 éves volt
    69 m2 társasházi ingatlan vétel, tulajdonos, budapet, 1997! ekkor a képviselőúr éppen érettségizik!
    140 m2 ház, vétel, tulajdonos, 2003-ban, amikor 24 millió forintos bruttó jövedelméből, 23 millió forintos megtakarítása kelettkezett, és amikor erre azt mondta, hogy "ők egy összetartó család!"
    valószínűleg egy csomó ilyen anyagot lehetne taálni, sőt ilyenebbeket! de akkor is gyomorforgató.”
  • 7. Eva- 2008. február 01. 12:41
    „egy itt is megtalálható:
    http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=s054”
  • 6. csocsó 2008. február 01. 11:53
    „Bocsánat, most olvasom, hogy a hiányzókról még olvashatunk később.”
  • 5. csocsó 2008. február 01. 11:49
    „A felsorolás korántsem teljes. Az önkormányzat emblematikus alakja valamiért kimaradt.Tudja valaki,hogy hol lehet megtekinteni a teljes listát? Aggaszt ez a sok adóssággal tele képviselő!
    Egyrészt azért, mert-ha magukat sem tudják gyarapítani, akkor hogyan gyarapítják a közt, másrészt azért, mert többségük úszik az adósságban és az ugye nem jó ómen a korrumpálhatóságot vizsgálva.
    Harmadrészt meg azért, mert nem tisztességes dolog, ha egy képviselő a választóit lebecsüli, magyarul hülyének nézi.”
  • 4. L.A. 2008. február 01. 10:33
    „no comment....
    de a bicska megint kinyílt a zsebemben....”
  • 3. colomano 2008. február 01. 10:04
    „ráadásul meg is nyugtat ez a cím. lám-lám ott sem minden kánaán... szegénykéim...:/”
  • 2. cserfes 2008. február 01. 09:40
    „már a cikk címe is nevetséges... no comment...”
  • 1. H.Béla 2008. február 01. 08:02
    „van mit tanulni a képviselő uraktól!főleg a fiataloktól!
    felelősségteljes munkát végeznek és napenergiával működnek!
    mondja meg valaki, hogyan lehet az, hogy emberünk megtakarít egy év alatt 2,4 millió forintot, és a nettó jövedelme ~2,3 millió forint?
    hagyan lehet az, hogy valaiknek 1x millió forint banktartozása van, miközben havi 125 ezret keres?
    jó lenne, ha a képviselők a fogadóóráikon életvezetési és gazdasági tanácsokat is osztogatnának!
    vag legalább ne néznék hülyének a népet, és rendesen vallják be azt, ami van! akkor nem lesznek kóbor gondolataik az embereknek, hogy ki kitől mire mennyit kapott!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végleg bezár a nagymúltú textilgyár

Győr - Az egykori Uniontext „örökösei", a Csárdatext dolgozói nincsenek éppen táncos… Tovább olvasom