Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Bárkinél lakhatnak idegenek

Győr - A rendőrök ébresztettek egy hűvös októberi reggelen egy nyugdíjas győri asszonyt, aki férjével együtt meglepődve értesült arról, hogy otthonukba két idegen is be van jelentkezve. A rossz hír az, hogy ez bárkivel megtörténhet...
Soha nem volt semmilyen ügye a rendőrséggel, így alaposan meglepődött a győri Varga Lászlóné, amikor Ipar utcai lakásába becsengettek a rendőrök. Még jobban, amikor egy vadidegen férfit kerestek nála...

– Tíz éve vettük a lakást a férjemmel s azóta ketten lakunk itt. Arról a férfiról, akit nálunk kerestek, még csak nem is hallottunk soha – meséli az asszony. Hamar kiderült, hogy a hatóság nem tévesztette el a házszámot, a lakásba ugyanis a házaspáron kívül hivatalosan még ketten voltak bejelentve... Varga Lászlóné így már értette, miért érdeklődött nála két héttel korábban a bevándorlási hivatal két munkatársa arról, egyedül laknak-e a lakásban. Arra is rájött, hogy a szemközti szomszéd lehet a dologban – az egyedül élő férfinél gyakran fordulnak meg szerinte gyanús alakok –, s valóban, az egyik „állakó" ő volt, a másik pedig az ismerőse. A szomszéd ráadásul, aki fiatal korát Vargáék lakásában töltötte, s azt eladva költözött át majdnem másfél évtizede a szomszédos önkormányzati bérlakásba, papíron azóta is a régi címen lakik... Ő a rendőrség felbukkanása után ugyan kijelentkezett Vargáék lakásából, barátja azonban papíron még mindig ott él...

Varga Lászlónénak a győri önkormányzat népesség-nyilvántartójánál megadták, papíron kik laknak nála. Fotó: Bertleff
Varga Lászlónénak a győri önkormányzat népesség-nyilvántartójánál megadták, papíron kik laknak nála. Fotó: Bertleff

Az okmányirodában az asszonyt arról tájékoztatták, látszólag minden hivatalosan történt, azaz szerepelt az aláírása – pontosabban egy odahamisított aláírás – a lakcímbejelentő lapon. A dokumentumot azóta elküldték a fővárosi központi okmánytárba, ahhoz pedig, hogy papíron megszabaduljon a nem létező lakótársaktól, neki kellett volna fizetnie, az úgynevezett kényszerkijelentés ugyanis illetékköteles... „Egyelőre kihallgattak minket. Nagyon megrázott minket az egész, jó lenne tudni, hogy közúti baleset okozásáért vagy mondjuk gyilkosságért keresték-e rajtam a fiatal férfit, mert azért nem mindegy..." – mondja az asszony.

Megnéztük a lakcímbejelentés folyamatát, s arra a szomorú következtetésre jutottunk, hogy mindenkivel előfordulhat: bárki bárkinek a lakásába bejelentkezhet néhány perc alatt.

Mindössze egy lakcímbejelentő lapot kell kitöltenie, amin, ha nem ő a tulajdonos, hanem például albérletbe vagy rokonhoz, ismerőshöz szeretne költözni, elég az ingatlantulajdonos aláírásának szerepelnie. Mivel a jogszabályok szerint utóbbinak nem kell személyesen megjelennie az okmányirodában s például bérleti szerződést sem kell bemutatni a lakcímkártya kiállításakor, valamint nem kell feltüntetni semmilyen más személyes adatát sem a tulajdonosnak, egyetlen aláírás is elég a lakcímkártya kiváltásához. Aminek a hitelessége persze ellenőrizhetetlen – más kérdés, hogy ha hamisítják, az kimeríti a közokirat-hamisítás fogalmát...

Varga Lászlóné azonnal feljelentést tett a rendőrségen, s mivel úgy gondolja, nem neki kellene kifizetnie a 2200 forintos illetéket, ha egyszer a tudtán kívül „költöztek be" a lakásába, kénytelen lesz megvárni a hatósági eljárás végét. Ha a bíróság megállapítja a közokirat-hamisítás tényét, a lakcímbejelentést természetesen semmissé teszik – addig pedig férjével, legalábbis papíron, továbbra is osztoznak az otthonukon valakivel...

Olvasóink írták

  • 3. CsabaKiraly 2008. december 08. 08:13
    „Nevetseges ez a ki-es-bejelentes. Tipikus buta burokracia, ´rendor-allam´ ahol "big brother" szemmel tartja polgarait. Mint ez az eset is mutatja, akarki akarhova bejelentheti magat es nagyon ritkan fedezik fel HA egyaltalan rajonek a burokratak.”
  • 2. Goldmund 2008. november 06. 14:40
    „Elég egy aláhamisított aláírás a bejelentkezéshez?!
    Ne mondja nekem senki, hogy a jogalkotók véletlenül felejtették így ezt a kiskaput! És hogy azóta nem jött semmilyen visszajelzés, hogy váltotatni kéne. Valószínűleg politikusok pereputtyai is így fosztanak ki másokat (ld. 1. hsz.).”
  • 1. csakazigazat 2008. november 05. 20:34
    „no kérem

    lakott a fiam lakásában egy albérlő aki nem fizetett,sőt ki is rámolta,elvitt jelentős értékű dolgokat! feljelentettük,de az ügy el lett sikálva ,had ne írjam le melyik rendőrnek a kisfia volt a bűntársa! A feljelentésben szerepelt az is,hogy okirathamisítást követett el az a szemétláda--na ezzel aztán végképp nem foglalkozott a szerv! bizony-bizony egy lakcímkártyát hamisított az illető mégpedig úgy--és itt lássatok csodát---hogy a lakcímnyilvántartóban nem is szerepelt,de a kártyáját a mi címünkkel a saját szememmel láttam! és akkor még örülhetek is,hogy épp idejében jöttem rá,mert már itt voltak kitöltésre várva a hitelkérelmi bankos papírjai,lehet tippelni mi volt a fedezet!

    na erre varrjatok gombot!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérbosszú a rossz házasságért

Győr–Balatonfüred - Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy balatonfüredi… Tovább olvasom