Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Borkai az év polgármestere

Győr polgármestere lett 2010-ben Az év polgármestere, a díjat Debrecenben adták át.
Borkai Zsolt (Fidesz), Győr polgármestere lett 2010-ben Az év polgármestere; az elismerést tanúsító díjat, Melocco Miklós A városépítés allegóriája című szobrát Rétvári Bence, az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium politikai államtitkára és Oltványi Tamás, a rendezvényt szervező Szféra Európa Kft. ügyvezetője adta át csütörtökön Debrecenben a városi polgármesterek randevúján.

A 16. alkalommal megrendezett találkozón - az állampolgárok szavazatai alapján - Az év alpolgármestere Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu alpolgármestere lett.

Az év jegyzője díjat Szekeres Antal, Debrecen jegyzője kapta.

Oltványi Tamás elmondta: Debrecen az egyetlen város, amelynek tisztségviselői valamennyi díjat elnyerték már: Kósa Lajos polgármester 2001-ben volt Az év polgármestere, Pajna Zoltán alpolgármester tavaly kapta mag Az év alpolgármestere elismerést, most pedig a város jegyzője érdemelte ki Melocco Miklós szobrát.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. boy2000 2010. október 05. 22:05
    „Jó lenne a rég beígért közbiztonságból lenne már valami!!!! ígérni azt rohadtul tud!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 34. háté 2010. október 01. 22:30
    „Jól fizet Borkainak- és fityesz bandájának az utca!
    Azért a stadion sem kutya,---egyből odavitték az okmány irodát.---na vajon miért, amikor normális helyen volt?
    Ami összefonódhat, az fityeszéknél össze is fonódik. Aki nincs velünk azt eltiporjuk.
    Hát bizony, nem tanítottak etikettet az önkormányzatnál, nagyon alacsony a szint.
    Borkai ?--vagy jót,- vagy semmit.--semmit.”
  • 33. tradermike 2010. október 01. 21:10
    „VJack, ... megmondtad a frankót! XD Erről az jutott eszembe, amikor a megválasztása után nem sokkal összefutottam vele a <--sípszó--> autókereskedésben. Ő a feleségével a karján nézte az új <---440Hz---> márkájú verdákat. Szóval adott egy olimpiai bajnok, akivel összefut a kultúrálatlan átlagparaszt egy nagy üvegajtóban. Innentől metakommunikáció: Az egyik amit a szeméből kiolvastam, az az amit leírtál. A másik kábé úgy volna leírható, hogy "Polgármester lettem he, köszönj kicsi alattvaló!" Ezt igyekeztem egy "háttemegkiatökömvagy" tartalmú arckifejezéssel lereagálni. Sajnos az a típus vagyok aki utólag fizet.

    Egyelőre a pénzköltésen kívül olyan sokat szvsz nem tett. A korábban felsorolt fejlesztések egy része valóban szükséges volt, sőt: munkát adott embereknek a válságban. De pl egy (tri)gránit burkolat a főtérre és a városháza elé azért elég nyilvánvaló tett volt. (Fidesz vonalon még megemlíteném Debrecent. Kósa úr már régebben leköveztette a főutcát - ami igencsak nem kicsi. Gyönyörű, látnotok kell, nem lehet leírni! Csak feleslegesen sok. Gyanús, hogy minden fideszes utcaköveket akart vásárolni.)

    De ettől függetlenül ígérem, hogy ha Borkai úr legalább annyit tesz Győrért mint az elődje, nem csak hogy előre fogok köszönni neki, de tán még kezet is rázok vele pár bíztató szó kíséretében. Első körben beérem azzal, ha nem költi feleslegesen az adóforintjaimat.”
  • 32. VJack 2010. október 01. 16:49
    „Lehet, hogy szar emberismerő vagyok, de önmagából Borkaiból nem nézek ki kb. semmi ilyen szintű dolgot. Ja, úgy egyszerűen a szeméből. Nem mondom, hogy G. W. Bush szintű sötétség ül benne, de nem is egy lényeglátó, intelligens csillogás. Biztos előítélet, bocs, ha tévedek.”
  • 31. dundi08 2010. október 01. 14:54
    „Hedon
    Ez a felsorolás csodálatos. Nagyon szép dolog az hogy ezek megvalósultak. Ne vonjuk kétségbe természetesen. De akkor ezzel azt akarod mondani hogy az előző polgármester nevéhez nem lehet kötni semmit? Nem lehet felsorolást csinálni? Szerintem akit ez érdekelne több oldalt tudna írni arról is. Lehetne felsorolást csinálni arról is amit esetleg még az előző polgármester és kollégái kezdtek el, csak befejezni nem tudták. Lásd a korrekt részletet a kórház felújításával kapcsolatos sajtótájékoztatóból:
    "...dr. Szakács Imre, aki a fórum során rendkívül korrekten tett utalást arra is, hogy a szocialista Balogh Józseffel közösen lobbiztak az előző parlamenti ciklusban megszavazott több mint 11 milliárd forint kiharcolásáért."”
  • 30. VJack 2010. október 01. 14:39
    „Ez annyira szép! Köszönjük, Polgármester úr! A város lakói henye disznók, de legalább Ön kézbeveszi a dolgokat!”
  • 29. piteam 2010. október 01. 13:41
    „A Frigyes Laktanyáról se feledkezzünk meg !
    No meg az egész évben Fesztiválvárosról sem.”
  • 28. Hedon 2010. október 01. 11:58
    „A2006-óta ami készült Győrben a teljesség igénye nélkül:

