Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

`Az őserdő különbül néz ki, mint a Szarvas utca´ - videó a lakossági fórumról

A győri önkormányzat lakossági fórumot szervezett a Szarvas utcai Hajléktalanokat Ellátó Krízisközpont kialakításáról csütörtökön, ahol a környék összes baja, bánata terítékre került.


17 óra 36 perc

Elfogytak a kérdések a Szarvas utcai krízisszállóról, az utolsó úgy hangzott: ha Sütő úr mondatai ellenére nem valósulnak a szép ígéretek, akkor kihez fordulhatunk?

Szabóné Vörös Ágnes, a népjóléti osztályvezetője szerint "Sütő úrnál, illetve a győri önkormányzat népjóléti osztály lehet majd jelezni a problémákat. Reméljük, a hasznára válik a környéknek az új intézmény, s mindenki kellemesen fog csalódni".

Így legyen, a fórum és az online közvetítésünk véget ért.


Videó: Cseh Róbert.

 

17 óra 26 perc

Most kezd véglegesen eltérni az eredeti témától a fórum: a Stromfeld utca egyik pincéjében állítólag állandóan több bűnözői alak tartózkodik, mit lehet velük tenni?

Ebből jutottunk oda, hogy az újvárosi polgárőrség mennyi pénzt kap, miért csak a belvárost kamerázzák be, miért nem csinál semmit a rendőrség? Kihez fordulhatnak az itt élők?

Hát, egyelőre érdemleges választ nem kaptak a fórum résztvevői, igaz, ez valóban nem a hivatal jelenlévő dolgozóinak az asztala.

17 óra 20 perc

Gyertyás János, az önkormányzat beruházási osztályvezetője szerint "amennyiben Győr megrendezheti az ifjúsági olimpiai játékokat 2017-ben, akkor a Dózsa-pályától az egyetemig történhet meg a gerincvezetékek cseréje, de ez természetesen még erősen kérdőjeles, nagyban függ attól, hogy elnyerjük-e a rendezés jogát".




17 óra 17 perc

Közben megérkezett Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP), a városrész önkormányzati képviselője: jobb később, mint soha.

17 óra 15 perc

Várható-e a buszközlekedés és közművek fejlesztése, az utak szélesítése a krízisszállóval egyidőben a környéken? - kérdezi egy bajszos úr.

17 óra 6 perc

Egy úr szerint jelentős különbség a likócsi és a készülő Szarvas utcai krízisközpont között, hogy "Likócson van munka, foglalkoztatják a hajléktalanokat, s tisztaság van. Itt nappal mehetnek isten hírével a környékre, vagyis közel nem az a helyzet".

Sütő Csaba szerint "valóban igaz ez, de Likócson 20 év alatt nagyon sok mindent sikerült elérni. Remélem, a Szarvas utcában nem kell majd ennyi időt várni munkalehetőségre, melyet a hajléktalanok többsége nagyon megbecsül".

17 óra 4 perc

Milyen egészségügyi ellátást kapnak majd a hajléktalanok? Szabóné Vörös Ágnes szerint "állandó orvosi felügyelet állnak a hajléktalanok, így betegen, esetleg fertőzötten nem fognak az utcára menni".  

17 óra 1 perc

Egy hölgy keserű tapasztalatait - egyébként rendkívül kulturáltan, haragos szó nélkül - osztja meg a környéken élő egyes bérlakásban élőkről.

"Folyamatosan vita, hangoskodás van, újságpapírt égetnek. Ott tartunk, hogy a férjemmel nem merünk közösen elmenni sehová, mert nem merjük a lakást elhagyni. Lassan 18 éve élünk így, s úgy érezzük, hogy senkitől nem kapunk segítséget.

A krízisszálló esetében is ezért vannak félelmek, mert rossz, kellemetlen tapasztalatok égtek az itteni, normális életre vágyókba" - mondta a hölgy.


Fotók: H. Baranyai Edina.
Fotók: H. Baranyai Edina.
 

16 óra 54 perc

"1995-ben a Stromfeld utcában gázolni lehetett a szemétben. Tudják, hogy kik takarították ki az utcát anno? A hajléktalanok" - mondta Sütő Csaba.

Lassan, de biztosan a fórum egyébként már nem is krízisszállóról szól, hanem a szomorú szigeti, újvárosi közállapotokról és a szeméthelyzetről.

"Azt tudjuk garantálni, hogy a krízisszálló közvetlen környezete biztosan rendezett lesz" - tette hozzá Szabóné Vörös Ágnes.

