Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Bábszínház - 18 éven felülieknek

A felnőtt bábszínházi találkozót már 15. alkalommal rendezték meg Pécsett. A kulturális főváros címnek köszönhetően idén még több külföldi színházat hívtak meg a rangos eseményre.

A nemzetközi zsűri ˝A legjobb színésznő˝ díjat Kocsis Rozinak, a Vaskakas Bábszínház színész-rendező igazgatójának adta.

A Vaskakas Bábszínházban már tavasszal tudták, hogy a Kádár Kata Revü című darabjukat beválogatták a legjobb felnőtt bábos darabok közé. Eleve rang, ha valaki bekerül a Pécsi Felnőtt Bábszínházi Találkozóra, amelynek jelentőségét csak növeli, hogy az UNIMA, a nemzetközi bábszínházi szövetség delegálja a zsűrit. A Vaskakas Bábszínház és igazgatója nagy sikert aratott a találkozón, a közönség és a szakma is odavolt értük.

– A POSZT ˝off˝, vagyis nem hivatalos programján már bemutatkoztunk a pécsieknek, tudtuk, a közönség szeretni fogja a darabot – mondja Kocsis Rozi igazgató. – De mindemellett bennünk volt némi kis bizonytalanság: mit szól a zsűri? A Kádár Kata Revü szókimondó, merész, újszerű és erotikus felhangjai mellett nagyon is mély tartalmakat bemutató darab.

A legjobb színésznő díját Kocsis Rozinak ítélte a pécsi zsűri.
A legjobb színésznő díját Kocsis Rozinak ítélte a pécsi zsűri.

– Ilyen előadásoknál ugye az a félelem, hogy a nézők felháborodnak vagy fellelkesülnek.

– Nálunk eddig mindig ez utóbbi volt érzékelhető. Pécsen mi voltunk a nyitó előadás, és az egyetlen olyan bemutató, amelyre napokkal korábban már nem lehetett jegyet kapni.

– Nem csodálom, a YouTube-on is látható klip a darabból és a kommentek alapján még azok is szeretnék megnézni, akik a pikáns dolgoktól egyébként visszahúzódnak.

– Tény, Angliából is kaptunk már érdeklődést, hogy ez a zene és a dalok mikor hallhatóak, láthatóak legközelebb, mert jönnének megnézni.

– Tengely Gábor rendező ötlete volt ez a darab. Dramaturg kollégájával igazi gyöngyszemet alkottak. Ám akkor még meghívott rendező volt csupán. Idéntől változik a státusa. A pécsi siker hozzájárult, hogy ősztől mint a Vaskakas Bábszínház főrendezője fog Győrben dolgozni?

– Ezt már korábban eldöntöttük. Gábor a magyar fiatal rendezői gárda egyik legszínesebb, legérdekesebb egyénisége. Három éve ezen a fesztiválon ő kapta ˝A legígéretesebb kezdő˝ díjat. Az ő tehetségét nem csak mi vettük észre. A Repülési lecke című darabját, melyet a Vaskakas Bábszínházban mutatott be, a kritikusok díjára jelölték.

– Vagyis a tavalyi idény öt legjobb gyerekdarabja közé, beleértve minden színházban bemutatott színdarabot, musicalt, táncprodukciót?

– Igen. Ez még csak jelölés ugyan, de mint a mi meghívásunk a pécsi fesztiválra, már önmagában jelentős dolog.

A felnőttek számára készült Kádár Kata Revü rendezője Tengely Gábor, dramaturgja Gimesi Dóra, a zenéket Rab Viki írta.
A felnőttek számára készült Kádár Kata Revü rendezője Tengely Gábor, dramaturgja Gimesi Dóra, a zenéket Rab Viki írta.

– Értem én, a meghívás fontos, de ha valakit a fesztiválzárón kiszólítanak, hogy ő lett a legjobb színésznő, azt gondolom, az az igazi.

– Hát, mi tagadás... Sírtam, zokogtam a meglepetéstől. Mindenki egy perc alatt lejött a színpadról én pedig vagy öt percen keresztül ölelgettem a zsűrit. Mert abban a bábszínházban, a Bóbitában, kaptam a díjat, amelynek a nézőterén ülve egykor azt gondoltam, a fél karomat odaadnám, ha bábszínész lehetnék. Most meg díjat veszek át a színpadon, a legjobb színésznői díjat. Színészi életem egyik legnagyobb sikere ez, hiszen kislánykorom óta színész akarok lenni, és akkor most kiderül, az vagyok.

– Pedig nem volt újdonság, hogy jelentős díjat kap. Három éve kapta meg a bábosok Jászai-díját, a Blattnert.

– Nagyon fontos művészdíj az is, boldog voltam, hogy megkaptam, de tudtam, azt nem a színészi, a dramaturgi munkámért kaptam, hanem a színházszervezői tevékenységemért. Mert csináltunk egy bábszínházat Győrnek, amely az egyik legsikeresebb az országban, mert fesztiválokat rendezünk. A legjobb színésznői elismerés azonban egy olyan díj, amit külföldről jött szakemberek adtak egy színésznek, akit még soha nem láttak, nem is ismertek. Nagyon jó érzés volt átvenni. Egyet azonban tudni kell az önfeledt öröm pillanataiban és utána is. Egy színész egyedül soha nem tud jó lenni. Számos művész képes arra, hogy egyedül jó legyen. A festő, az író, a szobrász, de a színész nem. Csak csapatban. Ha nekem nincsenek csodálatos kollégáim, akik partnerek a játékban, ha nincs egy rendező, aki kiválaszt a főszerepre, ha nincs jó zeneszerző, aki kiváló dalokat ad nekem, akkor nincs siker. Csak együtt érhettük el ezt. Köszönöm nekik. Az előadás egyébként a zsűri körein kívül is abszolút siker volt. Mindenki arról beszélt, hogy nagyon erős, nagyon összefogott színészi teljesítményt nyújtó társulat a győri. Ezt színházigazgatóként legalább olyan jó volt hallani, mint amikor kiszólítottak a díjamat átvenni.

– A Kádár Katáról sokan úgy tartják, nem bábos darab, hiszen a színészek teljes valójukban – észvesztő jelmezekben – végig jelen vannak. Igazi, felnőtteknek szóló horrormese. Lesz folytatása? Lesznek még felnőttdarabok a Vaskakasban?

– A győri közönség már szinte elvárja ezt. Más városokban, kivéve Budapestet, nem járnak felnőttek ilyen számosan bábszínházba. Sok helyütt még ott fészkel a fejekben az a poros gondolat, hogy a bábszínház csak a gyerekeké. Pedig az abszurd, a groteszk, a szürreális, amit egy bábszínház kiválóan meg tud jeleníteni, a felnőttek számára is élvezetes darabokat produkálhat. Mi természetesen megyünk tovább. Függetlenül a Kádár Kata ilyen nagy sikerétől, már elkezdtük a Bernarda Alba házát próbálni. Ebből megvolt a házi bemutató, novemberben pedig a nagyközönség is láthatja majd a darabot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ungvári hangszeres mesterkurzus – győri diákokkal

A nemzetközi kapcsolatok építésének tanéve lehet az idei: a Richter János Zeneművészeti… Tovább olvasom