Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Betemették a hatalmas krátert az Árpád úton - fotók

Csőtörés miatt kellett az aszfaltot közel tíz méter hosszan felbontani a belvárosi utcában.

"Két hete dolgoznak munkatársaink Győrben, az Árpád út, Aradi vértanúk utcai csomópontjánál. Azóta több helyen is felbontottuk az útburkolatot, a tizedik napon már egy hatalmas kráter terült el a lottózó előtt" - kezdte portálunk megkeresésére Tóth László, a Pannon-Víz Zrt. diszpécserszolgálatának vezetője.

"Kicseréltük a csomópont vízelzáróit is"

"November 8-án reggel a lottózó mellett tört fel a víz az aszfalt alól. Ivóvizes kocsit irányítottunk a helyszínre, azonnal felbontottuk az útburkolatot, a hibás vezetéket még aznap délelőtt megjavítottuk, a déli órákra helyreállt a vízszolgáltatás.

Ha már a csőtörés miatt fel kellett bontani az útburkolatot és a csomópont vízvezetékeinek felújítását régóta terveztük, egyúttal sort kerítettünk a rekonstrukcióra is, kicseréltük a csomópont vízelzáróit is.

Eredetileg a lottózó mellett egy földalatti vasbeton aknában voltak a vízelzárók, többségük már bőven megérett a cserére.

Helyettük korszerű kompakt utcai elzárókat építettünk be az útkereszteződés széleire, így kisebb a forgalmi terhelés, s szükség esetén jóval egyszerűbbé válik a javítás is" - magyarázta Tóth László.


Múlt hétvégén ez a kráter fogadta a közlekedőket az Árpád úton
Múlt hétvégén ez a kráter fogadta a közlekedőket az Árpád úton


November végére elkészülnek a felújításokkal az Árpád út-Bajcsy Zs. út csomópontban is


"Összesen négy elzárót építettünk be. A munkát úgy ütemeztük, hogy a forgalom útszűkület mellett folyamatosan tudjon haladni, a vízfogyasztást pedig át tudjuk terhelni más vezetékszakaszokra.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem egyszerre, hanem egymás után cseréltük az elzárókat. Ha az egyik kész volt, csak utána kezdhettünk neki a másiknak. Legutolsó lépésként pedig elbontottuk a lottózó mellett feleslegessé vált vasbeton aknát, ami további hiba forrása lett volna.

A forgalmasabb belvárosi útkereszteződésekben gyakran épült ilyen vasbeton csomóponti akna. Az utóbbi évtizedekben megjelentek a korszerű kompakt kivitelű utcai vízelzárók, melyek nem igényelnek aknát, a korszerűsítéseknél ezt vesszük figyelembe.

A Bajcsy Zsilinszky utcai csomópontnál néhány éve ugyanígy korszerűsítettünk, november végére pedig elkészülünk az Árpád út, Aradi Vértanúk útja csomópontban is. Addig is az erre közlekedők türelmét szeretnénk kérni, rövidesen végezni fogunk" - zárta szavait Tóth László.


Lassan végeznek a munkával a szakemberek - fotók: Pannon-Víz Zrt.
Lassan végeznek a munkával a szakemberek - fotók: Pannon-Víz Zrt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dunakapu téri Brády-ház: téglavita

Az AVE közleményben, a Jobbik nyílt levélben írta meg, hogy a Brády-ház pincéjének bontása során régészeti korú (1711 előtti) téglák kerültek elő egy hónapja. Tovább olvasom