16 óra 52 perc

Szóba került, hogy lesz-e rendőrőrs a Szarvas utcában? Wajzer Gábor szerint a Kossuth utcában nemrég adták át a második rendőrőrsöt, s majd hozzátette: "magánvéleményem, hogy a rendőröknek az utcán van a helyük, s nem a rendőrőrsön".

16 óra 46 perc

"Az őserdő különbül néz ki, mint a Szarvas utca" - mondja az egyik lakó.

Elmondása szerint "a tavalyi Szarvas utcai gázrobbanás után csak a felrobbant házzal foglalkoztak a nyakkendős emberek, de arra senki nem vette a fáradtságot, hogy feltérképezze a környéken a szeméthelyzetet, s az áldatlan állapotokat, mint ahogy az sem szúrt szemet senkinek, hogy rengeteg patkány mászkál itt.

"Ha ez sikerrel megtörtént, akkor lehet fejleszteni a krízisközpontot, de tartsuk meg a helyes sorrendet" - zárta szavait az úr. 

16 óra 41 perc

Wajzer Gábor, az önkormányzat lakásügyi csoportvezetője szerint "sajnos, sokan elkönyvelték magukban rossznak a krízisszállót, gettósításról vizionálnak, holott az önkormányzat pont fejleszteni szeretné a környékét ezzel az intézménnyel, s új parkot, játszóteret is készülünk kialakítani".

Az önkormányzat lakásügyi csoportvezetője hozzátette: "Győr városa több mint 200 millió forintból építi ki a Szarvas utcai krízisközpontot, a hajléktalanokat segítő szolgálatot szintén több száz millió forintból tartja fel évente, ennek megfelelően magasak az elvárások, s az önkormányzat véletlenül sem akarja, hogy bűnözői negyed alakuljon ki".   

16 óra 34 perc

Most durvult el a vita, 4-5 ember egymás szavába vágva mondja a magáét. A hangzavarban a Kisalföld is szóba került, miszerint "az újságírók se tudósítanak erről".

A fórumra érkezők legnagyobb gondja, hogy a fejük felett döntöttek, illetve miért nem másik városrészbe, Révfaluba vagy Szabadhegyre költöztetik a hajléktalanokat?

Szabóné Vörös Ágnes szerint "nem szabad általánosítani, hisz semmi nem támasztja alá, hogy az összes betörést hajléktalanok követik el a környéken. De ha így is volna, akkor is segíthet a Szarvas utcai krízisszálló, mivel itt szakemberek foglalkoznak majd a hajléktalanokkal".

16 óra 24 perc

Sütő Csaba azzal nyitotta beszédét, hogy szívesen meghívja a likócsi hajléktalanszállóra a jelenlévőket, hogy "hitelesek legyenek azok az érvek, amelyeket most elmondunk".

Sütő Csaba szerint azok a hajléktalanok, akik mostanáig a Stromfeld utcában éltek, többségük szigeti, újvárosi származású.

A Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője szerint "a társadalom azt várja el, hogy szakmai programok segítségével a hajléktalanok újra hasznos tagjai legyenek a közösségnek, de ez csak akkor működhet, ha a szándék mögött intézményhálózat áll rendelkezésre".

Sütő Csaba szerint sok a pozitív példa: "vannak olyan likócsi hajléktalanok, akik ma már a helyi polgárőrség megbecsült tagjai".
   
16 óra 20 perc

Arról zajlik a vita, hogy ezek a hajléktalanok eddig jártak-e Szarvas utcában?

Szabóné Vörös Ágnes szerint "a hajléktalanok eddig is Győrben, a Szarvas utca közelében éltek. A rendőrségi statisztikák szerint a bűncselekmények jelentős részét nem hajléktalanok követik el Győr-Szigetben, Újvárosban".

A népjóléti osztályvezetője hozzátette: "nemrég készült Likócson statisztika arról, hogy a helyiek mennyire fogadták el a hajléktalanokat, s a visszajelzések jók, sőt, a likócsiak közül többen támogatják a szállón élő embereket". 

16 óra 14 perc

Az egyik érdeklődő azt kérdezi, hogy csak az eddig Stromfeld utcában "lakó" hajléktalanok költöznek a Szarvas utcába, vagy Likócsról is érkeznek majd hajléktalanok?

16 óra 8 perc

A Szarvas utcában nappali melegedő, illetve étkező várna a hajléktalanokra - ezzel az új telephellyel a Stromfeld utcai krízisszállót cserélné le a győri önkormányzat.

A Szarvas utca egyik lépcsőházának negyedik emeletén alakítanák ki a hajléktalanoknak a téli melegedőt; ez télen csak éjszaka fogadná a fedélnélkülieket.