    Jedlik Ányos híd megépítése
    Batátságpark újjáépítése

    Szechenyi tér felújítása
    Városház tér felújítása
    Révai előtti tér felújítás
    Mátyás Tér felújítása

    Kisfaludy utca díszburkolása
    Kazincy utca díszburkolása

    Parkolóház

    Új Bácsai út
    Szauter utca
    Gyirmóti kerékpárút

    8-9 körforgalom
    Több mint száz lakóutca
    Több tucat új játszótér

    Ez nálam más dimenzió, minthogy találok olyan utcát
    ahol még van tavalyi kátyú.
    Szerencsére ebből is egyre kevesebb mivel Borkaiék
    nem foltozgatnak, hanem teljes szerkezetcserével
    újulnak meg az utcák.

    A szavazás egyébként pedig internetes szavazás volt
    Tehát a jóval nagyobb népességű Miskolc vagy Szeged
    betolhatta volna a saját mszp-s emberét.
    Ami igazán számít az viszont vasárnap lesz!”
  • 27. Primax 2010. október 01. 10:49
    „Similis simili gaudet.”
  • 26. Madarász 2010. október 01. 08:57
    „Tradermike!

    Egyetéretek veled, szórják a pénzt ezerrel, többszörörsét annak, amit egyes beruházások valójában érnek. Persze reális áron nem a rokontól, bratyitól lehetett volna beszerezni az anyagot. ;-)

    Csompi1!

    Egyes területek lehet, hogy fejlődtek, de sajnos ez csak a kirakat, mert az előző polgámester alatt nem fordulhatott volna elő, hogy egyes utcák még 3-4 nap múlva sem voltak letakarítva a hótól, de az sem, hogy a téli kátyukból még most is van, amit elfelejtettek többszöri bejelentésre is megcsinálni. Nem csak a belváros és a lakótelep létezik!

    Ami Borkai és az alkotmánymódosítás körül folyt az szégyen és gyalázat, Győrnek és az országnak is!
    Amúgy ezek a szavazások meg legtöbbször bundák, biztosan a fideszes aktivisták leszavaztak néhány százszor célzottan, hogy csináljanak egy kis kampányfogást. El tudjátok képzelni, hogy a fideszes kormány adott volna egy díjat egy nem narancsszínű polgármesternek?
    Ezek úgy veszik palira a népet, ahogy csak nem szégyellik! Sajnos nem szégyellik.”
  • 25. dundi08 2010. október 01. 08:06
    „Szerintem igaza van Kolombela-nak. Itt nem arról van szó hogy Borkai, hanem arról hogy Fidesz. Látható a megszólalásból is hogy Turelem nevű hozzászóló egyértelmű fidesz-es. Abból a fajtából akinek mondhatsz bármit, tökéltesen felesleges. <moderálva> MI is azok leszünk :)))))))))))))”
  • 24. csompi1 2010. október 01. 07:53
    „Ó, hogy itt mennyi besavanyodott, életúnt, negatív kisugárzású kommentelő gyűlt egybe!
    Különösebben nem érdekel polgármesterünk magánélete, politikája, de véleményem szerint Győr többet fejlődött az elmúlt 4 évben, mint előtte 15 év alatt, és nekem, mint polgárnak csak ez számít. -szerintem.”
  • 23. piroskaésabarkasz 2010. október 01. 06:06
    „Egy diktatúrában nincs demokrácia.Benneteket megkérdezett valaki?”
  • 22. piteam 2010. október 01. 05:29
    „Az irigyságen, a rosszindulaton át vezet az út a választási sikerhez ! Is.
    Lehet tovább szitkozódni.”
  • 21. tradermike 2010. október 01. 01:18
    „Év polgármestere? Irigy lettem. Én is csináltatok magamnak egy "Év polgármestere" kupát/oklevelet. :D
    Komolyra fordítva, vegyük észre hogy attól népszerű, hogy költi azt a zsét amit az elődje kuporgatott bele a városkasszába jóóóóó sokáig. Két véglet.
    Mindenesetre tőlem egy szavazat Balogh Józsefre, utólag, versenyen kívül.”
  • 20. solyomszem 2010. október 01. 01:03
    „én azért gratulálok borkai úrnak.”
  • 19. Morrison 2010. szeptember 30. 22:59
    „az hogyan lehet, hogy egy helyi vállalkozó fizette a pm és családja luxus tengeri nyaralását?

    mert barátok, ugye?”
  • 18. igazszó 2010. szeptember 30. 22:41
    „Borkait, mint polgármestert felejteni kellene már....nem példakép <moderálva>! Sokunknak ez a véleménye!”
  • 17. kolombela 2010. szeptember 30. 21:33
    „6. hozzászólás Patriot 2010.09.30. 19:24
    Az Istenadta (megvezetett ) nép nem Borkaira szavaz, hanem a fideszre. Azért ez Óriási különbség. Mérget vehetsz rá, ha Borkai függetlenként (és valóban úgy, nem pedig a gyakorlatban bevett függetlenek) indulna senki sem lenne Győrben, csak egy bezárt kollégium igazgatója.”
  • 16. kolombela 2010. szeptember 30. 21:29
    „MIÉRT???”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A zene világnapja - Országos művészeti hangadó Győrött

Művészeti élménynapot rendez a zene világnapján, október 1-jén a hazai MUS-E programban részt vevő… Tovább olvasom