Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Az unióban is a hazai szabályok szerint

Uniós szociálpolitika helyett a szakmabeliek továbbra is a hazai törvények alapján gondoskodnak a szociális ellátások megszervezéséről, amihez – az eddigihez hasonlóan – a központi és a helyi szabályozások nyújtanak keretet.
Páternoszter Piroska, a győri polgármesteri hivatal egészségügyi és szociálpolitikai irodájának vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: léteznek bizonyos elvárások a tagállamokkal szemben, amelyek érintik a szociális ágazatot is.

Ennek megfelelően az önkormányzatok felülvizsgálták rendeleteiket, hogy azok nem tartalmaznak-e az EU alapelveivel ellentétes szabályokat, ilyen például az egyenlő bánásmód elve.

– A helyi szociális rendelet felülvizsgálata Győrben is megtörtént – folytatta az irodavezető.

– A diszkrimináció tilalma elvének figyelembevételét jelentette a gyakorlatban, hogy megváltozott a rendelet hatályára vonatkozó szabályozás: az ellátások igénybevételét a lakóhely jogosultsági feltétel megléte mellett nem kötik szigorúan győri tartózkodáshoz is. Nem sértjük az egyenlő bánásmód elvét, ha pozitív diszkriminációs technikát alkalmazunk, például ha a jogosultak köréből kiemelünk egy célcsoportot és őket kedvezőbb elbírálási feltételek közé helyezzük (egyedül élő nyugdíjasok). Új kihívás elé állítja májustól a jogalkalmazókat, hogy a megyeszékhelyen is megjelenhetnek a többi tagállam munkavállalói és családtagjai.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Séta a bencés borházban

Újra bort termelnek a bencések a szent hegyen Pannonhalmán. A pincészet létrehozása része azoknak az… Tovább olvasom