Kisalföld logö

2018. 10. 24. szerda - Salamon 9°C | 14°C Még több cikk.

Az MSZP várhatóan keresztbe tesz Havasinénak

Győr-Budapest - Az MSZP frakció úgy tűnik, nem fogja támogatni Havasiné Orbán Máriát. A Népszabadság úgy tudja a főbírójelölt nem győzte meg a szocialista képviselőcsoport tagjait a frakció hétfői zárt ülésén.


A lap úgy tudja, hogy leginkább Sólyom László jelölési gyakorlata és a szocialistákkal szembeni nyilatkozatai rontják Havasiné esélyeit.

A hétfői meghallgatáson a szocialista képviselők egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy a jelölt hogyan erősítené a bírói kar tekintélyét, hogyan szűré ki az alkalmatlan bírákat.

Arra is választ kértek, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökeként miként értékelné, hogy a bírói kar egyes tagjai politikai nyilatkozatokat tesznek, illetve mi a véleménye a bírói szabadságot érintő javaslatokról - ezzel elsősorban a Fidesz által szorgalmazott "három csapás" törvényre utaltak.
Az MSZP hivatalosan a jövő héten dönt a főbírójelöltről.

Ez az információ egyébként ellentmond bizonyos szempontból a tegnapi híreknek.

Balogh József szocialista parlamenti képviselő például úgy nyilatkozott, hogy "a frakciónak Havasiné személyével szemben kevésbé, ám a köztársasági elnök jelölési gyakorlatával szemben annál inkább vannak fenntartásai".  

Olvasóink írták

  • 16. pampus 2009. március 05. 15:53
    „Úgy látszik már nem csak én ismerem a talár szennyesét és más is meg mer szólalni! Igen "admen" olvasótársamnak illő megtudni, hogy alantas emberek törvényt alkottak arra, hogy ügyvéd nélkül a "Tábla és a Legfelsőbb Bíróságnak megtiltják, hogy állás foglaljanak a panaszos ügyében. Így hivatalon kirúgják és egyes ügyekben bűnrészessé teszik Őket az abból eredő további bűn elkövetések miatt! Ugyan is ismerik,tisztában vannak a bűn elkövetésével, de,azt nem üldöztetik és képesek ezen alantas törvény mögé bújni.”
  • 15. admen 2009. március 04. 18:50
    „Először Győrben kellene "rendet" rakni, mert az ügyek itt is évek elteltével kerülnek tárgyalásra, s onnan szintén évek, mire születik jogerős ítélet! A ma Mo.-on igazsága annak van/volt/lesz, akinek pénze van a menő ügyvédekre!”
  • 14. roliboy 2009. március 04. 09:50
    „"Az ország gazdasági helyzetének helyreállításának és a társadalom teherbírásának folyamatos szembe állítása az egyik oka, hogy régióban már elhatárolódni igyekszik tőlünk a többi ország, nehogy a tragikus magyar helyzet árnyéka rájuk vetüljön."

    ide jutottunk..... mért nem lehet ezeket a favágókat elzavarni végre??????????”
  • 13. nocomment41 2009. március 03. 20:44
    „Zuschlag-per: az volt a szándékuk, hogy megsemmisítenek MSZP-re vonatkozó kényes dokumentumokat

    "Zuschlag János részben elismerte a lehallgatott telefonbeszélgetések jegyzőkönyveinek ismertetésekor kedden a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, hogy a nyomozás kezdete után aktívan szervezte a védekezést az ellene és társai ellen indult büntetőeljárás során.
    A Fodor Endre tanácsvezető bíró által ismertetett beszélgetések során többször is elhangzik utalás arról, hogy Zuschlag János az ügy miatt kapcsolatba lépett a Belügyminisztériummal. Az elsőrendű vádlott azonban ismét kijelentette, ezzel a témával kapcsolatban nem kíván vallomást tenni."
    http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1163335”
  • 12. enzof 2009. március 03. 20:01
    „Gyerekek: az olaj ügyet már elfelejtette mindenki???
    Miről beszélünk???Hmmmm.
    Egy kutya mind!!!Sajnos..”
  • 11. comet 2009. március 03. 15:14
    „a Politaktika oldalon van egy cikk Fletó brüsszeli bukásáról. Érdemes megnéznia a kis képet a cikk mellett.
    Fletó áll középen, teljesen a magányosan, a többieket mintha taszítaná.
    A baj csak az hogy minket is általa ítélnek meg, mármint hogy nekünk ez is jó.”
  • 10. Freddy01 2009. március 03. 13:13
    „Egyre több helyről hangzik el: Magyarország oly nagy bajban van, hogy ki kell szedni a matéria alól, különben viszi magával a térséget, a térség meg az euró-övezetet. Ilyen jelentős a Gyurcsány-kormány lehetséges befolyása a világtörténelemre... És itt van a bökkenő: Gyurcsány elfogadhatatlan partner, akire nem pénzt, de egy használt nyalókapapírt sem bíz rá senki, akinek hosszú távon van szüksége az említett cuccra. Ennek nem lehet pénzt adni, mert a pénz eltűnik. És nem csak a saját meg a haverok tízóraijára. Nem. A semmibe.

