Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Az alkalmazkodás korunk legnagyobb kihívása

Több mint kétezer tanulási vagy magatartási zavarral küzdő gyermekkel foglalkozott a győri kistérségi nevelési tanácsadó ebben a tanévben. A szám tavaly óta is emelkedett.
A nevelési tanácsadókban jelenleg a 3–18 év közöttiek problémáival foglalkoznak a szakemberek, azonban szeptembertől várhatóan nem lesz alsó korhatár. A tennivaló így sem kevés, a Gyermekpszichológiai és Pedagógiai Tanácsadó, Győri Kistérség intézményében például ebben a tanévben 1300 új problémás esetet fogadtak. A folyamatosan foglalkoztatott fiatalokkal együtt a szám meghaladja a kétezret, ami több, mint a tavalyi adat.

A kistérségi iskola-előkészítő csoportokban ebben a tanévben több mint 70 kisgyerekkel foglalkoztak a tanácsadó szakemberei. Fotó: Mészáros M.
A kistérségi iskola-előkészítő csoportokban ebben a tanévben több mint 70 kisgyerekkel foglalkoztak a tanácsadó szakemberei. Fotó: Mészáros M.

– Gyakoribb a tanulási vagy magatartási zavar, az intézmények mellett a szülők is jobban felfigyelnek a problémákra, s a terápia egyre átfogóbb, sokszínűbb – magyarázza a növekedést Némethné Foki Andrea igazgató, klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus, aki a Kisalföldnek azokat a foglalkozásokat emelte ki, amelyekre a legnagyobb az igény. – Korábban az egyéni segítséget igénylő esetek voltak túlsúlyban, de most a legtöbben beilleszkedési zavarok miatt kerülnek hozzánk, amit csoportfoglalkozásokon lehet orvosolni. E nehézségek szaporodásának oka részben az, hogy az egyke gyerekeknek – s egyre több a kis család – gyakran kevesebb lehetőségük van megszerezni azokat a tapasztalatokat, amelyek egy közösségben nélkülözhetetlenek.

A különböző korú fiataloknak játékosan tanítjuk meg, hogyan kell együttműködni, kivárni a sorukat, megbeszélni a konfliktusokat. Óriási az igény iskola-előkészítő csoportjainkra, ebben a tanévben 73, a tanulásra korban érett, de még néhány területen hiányosságot mutató kisgyereket fogadtunk. Végül az Ayres-terápiát emelném ki, amely elsősorban szenzoros integrációs, mozgáskoordinációs problémák kezelésében hatásos.

Heti 37 órában 110–120 gyermekkel foglalkoztunk, ami magas szám, annak ellenére, hogy szerencsére már több intézményben rendelkezésre állnak az eszközök és munkatársaink is közreműködnek abban, hogy mind több pedagógus elsajátíthassa a módszert.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdaság és morál

A Széchenyi-egyetem állam- és jogtudományi karának hagyományos konferenciáját idén Gazdaság és… Tovább olvasom