16 óra 5 perc

Elkezdődött a fórum; jelen van Sütő Csaba, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője, Wajzer Gábor, az önkormányzat lakásügyi csoportvezetője, Szabóné Vörös Ágnes népjóléti osztályvezető, illetve Gyertyás János, a beruházási osztály vezetője van jelen.

A körzet önkormányzati képviselője egyelőre nincs itt; az egyik fórumra érkező meg is jegyezte: "bezzeg ha választások előtt lennénk"? 

15 óra 59 perc

Lassan, de biztosan gyűlnek az emberek a tornateremben, azaz fórum mindenképp lesz.

15 óra 50 perc

Tíz perc múlva kezdődik a lakossági fórum, más kérdés, hogy egyelőre az érdeklődés finoman fogalmazva is csekély: eddig egyetlen lakó sem jelent meg a fórum helyéül szolgáló iskolai tornateremben.

Előzetes

A győri önkormányzat lakossági fórumot szervez a Szarvas u. 26–30. szám alatti Hajléktalanokat Ellátó Krízisközpont kialakításával kapcsolatban csütörtökön délután 4 órakor a Kossuth Lajos Általános Iskola Márvány Utcai Tagiskolájában (Márvány u. 4.).

Mint arról korábban beszámoltunk, valószínűleg az utolsó szezont töltötték idén a hajléktalanok a Stromfeld utcai téli krízisszállón, a következő télen a Szarvas utcában lelhetnek menedékre.

Ahhoz, hogy a szálló ide költözhessen, szükséges az épület átalakítása - az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás már folyamatban van.

A felújításra 250 millió forintot különített el a 2012-es költségvetésében a győri önkormányzat.

A tervezett krízisszálló ellen a Szarvas utcában élők 2011 februárjában petíciót gyűjtöttek, melyre Somogyi Tivadar győri alpolgármester levélben válaszolt anno.   

 

Olvasóink írták

  • 13. háté 2012. július 31. 12:22
    „12.- -illene tájékozódni és nem a másikat lenézni! /mankapunka/
    -/ a tisztességet nem jómóddal mérik!/
    Győr-sziget, a Bercsényi liget északi oldalától, az iskola folytatásaként, a Dózsa /Kerület/ pályájával bezárólag terül el! - munkásnegyed volt, néhány jómódú polgári családdal
    - olajgyár, -kekszgyár, -tejipar, -lakatos ktsz, adott munkát családoknak, -nagyszülőtől-az unokáig, generáción át!
    - gyári-csónakházakkal, vizisportokkal.”
  • 12. gyugyu1 2012. július 31. 10:51
    „T.Mankapunka ! ( nekem csak simán "majom pi.nna ! )

    Ugy látom az idők folyamán nem okosodtál semmit ! (kezdődik az öregkori elhülyülés ? ) Megint ugy szólsz egy témához hogy halvány fingod sincs a körülményekről !!!!
    Sziget a jómódu polgárok lakótere volt addig míg a " tanácsi érában " a városvezetés a cigányok "beilleszkedését segítve be nem telepítette őket a volt "orosz lakásokba" és utána pedig a Szarvas utcai szoc. lakásokba !!!! ETTŐL A perctől kezdve megpecsételődött Sziget sorsa !!!! A tísztességes emberek ha tehetik menekülnek,bár sokuknak nincs lehetőségük rá ! Lopások, rablások, élet és vagyonbiztonság azóta a nullával egyenlő ! És ezek után még csodálkoznak,hogy nem örülnek az ott élők a hajléktalanoknak !!! Az utcákon szemét, fémalkatrész már mutatóban sincs,ordibálás randalirozás,kábszer, ez lett jellemző e nagy múltu városrészre !”
  • 11. cicus10 2012. június 03. 06:07
    „Szomorú, nem értem az embereket,én jártam kisebbségi gyerekkel becsületesek voltak, miért kell különbséget tenni, azt, hogy cigány?? hajléktalan??? Nem kell mindenkit egy kapat alá venni. Még te is lehetsz Hajáktalan!!!”
  • 10. Túrabakancs 2012. június 01. 22:46
    „@Gabben! /5/
    A vulkánok nevében kikérem magamnak! :)
    Meg az esőerdők nevében is a hasonlatot.
    Egyébként jó lenne már, ha a szemetelőkre is nagy pénzbírságot vetnének ki,
    bár tisztában vagyok vele, a spontán felelősségre vonásnak nagyon kicsik az
    esélyei. Azért hosszú távon lenne foganatja a szigorúbb szabályoknak. Lásd
    dohányosok...”
  • 9. Adyvárosi 2012. június 01. 18:28
    „Zsákos Frodó majd megoldja, és Mankapukikuka ismét elnyerte az arany okoskodó díjat . az első hozzászólás ismét a tiéd. Gratulálunk.
    Te ott ülsz és várod a friss híreket hogy a mindenhezértekéshozzászólok meg a majdénmegmondomnektekatutit , mentalitás kivirágozzon a buksidból?”
  • 8. ahaha 2012. június 01. 11:39
    „1. A Kisalföld napilapban nem az itt közölt teljes, és valós tartalom jelent meg, hanem szépitve, igazságot mellőzve!
    2. Az önkormányzat van a város lakóiért, és azok érdekeit kellene szolgálnia, meghallgatatnia, figyelembe vennie.
    3. A tolvaj bandát ott kell keresni, ahonnan ez-ezek .....!
    Ez a video mindent bizonyít, és az a szomorú, hogy a krém, ami massza, itt van még, és képviselőnek nevezik magukat ! Ideje változtatni!!”
  • 7. okostojas007 2012. június 01. 09:36
    „a képviselőt azért választotta ezen városrész hogy érdekeiket képviselje.....
    teccetek volna jobban meggondolni azt az X - t”
  • 6. traktoros 2012. június 01. 08:33
    „Kizavarnám a nakermókat hogy amit odadobáltak az éj leple alatt azt világos nappal vigyék el onnan.”
  • 5. @Gabben 2012. június 01. 06:59
    „az összes Orkot össze kellene szedni és beledobni a vulkánba :)”
  • 4. Mankapunka 2012. június 01. 00:36
    „cini