    Az unióban azért megnézik, hogy kire vagy mire fizetik ki az adófizetők pénzét. Mert ha nem, a saját pártjuk küldi el őket egy vagon aszpirinnel egy mélyreható műtétre, aztán lehet krumplit pucolni a kantinban, meg durva jó könyveket írni a baloldaliság mibenlétéről. Élethossziglan.

    Állítólag nagy meccsek folynak a színfalak mögött, és a budapesti miniszterelnök már csak az árát szeretné kialkudni. Érthető okokból megúszná azt a szappanos fokhagymás beöntést, ami mindenképpen vár rá ennyi huncutság okán. Mint a nyugatos bankbedöntő bankárok, akik azért a prémiumukat kifizették a bankmentő csomagokból.

    Mibe kerül, ha marad? A következmények ugyanúgy beláthatatlanok, mint az eddigi működése, aminek eredményeként mindenhol szinte egyszerre kopott el, feslett szét, vásott el a demokratikus magyar jogállam szövete. Kivált akkor beláthatatlanok, ha először beadja a saját maga által legyártott aszpirint, majd a reformszövetség ,,mélyreható" műtétjével is megpróbálkozik. Márpedig tudjuk, hogy ez a menetrend. Ő nem éli túl, de még egy-két kört talán lefut vele. Minden óra, amit barkácsolással tölt/nem tölt a magyar állam élén, nagyon sokba fáj. Minél hamarabb megy, annál jobb mindenkinek.

    Mibe nem kerülhet, ha megy? Egyszerűen nem úszhatja meg sem ő, sem a csapata a politikusoktól a hivatalnokokig mindazt a törvénytelenséget, amit az elmúlt időben itt lenyomtak. A kivizsgálatlan és megtorlatlan rendőri brutalitást, az elcseszett pályázati rendszert, a közbeszerzéssel a löszfalba fúrt alagutat. Erre nem köthet senki különalkut, mert ezt a független bíróságnak kell intéznie.”
  • 9. s.margit 2009. március 03. 12:59
    „Olyan ember nem kell aki rendet tenne?????”
  • 8. comet 2009. március 03. 12:40
    „a főbíró stratégiai pozíció. Mi lenne ha olyan kerülne ebbe a beosztásba aki komolyan veszi a hivatását és akit a politikusi galeri nem tudna befolyásolni. Hány szélhámos lenne kénytelen összepakolt böröndök mellet, állandóan menetre készen aludni. Hány politikus rezzenne össze minden egyes telefon csörrenéskor. A parlament bizony nem kipihent, szunyókákó, tapsikoló gombnyomogatóval, hanem kialvatlan, idegbajos holdkórossal lenne tele.
    És ez azért nem mindegy.”
  • 7. gagarin 2009. március 03. 11:29
    „Hogy félnek-e? MINT ÖRDÖG A TÖMJÉNTŐL! Ez nem pártpolitika hanem az igazság alapján derül ki! NAGYON NEM MEGFELELŐ A JELENLEGI ITÉLKEZÉS!”
  • 6. antalszabo 2009. március 03. 11:17
    „Félnek Havasinétól
    Már reménykedtem, hogy egy olyan Főbíró lép a színre, aki valóban rendet tesz a taláros testületben.”
  • 5. Telepathia 2009. március 03. 11:16
    „A főbiró jelőlt asszony legalább saját bőrén fogja tapasztalni, hogy "az igazságot vagy a hazugság vagy a hallgatás rombolja le.”
  • 4. pampus 2009. március 03. 10:58
    „Valóban igaza lehet a "Primax" olvasótársunknak! Egy banánköztársaságba belefér egy két efféle bíró, akik nem restek és tudva a bűn üldözetlenségét, hamis valótlan adatokra kreálja a Magyar Köztársaság törvényeit !”
  • 3. Primax 2009. március 03. 10:36
    „Miért, mit vártak ?
    A FIDESZ nem tett keresztbe már jópárszor a kormánynak ?
    A legszomorúbb az egészben, hogy ez a hölgy lehet, hogy nagyon is alkalmas lenne erre a posztra.
    Kár, hogy a "FIDESZ színeiben" indult...”
  • 2. jockey 2009. március 03. 09:53
    „Ha majd egyszer eljutunk oda, hogy az éppen regnáló kormány nem elsősorban politikai, hanem szakmai döntéseket kezd hozni, talán elkezdünk majd kifelé haladni a gödörből. Úgy látszik azonban, hogy erre nem mostanában kerül sor.”
  • 1. pampus 2009. március 03. 09:12
    „Attól nem lesznek hitelesek és tekintélyesebbek, hogy a jól öltözött képeiket mutogatják e sajtóban! Miért nem a talár szennyesét teregetik ki, hogy egy kis valóság képe is legyen róluk az olvasóknak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 83-ast teljesen felújítják

Budapest - Nyolcmilliárd forintból felújítják a 83-as főút Győr–Pápa közötti szakaszát, és… Tovább olvasom