    Tudom,hogy arra más megy,de a BBC-s tudósításban az orkokra voltak nagyon kitérve a mi frontunkon.
    Amint látod,külön bekezdésbe raktam. Olvass a sorok között.”
  • 3. cini 2012. május 31. 22:57
    „Mankapunka: jelzem nem az 1-es busz jár arra, a rekamiékat pedig nem mi 40 éve ott lakók tettük ki. Kétszer is gondolja meg hogy mit ír ebben a témában (figyelve némely bejegyzését, kicsit sem jóindulatú tele előítélettel, sok-sok okoskodással) Itt igen is nagyon sok tisztességes, becsületes ember él, van aki már hosszú évek óta. Nem mi akartunk erre a környékre költözni, hanem ezeket az embereket teszik a nyakunkra kérdezés nélkül. Nem tudom mit szólna, ha az Ön háza mellé tennék az ilyen egyéneket. A fórum szervezőihez pedig csak annyit, ha esetleg nem 16:00 órára tették volna tudatosan, akkor talán többen lettünk volna bizonyosan, igen is mindenkit érdekel ez a probléma és nagyon is rossz néven vesszük, hogy ilyen időpontra tesznek egy ilyen fontos kérdésről szóló lakossági fórumot, amit ráadásul még ki sem hirdettek rendesen, véletlenül kellett megtudnunk a rádióból, amikor már nem megoldható a jelenlét. Nagyon sok módja lett volna annak, hogyan értesítsék legalább a környéken élő embereket, hogy ne csak Önöknek egy néhány emberrel történő beszélgetése legyen az egész. Ez is azt mutatja, hogy a hátunk mögött már minden el van döntve, csak csináltak egy fórumnak nevezett semmit, hogy el tudják mondani, hogy nem is volt jelen senki pedig Önök szóltak. Szóltak? :(”
  • 2. vigaszsag 2012. május 31. 20:32
    „Kinek tetszene, ha egy börtönt, diliházat, vagy akár csirketelepet építenének a szomszédjába?

    A hajléktalanok egyébként nagyon széles társadalmi körből kerülhetnek ki.
    A probléma a területen nélkülük is kritikus méreteket ölt, a mindenki tuja, nem ők azok akik rettegésben tartják a környéken élőket.
    A krízisközpont legfeljebb olaj a tűzre.
    Az építő cég is felkötheti a vonalkódost.
    Egy szög sem fog koppanni a betonon, gyorsabban eltűnik, mint ahogy a szárazjég szublimál.”
  • 1. Mankapunka 2012. május 31. 18:23
    „Milyen szépen is néz ki az az ülőgarnitúra ülőlap nélkül már több hónapja.

    Na,az ilyen környékre vinném el az amerikai kancellárt,meg a BBC-t,hogy miért is van így,ahogy van ez minden városba magyarisztánban.

    Este 10 órási buszra meg felültetném őket az 1-esre,és nézzenek körbe egy jó meleg nyári estén,mi van arra. Sírva futna a magángépéhez,és ütné a pilótát,hogy indítson már.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó borult az árokba Koroncónál - fotók

Baleset történt a reggeli órákban Koroncó és Tét között, Lesvárpuszta környékén. Egy mirelit árukat… Tovább olvasom